Matchbottal a Pécsi-tavon

 A Duna tartósan magas vízállása miatt mostanában egyre többet került kezembe a bolognai helyett a matchbot. A kétpontos rögzítésű cseppúszók egy ideig háttérbe húzódtak, s az úgynevezett wagglerekkel felszerelve kezdtem felfedezni a környék állóvizeit és egyúttal megismerkedni ezzel a számomra teljesen új, de annál izgalmasabb technikával.

Match-úszók. Háttérben a győri Mosoni-Duna Holtág.

Ennek jegyében egy pécsi anyós-após látogatást szombat délelőtt gondoltam egybekötök egy jónak ígérkező matchbotos keszegezéssel az Orfű község mellett elterülő Pécsi-tavon. S, hogy miért is ígérkezett jónak ez a peca? Többször jártunk arra kirándulni, s láttam kora tavasszal a sütkérező dévér rajokat a sekély vízben, valamint hallottam is innen-onnan, hogy sok a keszeg benne. Egyszer pedig már pergetőbottal is körbejártam a tavat. Joggal bíztam tehát egy jó pecában.

Decemberi balin a Pécsi-tóból. Egész napos program körbedobálni a tavat.

A biztonság kedvéért azért diszkréten érdeklődtem néhány horgász csoportban, mit ajánlanak, melyik részre érdemes menni. A sporttársaktól végül konkrét tuti helyet és útbaigazítást kaptam, amit innen is nagyon köszönök. Reggel korán fel is keltem, s 6:00-ra már a "tuti helyen" voltam. A hely azonban annyira tuti volt, hogy  rajtam kívül már 4-5-en áztatták a zsinórt, néhányan pakolásztak és volt aki kint is sátrazott. Ugyan lett volna még hely nekem is, de a csipogós kapásjelzők szinkron visítása és a számomra kényelmetlenül nagy népsűrűség miatt úgy döntöttem, nincs itt tovább maradásom. Lehet, hogy ez tényleg tuti hely, de inkább fogjak kevesebbet, csak azt nyugalomban tehessem! Szerencsére az odafelé vezető úton, ami egy darabig a part mentén megy, már kinéztem magamnak a B-tervet és a korábbi pergetésből is rémlett, hogy ott vannak parti helyek. Mint kiderült ez volt a hét legjobb döntése, ugyanis több kiváló hely közül tudtam választani, az egyetlen különbség az előzőhöz képest, hogy itt nem lehetett a parton parkolni, tehát 50-100 m gyalogút vezetett a partig. Emberfóbiám miatt én még itt is a legszélső helyet választottam ki, rajtam kívül egyébként csak egy bojlis úriember volt még azon a szakaszon. Hihetetlen mennyit számít ez a pár méter gyaloglás a legtöbb horgásznak!

Luxus kényelem egy dunai kövezéshez képest :) 

A partra kiérve felfokozott izgalmi állapotban kezdtem a kipakolást, hiszen amellett, hogy lenyűgöző látványt nyújtott a napfelkelte, a közelben mindenhol halak ugráltak, főként keszegek, de nagyobb testű halak is, így nem győztem kapkodni a fejem.

Élt a víz a hajnal fényében.

Etetőanyagból egy 3kg-os, számomra ismeretlen Balzer Bream-et sikerült vásárolnom, ezt mind be is kevertem, hiszen 5-6 órás horgászatra készültem. Kicsit nagyobb szemcséjű volt, mint amire számítottam, de nagyon kellemes, édes-süteményes illatokat ontott magából és állagra is tetszetősnek bizonyult bekeverés után. Tettem még bele egy fél flakon szintén dévéres aromát, piros angolmorzsát valamint erjesztett búzából és csemegekukoricából egy keveset, de a szemes nagyobb részét csúzlival terveztem bejuttatni.

Lövöldözésre kész állapot.

Mindezek után elkezdtem a tényleges horgászatot végre. A matchbot már felszerelve várta a bevetést, csak a 16 g-os úszót kellett az úszórögzítő kapocsba akasztani. Talán túlzásnak tűnhet egy ilyen nagy úszó használata, de több tényező is indokolta. Egyrészt a főzsinórom 22-es. Mondhatjuk, hogy szimplán lustaságból használok ilyen vastagot, mert épp ilyen volt csévélve az egyik orsómra, de igazából amíg tanulom a technikát nem árt a durvább, a gubancok miatt.(De igazából a lustaság az oka.) Másrészt, erről a 16 g-os úszóról már tudok annyi lamellát levenni, hogy a főzsinóromon maradjon legalább 4-5 g-nyi ólom. Mivel itt csúszóra kell szerelni, ez az ólommennyiség már könnyen, gyorsan behúzza a helyére a szereléket. A csúszó úszó fölött egy gyöngy majd damilütköző található, alatta pedig szintén gumigyöngy majd 3 apró sörét, ami megütközteti. Ezt követi egy 5-6 sörétből álló főólmozás, majd egy db jelzőólom forgóval. Egyébként a szerelékemet teljes egészében az alábbi videó alapján készítettem el:

