2017. május 24., szerda

Amikor a Rába ad

Egy hét telt el a legutóbbi Rábára tett látogatásom óta, a folyón pedig ismét levonult egy árhullám, szombat reggelre pedig be is állt a pont optimális, győri vízmérce szerinti 200-220-as vízszint. Az előző vasárnap sikerei után nem volt kérdés számomra, hogy hova menjek aznap horgászni. A módszernek a számomra oly' kedvessé vált bolognai botos úsztatást választottam újfent. Reménykedtem egy hasonlóan mozgalmas pecában mint a múltkori, de hogy felül is múlja majd az előző hetit, arra igazán nem számítottam. Megint borús idő volt, "lógott az eső lába" - ahogy mondani szokás, de legalább teljes szélcsend, kisimult víztükör fogadott a parton.
Teljes szélcsend....
....kisimult víztükör
Én a mélységmérést is felcsalizott horoggal szoktam végezni, s már az első úsztatás során fogtam egy kicsi karikakeszeget. Igen jó kedvem lett, hogy etetés nélkül is előttem vannak a halak, így biztos voltam benne, hogy jó pecának nézek elébe. Na azért bedobtam nekik 6 kisebb gombócot, a Tímár Mix dévéres fajtájából. Az első 1 órában kizárólag a tenyeresnél kisebb karikák jöttek, de látszott, hogy sok hal van az etetésen. Mindegy volt, hány szem csontit tűzök a horogra, mekkora az előke hossza, milyen az ereszték, a kis mohó népség teljesen ellepte a placcot.
Egy ideig ők voltak porondon
Vártam közben a darabosabb halakat, dobáltam a kisebb gombócokat sorban. Szerencsére megjöttek azok is, annak rendje s módja szerint. Először fenék közelében húzta le gyorsan az úszót egy kb. 25 centis szilvaorrú, majd vad cikázásba kezdett előttem, fajtájához méltó módon. Nem hiába ők a kedvenceim.
Első testesebb, egy szilvaorrú.
Majd egy jó tenyeres dévér vette fel a csonticsokrot, s oldalazott felém a lapos testével mint egy hínárcsomó. Beindultak a halak rendesen. Jött még szilvaorrú, ugyan abból a méretből, paduc, valamint a karikák is elkezdtek nőni: tenyeres, majd attól nagyobb, valamint egészen 40-50 dekás példányok is tiszteletüket tették. Meglepetésvendégként egy kisebb domolykó és egy hasonló forma laposkeszeg is beköszönt.
Dévérke. Ő inkább a tehetetlenségét használja a védekezésnél :) De azért szeretjük.
Meglepetés domi :)