Matchbotos Szerelék - Így szerelek én! (Szilvási Szilárddal)

Első lépés a mélységmérés és az előttem lévő terület feltérképezése. Mivel ismeretlen helyen voltam, ez elég sokáig eltartott, de úgy gondolom érdemes rászánni az időt. A spiccbotos technikához hasonlóan a mélységmérést úgy végzem, hogy egy nagyobb (0,5-1 g) sörétet finoman rányomok a horogra, majd bevetem a szereléket. Bedobásnál itt fokozottan kell ügyelni, hogy fékezzük a szereléket, mert plusz súly van a horgon, hajlamosabb a gubancra. Ha bedobás után az úszó elsüllyed, mélyíteni kell az eresztéken, ha kiemelkedik, akkor már leér a horogra csiptetett ólom. A feltérképezés során arra jutottam, hogy a víz nagyjából egyenletesen mélyül, medertörésig nem tudtam eldobni, tehát nem találtam meg azt a részt, ahol már nem mélyül tovább. Ha lett volna ilyen törés, biztosan ott alakítom ki az etetésemet, de így választottam egy kényelmesen megdobható távolságot, ott is 3,5 m magas volt a vízoszlop. Bejelöltem filccel a zsinóron a távolságot és elkezdtem az alapozó etetést, ami 15 db pingponglabda méretű gombócból állt.

Úszó a helyén, jöhetnek a gombócok!

Az alapozás idejére még fent hagytam a horgon a sörétet, így kevésbé viszi el a szereléket a víz. Na most már ideje lenne végre a tényleges halfogást is megkezdeni, ennyi előkészület után! A sörétólom lekerült a horogról és 4 csontit tűztem rá. Bedobás után láttam, hogy már süllyedés közben feltolós kapással jön is az első delikvens. Vagyis csak jönne, mert üres volt a bevágás, mindössze a kiszívogatott csontibőrök lógtak a horgon. Hazai vizeken gyakran vetik rá magukat a snecik az alapozásra, így erre gyanakodtam. 5 csontival ment vissza a szerelék. Megint jött a feltolós kapás, de most nem akasztottam, vártam, hátha átmegy a snecifelhőn a csali. Azonban nem állt be az úszó, így megint bevágtam és egy pillanatra elég jó ellenállást éreztem a zsinór végén. Hoppá! Lehet, hogy nem is snecik? Újradobtam, de most egy etetőanyag gombócot is lőttem mellé. Alig raktam le a csúzlit, jött is a feltolós kapás, ismét üres bevágással, majd ez még kétszer megismétlődött. Itt valami nem jó, változtatni kell valamit. Mivel láthatóan a kapások a fenékre érés előtt jelentkeztek, elkezdtem csökkenteni az eresztéket 10 cm-enként. 40 cm után meg is lett végre az első halam , egy jó tenyeres dévér személyében.

Első hal egy szép dévér.

Már épp kezdtem kétségbe esni, hogy ennyi hal közül nem tudok kifogni egyet sem, ez talán még rosszabb lett volna, mint ha kapásom sincs. Ezen a mélységen még fogtam néhány dévért és egy bodorkát csemegekukoricával, majd folytattam az ereszték csökkentgetését, mert a kapásaim még mindig mind feltolósak voltak és kíváncsi voltam meddig tudok felmenni, hol tartózkodnak a halak. Nagyjából 2,5m volt az a pont, ahol a legjobban tudtam fogni őket, 1m-re a fenék felett. Ezzel az eresztékkel alig volt üres bevágás és a feltolós mellett süllyesztős és oldalazós kapásokkal is jelentkeztek a halak. Olyan pörgős peca vette kezdetét, amire folyóvízen is igen ritkán van példa. Alig tudtam tartani a csalizás - bedobás - gombóc lövés - bevágás- halfárasztás - szákolás ütemet a délelőtt folyamán.

90%-ban ekkora, vagy ettől eggyel kisebb dévér volt a zsákmány.

A maradék 10% bodorka volt, rendszerint csemegekukoricára.

 Mire 10:00-t ütött az óra, jól el is fáradtam és talán kicsit meg is untam a dévéreket, ezért úgy döntöttem az utolsó két órában megpróbálom ezt a pörgős keszegezést egy ponttyal megkoronázni. Addigra már szép etetőanyag mennyiséget termeltem be, valamennyi biztosan le tudott süllyedni a mohó dévérek mellett. Visszahúztam az úszót a 3,5 m-es mélységig, úgy, hogy a jelzőólom már leérjen a fenékre, a horogra pedig 1 szem csemegekukorica került. A terv az volt, hogy belövök egy nagyobb mennyiségű etetőanyagot egyszerre és utána már csak a búza-kukorica mixből juttatok be dobásonként. Sajnos azonban akárhogy próbáltam, a szemes önmagában nem repült be az etetésig, eddig még nem horgásztam ilyen messzire. Így inkább hozzákevertem a maradék etetőanyaghoz az egészet, majd be is lőttem mind a 10-12 gombócnyit. A dévérek azonban a kukoricát is elkapták vízközt, pedig reggel még nem érdekelte őket. De fenékről is felvették, ha épp hagyták lesüllyedni, tehát a teljes vízoszlopban, mindenütt hemzsegtek. Felraktam egy 10-es horgot, két nagyobb, keményebb szemű, mézes "Cukk" kukoricával. Na ez már igazi pontyos csali, semmi finomkodás. Nagyjából békén is hagyták a keszegek, bár néha láttam az úszón, hogy tologatják, szívogatják a fenéken. Így, hogy már az etetéssel sem kellett bajlódnom (és a halak is nyugton hagytak), végre tudtam pihenni kicsit, s gyönyörködni a tájban, átgondolni az eddigi eseményeket.

Mesébe illő.

Felemelő érzés volt ott ücsörögni, tudva, hogy ez már így is egy emlékezetes peca marad. S mint aki jól végezte dolgát, már csak a bónuszhalra, arra a bizonyos habra vártam a tortán. Nagy mázlim volt a hellyel és a halak étvágyával is, gondolom itt sincs kolbászból a kerítés és nem mindennapos az ilyen pörgős peca. Az időjárásra sem lehetett egy szavam sem. Kellemes szeptemberi meleg volt, szikrázó napsütéssel. A szél se rezzent, 11 óráig megmaradt a tükörvíz. Párszor újradobtam, ellenőriztem a csalit, variáltam az eresztékkel. Néha megnéztem csontival, hogy a dévérek ott vannak e-még, de nem tágítottak a peca végéig. Próbáltam még pellettel is, de az orfűi pontyok nem kívántak részt venni az aznapi mókában. Természetesen emiatt egy percig sem voltam csalódott. Nagyon megtetszett maga a tó, de a matchbotos horgászathoz való viszonyom is egészen új szintre lépett.

Végül a hattyúcsalád is jól járt, megkapták a maradék kukoricát :) 

Hazafelé az úton, amikor a parkolóhoz értem, egy idős bácsi is éppen pakolt a '98-as, ütött-kopott Astrájába. Mikor észrevett rögtön odaszólt hozzám: "Na, vót valami?" Bevallom gyakran nem válaszolok annak, aki köszönés nélkül támad le ilyesfajta kérdésekkel. Egy kis habozás, hatásszünet után azonban mégiscsak visszaszóltam: "Áh, csak néhány keszeg!"

Bajai süllők

Ahogy a koronavírus engedett kicsit a szorításából, én is, mint sokan mások, hosszú idő után ellátogattam a szüleimhez, Bajára. Mivel édesapám egy gyönyörű, Mihályfi-féle dunai faladik tulajdonosa, ezért ezeket a látogatásokat rendszerint egy kis csónakos horgászattal kötöm össze. Május lévén a süllők kerültek elsődlegesen célkeresztbe, B-tervként pedig - mert ugye mindig kell B-terv - balinozást gondoltam ki.

Bajai életkép egy zátonyon, kis csónakunkkal. Bizony más itt a Duna, mint Szigetközben.