Lapos
Tenyeres karika...
...nagyobb karika...
...még nagyobb karika!
Annyira élveztem a pecát, hogy nem voltam hajlandó tudomásul venni azt a hatalmas fekete felleget, ami a túlpart felől közeledett felém. Itt most egyszerűen nem lehet vihar, ahhoz túl jól szórakozok; essen most máshol! De nem akart elmenni, csak jött és jött. Feltámadt a szél, majd elkezdett szemerkélni az eső. Nem foglalkoztam vele különösképpen. Egy kis víz kinek árthat? Egyszer csak két nagy villanás, majd pár másodperc múlva hatalmas dörgés rázta meg a csendet. Ekkor végigfutott az agyamon, hogy itt állok egy 7m-es tiszta karbon bottal a kezemben és felettem villámlik. Hamar rájöttem arra, hogy ennyit bizony egy hal sem ér meg. Gyorsan kitekertem a paducot, amit épp fárasztottam, majd vissza is dobtam rögtön. Közben a kis esőcseppeket felváltották a nagyobb méretű, nyári záporhoz illő cseppek. A botot gyorsan leraktam az ágasra, fogtam a hátizsákom, az etetős vödröt és szaladtam a kocsihoz. Mire beszálltam az autóba, már úgy esett rám a víz, mintha a zuhany alatt állnék. Egyből édesanyámat tárcsáztam, aki mindig képbe van az aktuális időjárási viszonyokat illetően, s aki most is ki tudott segíteni. A radarkép alapján elmondta, hogy ne aggódjak, a zuhé mindjárt eláll. Így is lett, egy jó 15-20 percig szakadt az eső, majd visszavett magából a vihar s így én is kimerészkedtem a menedékemből. Még nem volt vége teljesen, de már visszacuccoltam, mert féltem, hogy a halak elmennek az etetésről.
Még nagy cseppekben esett mikor újrakezdtem a pecát.
Leráztam a bolóról a vizet, csaliztam és már dobtam is. A játszótársak még ott voltak, pár méter úsztatás után határozottan húzta le az antennát egy jóforma hal. Dévéresen jött, de egy szép nagy laposkeszeg volt; a maga 28 cm-ével egyéni csúcsot nyújtva nekem ebből a fajtából. Közben a nap is kisütött, ragyogó, szélcsendes idő kerekedett.
Rekord laposkeszeg :)
Pár perc múlva ilyen ragyogó idő lett.
Fogtam még néhány karikát, köztük egy szép kövér, fél kiló közeli példányt, pár szilvaorrút, de egyébként szépen lassan felszívódtak a halak az etetési sávról; a maradék 3 gombóc már nem tudta ott tartani őket. Nem is bántam, mert már 11 óra elmúlt; kicsit el is fáradtam és a gyomrom is korgott.
Termetes karika a végére.
Amikor fenékjáró küllőt fogtam, tudtam, hogy ideje menni. A tilalom alá eső halakat természetesen azonnal visszadobtam, de így is jó sok karika, dévér és laposkeszeg volt a szákomban. Több is mint ami nekünk kell, így még azokból is szelektáltam néhány szebb darabot, majd a nagyobb részüket visszaengedtem.
Utolsó hal aznap.
A Rába ismét óriási pecát adott nekem ezzel a mai horgászattal, így igazán belopta magát a szívembe. A rossz híre ellenére jócskán van benne élet, ha pedig vigyázunk rá, és a benne élő halakra, még sok ilyen eredményes horgászatban lehet részünk, mint nekem ezen a felejthetetlen szombat reggelen.
  
Nem könnyű otthagyni egy ilyen vizet. De az éhség nagy úr :) Legközelebb ugyanitt!