Reggel jó korán felkeltem, hogy még étvágyuknál találjam az esti portyából visszatérő tüskéseket, de sajnos volt egy kis malőr a csónakleengedővel, melyet inkább most nem részleteznék. A lényeg, hogy 7 óra már jócskán elmúlt mire berántottam a 9.9 lovas motort, ami jó magyar szokás szerint inkább 15. A borús, szürke időnek kifejezetten örültem, ilyenkor tovább aktívak a süllők, viszont a menetiránnyal pont szembe fújó, hideg északi szél már nem tetszett annyira. Kicsit összébb is húztam magam a dzsekimben és nosztalgikus hangulatban szemléltem a tájat. Jól ismerem már a bajai Dunát, egyrészt kenus múltamból, másrészt a gyerekkori horgászatok révén. A helyismeret tehát adott, nem céltalanul szeltem a vizet. Egy mellékág befolyójához tartottam, ahol régen édesapámmal több süllőt is fogtunk halszelettel, fenekezős készséggel. A célhal maradt a régi, de most két pergetőbot volt bekészítve a csónak aljába. Egy 10-35 g dobósúlyú feszesebb a gumizáshoz és egy 7-21 g-os, vékony fuorocarbon előkével kötve a rafkós balinoknak. Természetesen egy bottal is meg lehetett volna oldani, de így gyorsabban tudtam váltani, süllőről balinra ha úgy adódik. Közben megérkeztem a tuti helyre, leraktam a vasmacskát. A mellékág befolyásánál visszaforog a víz, én pedig a lassú és a húzós víz határát szerettem volna meghorgászni. Ahogy elkezdtem próbálgatni a jigeket, rá kellett jöjjek, hogy bizony a csónakos pergetést is meg kell tanulni, a csónak puszta léte nem egyenlő a biztos fogással. Elsőre úgy sikerült beállnom, hogy a 25g-os jiget sem tudtam lerakni fenékre. Másfél óra kísérletezés az ólmokkal és 4-5 helyváltoztatás után azért csak meglett a szög, az optimális csalivezetéshez. A befolyó felett horgászók biztos nézték is, hogy mi a frászt csinálok, de ez van, minden kezdet nehéz. Sajnos azonban hiába tűnt jónak, a várva várt ütés ekkor sem jelentkezett, pedig végigpróbáltam az alaptípusú gumikat, amik nálam voltak, többféle színben is. Közben a szél is felerősödött és nagyon úgy nézett ki, tiszavirág életű lesz a mai peca. Nem láttam értelmét tovább erőltetni a dolgot, ezért úgy döntöttem felszedem a horgonyt és becsorgok a mellékágba, hátha lapul legalább egy csuka az akadók között. Kellemesebb volt bent a légkör, ismét úgy éreztem, esély van a halfogásra. Pontyok turkáltak az iszapban, jókora buborékfelhőket eregetve, sneci is akadt, melyek közé  egy-két balin vágott oda néha.

 

A lassan folydogáló mellékágban talán joggal sejtettem csukákat. 

Már itt is látható a hódok áldásos munkája. Gyerekkoromba soha nem láttunk errefelé egy darab hódot se. 

Felváltva a két bottal hol egy nagyobb gumit dobtam a csukeszoknak, hol egy poppert a balinoknak, de sajnos nem érkezett kapás egyik fél felől sem. Nem is időztem sokat, hanem visszanéztem a Nagy-Dunára, ahol nagy örömmel konstatáltam, hogy elállt a szél. Kicsit még visszakötöttem az előző helyre, mert tényleg nagyon bíztam benne. Sokkal jobb volt szélcsendben vezetni a gumit, de negyed óra alatt megint nem lett eredménye a próbálkozásomnak. Ekkor úgy éreztem megint váltani kell, ez itt nem fog működni.

A befolyó alatt, végig hosszan partvédő kövezés húzódott, gondoltam kipróbálok egy csorgós pecát és elkezdtem szórni a köves partot X-Rappal, hátha mégis a balinok váltják meg a napot. Ez majdnem így is lett, szinte a beesőre jókora ütést éreztem a nyélen s nem kicsi burvány jelezte a csalim mögött, hogy valaki bizony megkóstolta a fahalacskát, de sajnos a bevágást nem követte perecbe hajló bot, nem akadt. Nem baj, legalább történt valami. Én már a kapásoknak is legalább annyira tudok örülni, mint magának a halnak. Mikor már épp kezdtek alakulni a dolgok, egy tolóhajót láttam meg teljes gőzerővel száguldani felém. Messziről is látszott, hogy nem kis hullámokat csinál, ezért inkább berántottam a motort, hogy rá tudjak fordulni szemből. Mint kiderült ezt igen jól tettem, ha hátulról vagy oldalról kapott volna el, biztos beteríti vízzel a ladikot, szerencsétlenebb esetben akár borult is volna. Így megúsztam egy csepp víz nélkül, de a jó kis balinos pályámat biztos tönkrevágta egy jó 20 percig. Viszont mivel ez a rész láthatóan halasabbnak bizonyult, gondoltam megpróbálom még egyszer a süllőt. Balinozás közben eljöttem itt néhány szimpatikus kiszögellés, sarkantyú mellett. Visszapötyögtem lassan, figyelve a felszínt s bekötöttem egy langós részre, ahol találtam elvágó vizet. Első dobásra éreztem, hogy kövek vannak a mederfenéken, ezért rejtett horgos csalikat szedtem elő. 12,15,20g-os cheburashka kellett attól függően, mennyire dobtam be a húzós vízbe. 2-3 dobás után egyszer csak apró koppintást éreztem, pont mikor átért a csali a húzós vízből a langóba. Először azt hittem, csak a kövek, de tekertem még egyet a hajtókaron  ekkor a lefelé hulló gumira határozottabb ütés jött és ment is a bevágás. Nem túl nagy, de megvan! Rövidesen egy szűk 40-es süllőcskét emeltem a csónakba.