2017. május 20., szombat

Rekord Paduc

Ragyogó idő, lassan apadó víz, fronthatás sehol. Ez nekünk horgászoknak kihagyhatatlan lehetőséget jelent, így be is ütemeztem egy gyors, munka előtti villámpecát péntek reggelre. Az egyik kedvenc szakaszomra látogattam el, a Mosoni-Duna győrzámolyi részére. Egy csatorna folyik itt bele a Mosoniba, és én közvetlenül a kifolyás alá szoktam letelepedni. Korán reggel, napfelkelte előtt csobbant is a 6 kétkezes gombóc a hajnal csendjében. Nem sikerült a parton jó agyagos földet találni, csak homokot, így nem lett az igazi a keverék. Egy kis túlvizezéssel azért összeállt; legfeljebb majd sűrűbben kell dobálni az utánpótlást.
Csodás idő, csodás víz. Még a nyárfaszösz is elkerült. 
Ezen a helyen mindig a csatorna tisztább, és a Mosoni zavarosabb vize közötti határsávot horgászom meg, ami nincs túl messze; a 7m-es bolognainak majdhogy nem a spicce alá esik, így rendkívül kényelmes az úsztatás. Ahogy az eresztéket beállítottam (1,5m), már jött is az első jelentkező egy nagyjából 8cm-es szilvaorrú személyében. Az egyéni negatív rekord felállítása után egymást követve jöttek a 20-25 centis szilvák, egy-két tenyeres karika közbeiktatásával, majd a kapások varázsütésre eltűntek. Pár gombóc után visszatértek azért, de ezek most rendkívül gyorsak, villámszerűek voltak. Mindet elbénáztam, a méreg majd' megevett. Mi lehet ez? Sokadik próbálkozásra kiderült: kicsike paduc. Örültem, mert ahol egy van ott lesz több is. Húztam egy kicsit az eresztéken, és megpróbáltam jobban visszatartani, de ettől csak még inkább felment a pumpa. Legalább 4-5-ször előfordult, hogy az úszó elakadásszerűen állt meg, beleemeltem, és éreztem, hogy hal volt, méghozzá nem is olyan kicsi. Az akasztás nélkül persze sorban fordultak le. Tudtam, hogy paducok. Innentől kezdve, minden "elakadásra" bevágtam (van ami tényleg az volt), és láss csodát, sorra jöttek a padrók.
Első szebb a szákban végre. (a telefonom sajnos elég vacak képeket készít)
Jöttek sorban.
25-30 centisek voltak, remekül elszórakoztam velük. Persze most is lefordult pár fárasztás közben, de a paduchorgászat már csak ilyen. Egyik úsztatás során egy villámgyors húzás az úszón, majd elakadásszerű eldőlés. Rögtön bevágtam, a botom pedig szép karikában maradt. Na az jó hal lesz! Rázta a fejét, paducos volt, de úgy gondoltam, hogy annak nagy, ezért mégis márnára tippeltem. Jött, ment, le-föl, ki-be, de ura voltam a helyzetnek. Először fordult elő velem, hogy még a fék is megreccsent a bolón. Mikor megszákoltam végre, akkor láttam csak, hogy ez bizony egy hatalmas paduc. Az örömöm határtalan volt, eddig még csak képen láttam ekkorát.
Ez már paduc a javából!
43 cm
Gyönyörű, hibátlan pikkelysor, erős izmos, vastag test. Csodálatos hal. Nem akartam fényképezni aznap, de ezt muszáj volt. Gyorsan előtúrtam a fényképezőt a táskából...lemerült. Mikor máskor? A telefonom 2 megapixelével azért csináltam pár képet, és mindjárt le is lemértem: 43 cm. Új egyéni rekord!  Gyorsan visszaengedtem a vízbe, majd folytattam a horgászatot széles mosollyal az arcomon. Pár paducot még fogtam a 25-30-as szériából, majd összepakoltam és mentem dolgozni. Soha rosszabb villámpecát!
Utolsók egyike
Búcsúkép


2017. május 14., vasárnap

Menjek-e horgászni?