Csak sikerült :) 

Hihetetlen volt az örömöm. Amikor bejön egy elképzelés és sikerül megtalálni, megfogni őket, teljesen egyedül, az talán semmihez nem fogható élményt jelent a horgászatban. Egyből más színben láttam a világot, szabadítás után felturbózott hangulatban folytattam. Egy piros farkú, fehér testű twister kellett neki, így maradtam is ennél a csalinál.

Mann's Twister. Jópár drágább, flancosabb gumi is ott lapul a dobozban a háttérben, de sokszor az egyszerűbb működik jobban.

Na nézzük egyedül volt-e ez a kis tüskés vagy egy jó kis tartásba botlottam! Pár méterrel arrébb ismét koppintás, bevágás, ez is meg van! Azonban két fejrázás után megkönnyebbült a bot, korai volt az öröm. Pedig már szemezgettem a következő töréssel egy kicsit lejjebb, de így maradtam ezen a helyen. Ezután sajnos az offset horog ellenére bent maradt a piros-fehér twister a kövek közt, de volt még tűzve ugyan olyan típus, csak fluorosárga, így újrakötés után gondoltam az is jó lesz. Hát nem. Arra egy darab kapás nem volt. Szerencsére találtam még egy piros-fehéret az egyik dobozomban így feltűztem azt. Első dobást a parttal párhuzamosan ejtettem meg, nagyjából oda, ahol a partvédő kövezés lába találkozik a mederrel. Le se ért a fenékre a gumi, már rátapadt egy apró süllő a csalira. Ejj a válogatós mindeneteket!

Egyből elmarta a süllyedőt :)

Kicsit később újabb kapás, egészen a csónak alatt, de megint két fejrázásig jutottunk csak, majd leakadt. Közben egyre jobb idő lett, halványan a nap is kisütött, a víz szépen kisimult. Azt az egy tolóhajót és 2-3 másik csónakost leszámítva nem is találkoztam senkivel a peca alatt. Szállodahajótól mentes, csendes, borongós szombat délelőtt volt, pont ilyenre vágytam. A partszélét időnként balinok csapkodták, de a keszeg is fordult és egy szép márnát is láttam bukfencezni a felszínen. Szívet melengető volt látni, hogy így él a víz, sajnos az elmúlt években aggasztó híreket lehetett hallani a Dunaújváros alatti szakaszról. Most viszont egész más arcát mutatta a folyó.

Átlagos dunai partvédő kövezés. A helyvadászoknak mondom, a kép csak illusztráció, ne kezdjenek fákat beazonosítani :D

Na de vissza a pecához, hiszen ahol az imént leakadt egy halam, most megint jött a koppintás és ezúttal a kritikus első fejrázások sem szabadították meg a horogtól őkelmét. Jobb halat éreztem, a merítőt is össze kellett rakni a fárasztás alatt (szinte mindig elfelejtek erről előre gondoskodni). Pár perc és máris a csónakban pihegett a nagyjából 50cm-es süllő, de igazából nem mértem egyik halat sem aznap, tehát ha valaki 45-nek látja, ám legyen :) 

Legnagyobb aznap.

Az igazat megvallva ritkán ilyen eseménydúsak a gumihalas pergetéseim. 3 hal, 2 leakadás, 1-2 kapás -  teljes lehetett az elégedettségem. Örülök, hogy kitartottam és annak is, hogy jött a tolóhajó, másképp lehet, hogy nem itt kötök ki. De ilyen a Duna. Folyton változik ezért nekünk is folyton változtatni, alkalmazkodni kell. Ezen a helyen a sok év alatt, előtte soha senkit nem láttunk horgászni, semmilyen módszerrel. Bezzeg a befolyónál mindig ült valaki, s lám mégis itt volt a hal, nem a "tuti helyen". Még párat dobtam, de miután az utolsó twisterem is beszakadt, inkább felszedtem a horgonyt és tűztem haza. 

Ébredő Rába

5:00 csörög az óra, április eleje van. A szememet sem nyitom ki, úgy nyomom ki az ébresztőt. Az álom visszahúz, nemrég aludtam csak el. Úgy sincs igazán jó ötletem a mai úsztatásra a szokatlanul alacsony tavaszi vízállásnál. Munkában is álmos leszek, jobb lenne most aludni egyet inkább... Már majdnem visszaalszok, már majdnem átesek az alvás-ébrenlét képzeletbeli határán, amikor eszembe jut a reggeli folyó illata, a tavaszi erdő hangjai. A következő pillanatban felpattan a szemhéjam s egy szűk órán belül már a Rába partján rendezgetem a cuccaimat.

A puha ágy után hipp-hopp kint találtam magam.

Pont olyan mint ahogy képzeltem, csak a halak nem locsognak, semmi nem zavarja a víztükröt. Mélységet mérek, mindössze 1,5 m. Nem túl bizalomgerjesztő. De bevált helyen vagyok, ezért nagy elvárások közepette dobom befelé az 5 db édes gombócot. 7-8 úsztatást végzek, semmi. 2-3 hete is ez a forgatókönyv játszódott le, akkor egy bodorkával zártam a pecát. De most megtorpan az úszó, majd antenna középig süllyed hirtelen. Suhan a bot, s vadul cikázik a zsineg végén a standard tenyeres karika.

Átlag rábai lakos.

Egy 4g-os, cseppúszós szerelék van behurkolva a főzsinórba klasszikus olasz módszer szerint, láncólmozással. Vagyis egy 60cm-es szakaszon az úszótól a horog felé a sörétek egyre kisebb súlyúak és egymástól egyre nagyobb távolságra vannak felcsíptetve. Ez lehetővé teszi, hogy a fenék közelében a csali fellibbentése a lehető legtermészetesebben történjen.

Az olasz módszer szerinti ólmozás. (forrás)

Bevált forma. hosszú vastag antenna, ami messziről is jól látható.

Ennek a libbentésnek a halak legtöbbször nem tudnak ellenállni. Most is így van ez, egész raj karikakeszeg gyűlik az alattam pár méterre elterülő etetési sávra. Magam elé dobok, megvárom míg a szerelék beáll, és amikor a gombócok fölé ér, kezdődik a tánc. Kicsit beletartok, az előke fellibben és engedem tovább. Ha nincs kapás, megint beletartok, előke fellibben, megint engedem és így tovább. De most annyi hal van az etetésen, hogy rendszerint csak egy libbentésig jutok, a mohó karikák nem engedik tovább a műveletet.

Rengetegen voltak.

A 8-10. hal után mégis megtöri valami a sorozatot. Az úszó eldől, s a bevágásba rendesen benne marad a bot. Ellenfelem néhány komótos kört tesz az etetés helyén, a fék nem reccsen, de a súlyból érzem, hogy ez karikánál komolyabb játékos lesz. Kicsit felém indul, majd emelek rajta egyet, ráfogva a dobra, de  meg se moccan. A mindenit! Erre viszont bepánikol s megvillantja erejét egy kirohanással. Megszólal most már a fék is és halam a túlpartnak veszi az irányt. Peregnek le a méterek a dobról, de hagyom dolgozni, a meder üres, nincs akadó itt. De nem akar fáradni, a szembe part viszont már vészesen közel. Muszáj lenne valahogy megállítani. Kicsit ráfogok a dobra, húznám visszafelé, de sajnos hiába, a 12-es, régi előke rögtön megadja magát. Bosszantó, de ez még nagyon messze volt attól, hogy meglegyen, így visszacsévélem a szerelékemet a túlpartról. Egy nagyobb hal megriadása általában pár percre hazavágja a pecát, amit 3 gombóccal próbálok kompenzálni. Teszek fel egy eggyel nagyobb horgot, 14-es előkét és csemegekukoricával folytatom. Egyrészt mert valószínűleg ponty volt az előző halam, másrészt, talán így tudok szelektálni a tenyeresek közül. Nagyjából bejön az elképzelés, ritkulnak ugyan a kapások, de a következő halamnál ismét dolgozhat a bot egy szép szilvaorrú alatt.

Még mindig nagy kedvenc a szilvaorrú.

Még néhány karika azért a kukoricára is beesik, de lassan ritkulnak a kapások. Visszaváltok a pici horog, 12-es előke, csonti hármasra s rögtön az első úsztatásnál ismét nyekken a bolognai a bevágás után. Persze, hogy a vékony előkére egyből! Na azért ez most messze elmarad az előző szituációtól és mozgásából is látom, hogy nem ponty vagy márna, valami nagyobb keszeg lehet. Szépen áll a sodrásban, dévér az első tippem. Egy lapát testű dévér feltenné az i-re a pontot, de vöröses úszókat látok meg hamarosan a vízfelszín közelében. Te jó ég, mekkora karika! Előkotrom a mérőszalagot is, 33 cm.

A maga nemében nálam rekordlistás!