Tesszük fel magunknak a kérdést időnként. A válasz sokszor egyértelmű: Hát, hogy a viharba' ne! Van amikor viszont morfondírozunk, vívódunk magunkkal, sorra vesszük az érveket, ellene, mellette: Van-e rá időm, pénzem? Vízállás, időjárás milyen? Vagy másra fordítsam az energiám most: család, barátnő, barátok, kutya, macska, munka, ház körüli teendők... Mind-mind fontos szempontok a döntés meghozatalában. Persze valljuk be őszintén, túlnyomó részt a parton kötünk ki az ilyen nagy gondolkodások után...
"Valamiért" mindig itt kötünk ki :)
Így voltam én is egy szombat este, amikor órákig vaciláltam az ominózus kérdésen. Már hetek óta nem aludtam egy jót, így a legfőbb érv ami a horgászat ellen szólt az a koránkelés, na meg a másnapra ígért csapadékos időjárás volt. A vízállást sem tartottam kedvezőnek - mint később kiderült tévesen - ugyanis éppen elvonult egy nagyobb árhullám, de még nem apadtak le a folyók, olyan se nem magas, se nem alacsony volt a vízszint. Mellette szólt viszont, hogy horgászhatok (a legnyomósabb érv!), valamint,  hogy vasárnapról lévén szó, végre nem kellene az órámat nézegetni, maradhatnék, ameddig meg nem unom. Végül úgy döntöttem, hogy bekeverem az etetőanyagot, felhúzom az ébresztőt és reggel meglátom. Ha esik, visszaalszok, ha nem, akkor megyek.
4:30-kor csörgött az óra, s kinézve az ablakon láttam, hogy borult ugyan az ég, de eső sehol. 25 perc múlva már a kocsiban ültem. Helyszínül a Rábát választottam, mindenféle különösebb ok nélkül.
A Rába aznap.
Utoljára 1 hónapja voltam itt, akkor 4 szem karikakeszeget meg 1 szilvaorrút sikerült zsákmányolni, igaz 1-1,5 méterrel alacsonyabb vízállásnál. Útközben egyszer csak vízcseppek jelentek meg a szélvédőn, egyre sűrűbben, kis idő múlva pedig már rendesen esett. Ez az én formám...Na nem baj, ha már felkeltem, akkor is horgászni fogok, ha cigány gyerekek potyognak az égből!
1 hónappal előtte, a Rába lent a medrében kullogott.
Kiszállva a kocsiból feltűnt, hogy azért nem olyan vészes az időjárás, így lecuccoltam a legközelebbi helyre és az úsztatási sáv behatározásával kezdtem is a horgászatot. Nem kellett túl messzire dobálni, a parttól 10-15 méterre is egyenletes medrű, 2-3 m-es mélységű víz volt. 1 fél vakondtúrást még hozzákevertem a kajához, és már ment is be a 6 db kétkezes gombóc. Az eső közben esett, az etetőanyag ázott, a csontik a víz hatására elkezdtek tapadni és úgy gondolták elindulnak ki a dobozukból, szerte mindenfelé. Szerencsére nem kellett sokat várni, és megjelentek a halak az etetésen. Először csak a horogra tűzött csalin látszódott, hogy valami megkóstolta, majd apró húzások jelezték az úszón is a halak jelenlétét. 4-5. úsztatásra meg is lett az első kis karikakeszeg.
Első
Nagyon megörültem, ekkor már sejtettem, hogy ez egy jó kis peca lesz. Így is lett. Onnantól kezdve nem volt eseménytelen úsztatás, kapást kapás követett. Végre megint úgy éreztem a hosszú tél után, hogy él a víz előttem. Mutatták is magukat a halak kisebb ugrásokkal, fordulásokkal, igazi örömpeca volt. Úgy belemerültem, hogy észre se vettem, hogy az eső is elállt. Az egyébként forgalmas partszakasz olyan csendes és nyugodt  volt. Nem zavart más horgász, sétálók, futók, kutyások, családok, kajakosok, motorcsónakok. A tökéletes csendet csak a halaim locsogása törte meg néha.
Csend és nyugalom
Tenyeres karika volt a legtöbb, de jöttek kisebb paducok és a kedvenceim, a szilvaorrú keszegek is megjelentek. Nem tudom mennyit foghattam, mert a tilalom miatt a szilvák és a paducok egyből mentek is vissza, de olyan 20-30 darab lehetett összesen a karikákkal együtt. Ahhoz képest mennyi kapásom volt nem túl jó arány, de kit érdekel, amikor ilyen jól szórakozik az ember?
Kicsi paduc
A kedvenceim. Még a szákban is küzdenek.
Közepes paduc
"Szériahal"
Legalább az is kiderült számomra, hogy ennél a középmagas víznél a Rábára érdemes ellátogatni, alacsonyabb víznél nem volt ilyen élet itt. A horgászat végére a nap is kisütött, remekül éreztem magam. Azt gondolom, hogy ezekért az élményekért érdemes felkelni vasárnap is 4:30-kor, amikor a "normális" embernek mélyen alszanak. Egy biztos, legközelebb ha felteszem magamnak a kérdést, hogy "Menjek-e horgászni?", biztosan eszembe fog jutni majd ez a csodás délelőtt, amit a Rába-parton eltölthettem. 
Az egyik kifogott uszadékfán voltak ezek a peték/ikrák. Aki tudja mi rakta le őket leírhatná kommentben :)