 Záróhalnak tökéletes, az emlékeztető is megszólal a telefonomon, hogy pakolni kell. Jó kis peca volt. Nagyot változott a víz 2 héttel ezelőtthöz képest. Kicsit álmosan megyek dolgozni, de az emlékek majd tartják bennem a lelket. Ha belegondolok, hogy majdnem visszaaludtam...

Felszíni mulatságok

Be kell valljam, rendkívül sajnálom, hogy kimaradt eddig a pergető repertoáromból egy nagyon fontos elem: a felszíni csalik. Mennyi élménytől, izgalomtól fosztottam meg magam, hogy nem igazán bíztam bennük, s így nem is dobáltam őket eleget. Ezidáig.

Az igazi pálfordulást számomra egy cserkelős peca jelentette a Marcalon. A tavalyi süllőknek idén nyomuk sem akadt a Mosonin, pedig keresgéltem őket rendszeresen a tilalom vége óta. Más halak után kellett néznem, így kerültek célkeresztbe a marcali domolykók egy tikkasztó, júliusi késő délutánon.

Nyári délután a Marcalon. Ide már a látványért is érdemes eljönni.

Nem volt egyszerű peca. A idei szúnyoghelyzetet nem kell ragoznom senkinek, aki járja a természetet, az ehhez társuló hőség pedig nehéz választás elé állítja a pergető horgászt. Vagy marad a rövidnadrág, póló és elviseli a a több száz szúnyogcsípést a végtagjain, vagy beöltözik rendesen - ekkor viszont elevenen fő meg saját levében a meleg miatt. Én az utóbbi utat jártam. Minek fizessek a szaunáért, ha össze tudom kapcsolni, kedvenc hobbimmal is?
A Marcal igazi vadvíz. Kristálytiszta, kanyarokkal tűzdelt, belógó fákkal tarkított. A sekélyebb, gyors folyású és a mélyebb, komótosabb szakaszok folyamatosan váltják egymást, a növényzet buja, változatos.

 Hamar ki is válogattam a bekészített csalik közül 4-5 db-ot, amit egyáltalán el tudtam húzni a töklevél és a hínármezők fölött. A gyorsabb részeken mindössze 10-15 cm tiszta vízréteg volt és a kilógó töklevél szárak tovább nehezítették a terepet. A legjobban egy kis 2 cm-es kanalat tudtam vezetni, a mélyebbre törő wobik felejtősek voltak. Szépen be tudtam ejteni a lyukakba, a hínárszigeteken meg könnyen át tudtam pöccinteni. Viszont sajnos csak ezüstösen csillogó változat volt nálam, ami a tiszta vízben és a szikrázó napsütésben nem bizonyult olyan szerencsésnek. Jó messzire bementem, gazzal, szederrel, csalánnal benőtt beállókról, lehetetlennek tűnő helyzetekből dobtam,de minden igyekezetem ellenére, pár kisebb kapáson és apróbb pöccintéseken kívül nem tudtam többet kicsikarni az álnok domiktól. Ahogy ment le a nap, és romlottak a látási viszonyok, egyre sűrűbben akadtam el a töklevelek között. Éreztem, hogy ennyi kínlódás elég lesz mára, így visszafelé vettem az irányt. A célzott domolykós pecáim eddig is hasonló eredménnyel zárultak, így különösebben nem zavartattam magam a halak súlyos hiánya miatt. 

Szürkületben már esélytelen volt elhúzni bármit is, elakadás nélkül.

A bekészített 4-5 csali közt akadt viszont egy popper is. Ez a csali teljesen a víz tetején vezethető, így gondoltam, még néhány kényelmesebb beállónál dobálgatom kicsit, annak ellenére, hogy felszíni balin rablás egy darab nem volt egész végig. Persze nem először akasztottam a kapocsba, sőt fogtam is vele korábban, így már benne volt a kezemben a vezetés ritmusa. Viszonylag tempós, erőteljes rántásokat vittem bele, épp csak tized másodpercekre megállítva. A kis bumszli orrú műanyag vad fröcsköléssel, cuppogással törte meg a gyönyörű, feszített víztükör csendjét, amerre csak dobtam. Elképzelni nem tudtam, hogy az óvatos balinok erre a csörömpölésre rámozduljanak, inkább az az érzésem volt, hogy az összes halat elűzöm a környékről. Pedig mekkorát tévedtem! Épp beúsztattam a csalit egy belógó fa alá, majd indítottam a mutatványt. Néhány métert cibáltam, amikor a folyó közepén egyszer csak felrobbant a vízfelszín, s ezzel egy időben már éreztem is a villámcsapást a karomban. Mondanám, hogy kissé meglepődtem, de inkább a "kis híján magam alá csináltam" lenne a helyes kifejezés. A balin brutális vehemenciával bombázta szét a csalimat, majd indult vele a sodrásnak felfelé. Sokat nem engedhettem neki, ez nem az a terep, ahol sokat lehet vacakolni a fárasztással. Gyorsan magamhoz pumpáltam, majd egy nyugodt pillanatban tarkón is ragadtam.