2017. május 5., péntek

Ismerkedés a Rábcával

Viszketett már a tenyerem egy jó bolognais úsztatás miatt, így elhatároztam, hogy péntek reggel munka előtt egy 2-3 órás horgászatot ütemezek be. Az áradások végett a Rába és a Rábca jöhetett szóba, az utóbbi mellett döntöttem, annak is az abdai részén, a vasúti híd fölött kicsivel. Ez volt a második alkalom, hogy a Rábcán horgásztam, legutóbb március elején jártam itt, akkor néhány miniatűr bodorkát sikerült fognom egy csúnya, hideg reggelen, de már akkor is megragadott a hely szépsége.

Még márciusban, épp hidegfront jött.

Korán érkeztem és megint nem a legszebb idő fogadott: májushoz képest hideg, nyirkos, kissé ködös. Előző este jó nagy vihar tombolt, így a töltéstől gyalogosan folytattam az utam a sártenger miatt. Na de a halakban azért bíztam, elvégre május van vagy mi a fene. A vízfelszín tükörsima volt, szép látványt nyújtott a komor idő ellenére.

Korán van még...

...sehol egy lélek.


Gyorsan csináltam pár próbaúsztatást melynek során kiderült, hogy a 8 grammos Cralusso boló úszó amit hoztam kicsit sok, elég lett volna egy 4 grammos sima csepp alakú is. Nem baj, jó lesz, a parton én már nem szeretek szerelni. Alapozásnak 5 kisebb gombócot dobtam be, ami Tímár Mix dévéres etetőanyag, főtt búza, csonti, és föld alkotta a keverékből állt.


Barátságosabb fények, de még mindig komor májushoz képest.

Már az első úsztatásoknál mutogatták magukat a halak, kisebb húzgálások, maszatolások formájában. Lesz itt hal! - gondoltam magamban. Reményeim azonban hamar szertefoszlottak, amikor a lassan lehúzós szép kapás után egy ronda kis állat ficánkolt a horgomon - egy géb. Már itt is? Kövezés sehol sincs a környéken, inkább töklevél, hínár és sás a jellemző; itt számítottam volna rájuk legkevésbé. Mindenesetre a gébfogás 2 dolgot jelentett: az egyik, hogy jó helyen kínálom fel a csalimat, a fenék közelében. A másik sajnos kevésbé pozitív: normális hal nincs a közelben, mert az elzavarta volna a gébet. Azért én rendületlenül dobáltam tovább a gombócokat, állítgattam az eresztéket, váltogattam az úsztatás sebességét. Ilyenkor lehet igazán gyakorolni, amikor nem zavarják az embert azok a fránya halak! Meg persze nézelődni. Tőlem balra egy csuka kergette a kishalakat, szürke gém rikácsolt a híd felől, a túlparton pedig egy vidrát is láttam.

Kicsit hinni kell benne, de ott középen egy vidra úszik :)

Egyszer csak mint a villám, úgy tűnt el az úszó, jött a bevágás és éreztem, hogy valami "nem géb" van a horgomon. Bodorka volt, a méretéhez képest nagyon szépen küzdött. Ezek után reméltem, hogy beindulnak a halak, de sajnos háromnegyed óra üresség következett.


Éppen egész távolra elúsztattam, amikor a kis piros antenna elakadásszerűen állt meg. Beleemeltem, egy pillanatra azt hittem, hogy leakadtam, de nem, szebbecske kárász volt a tettes. Küzdelem terén tanulhatna a kis bodorkától, hamar szákba terelgettem őkelmét.

Van itt kérem jobb hal is!

Időm viszont lassan a végéhez közeledett, még próbálkoztam kicsit, de már mozdítás se volt, így összepakoltam és siettem dolgozni.
Összességében nem volt ez olyan rossz peca, de azért remélem, hogy nem ez a Rábca igazi arca. A környezet gyönyörű és csendes, az élővilág gazdag. Biztos, hogy fogok még ide jönni, egy ilyen hely több próbát is megér.

Viszlát!

Majd még jövök! :)