Nem az első popperes balinom, de ennek a kapása felejthetetlen volt.

Érzékeny búcsú után, adrenalintól és endorfintól megrészegülve, széles vigyorral folytattam a hazautat. Ekkor még nem sejtettem, hogy a java még hátravan. Sekélyebb, gyors részhez értem, ahol egy kiszögellésről egész hosszút tudtam dobni, sodrásnak lefelé. A folyó közepén vezettem épp a csalit, amikor megismétlődtek a korábbiak, csak még nagyobb felfordulással karöltve. Hihetetlen, de a balin kivágta a poppert a vízből, ami 3-4 méterrel odébb esett le. Gyorsan feltekertem a belógó zsinórt, húztam még egyet a csalin, majd ismét rávágott, de megint mellé! Újradobtam, kicsit a csetepatétól jobbra, hátha még rávetemedik. És igen! Újabb fröcskölős felszíni rablás, de ezúttal elsőre telibe találta. Ekkor már csak vihogtam és az "Azt a rohadt!" mondatot ismételgettem magamban különböző hangsúlyokkal. Éreztem, hogy ez jobbacska lesz. A hosszú pórázon könnyedén betörhetett volna valamelyik parton a növényzetbe, de szerencsémre sikerült magam elé terelgetni. Ott kirúgta magát egy tisztább részen majd próbáltam magamhoz húzni, de nem akaródzott, termetes jószág lévén. Az egyik próbálkozásnál el is szakadt a 22-es fluorokarbon előkém. Ledobtam a partra botot majd tétova nélkül beléptem a vízbe a halért. Sikerült elérnem, el volt már fáradva rendesen.

Amit művelt, szenzációs volt!

A mámor közepette sajnos elfelejtettem lemérni, de 60 cm felett volt, az biztos. Talán az eddigi legnagyobb balinom.
Többet már nem dobtam, ennyi izgalom még a fiatal szívnek is elég egy napra.(Na jó, ebben a 3 nem fogadott hívás otthonról is közrejátszott :)) Összeraktam a botot, de tudtam, hogy ilyen peca után a felszíni balinozás a pergető tárházam szerves részét fogja képezni. Beszereztem még néhány poppert, megismerkedtem a WTD, süllyedő WTD csalikkal, s azóta már különböző vizeken különböző napszakokban is sok szép élményt adtak. Így bátran bíztatok mindenkit, aki eddig nem próbálta, ne hagyja ki! Bízzatok bennük, dobáljátok őket, mert megéri! :) 

 

***** Közlemény *****

Mint látható a bejegyzések igen megritkultak tél óta. Természetesen nem hagyom abba a pecát és az írogatást sem unom, de úgy hozta az élet, hogy a gép előtt töltött időmet most mással kell töltenem, amíg le nem szakvizsgázok októberben. Lehet, hogy addig nem is lesz új bejegyzés, de októbertől igyekszek majd  ismét havonta jelentkezni :) 

A klasszikus bolognai horgászat - Aradvári-Varga Zsolt

A nyár folyamán többen is kértétek facebookon vagy e-mailben, hogy csináljak egy szerelékes bejegyzést a folyóvízi úsztatáshoz. Nem igazán éreztem magam megfelelőnek a feladathoz, hiszen én is csak nemrég kezdtem el ennek a rendkívül összetett, izgalmas módszernek a tanulását.

Szerencsémre, illetve szerencsénkre azonban egy kedves ismerősöm, aki nekem is rendívül sokat segített és aki igazán otthon van a bolognai botos úsztatásban, kiadott egy minden igényt kielégítő, részletes írást a témában. Tudom, hogy nem sokan foglalkoznak a bolognai technikával kis hazánkban. Kezdőként nem könnyű elindulni, a neten van ugyan néhány cikk, de a legtöbb 10 évesnél is idősebb. Zsolt munkája azonban naprakész, hiszen egy hónapja adta ki, és ami a legfontosabb, tényleg profihoz méltó módon állt hozzá. Olyan témákat is boncolgat, ami nem csak a kezdőknek, de egy profi versenyzőnek is érdekes lehet, fejtörést okozhat. Azt gondolom, aki valaha bolognai botot fogott a kezébe, vagy tervez ilyesmit, annak kötelező olvasmány.

A cikket ide kattintva tudjátok elérni.

Jó tanulást!