2018. szeptember 16., vasárnap

Zenés képek - Rapa Nui jóvoltából

Úgy tűnik a Szigetköz és a Győr környéki vizek, folyók szépsége, a gazdag halfauna, a természet sokszínűsége nem csak engem nyűgöz le.

Egy kedves olvasó, Rapa Nui vette a fáradtságot és a Facebook oldalon lévő képek felhasználásával csinált egy kis zenés összeállítást.

Ezúton is köszönjük Neked Rapa!

Álljon hát itt ez a kis videó, jó kikapcsolódást!


2018. augusztus 15., szerda

A nyári hajnal

Korán van még. Nagyon korán. Már világosodik, de még legalább fél óra van napkeltéig. A normális emberek most fordulnak még egyet az ágyban, de én már kint vagyok. Kint vagyok, mert nekem így jó.  Szeretett folyóm partja felé baktatok teljes menetfelszereléssel a jól ismert kis ösvényen. Hátamon a hátizsák, vállamon a bottartó. Egyik kezemben négy vödör egymásba rakva mint a matrjoska-babák, megpakolva etetőanyaggal, csalikkal és egy csomó kacattal. Másik kezemben a haltartó és a szákfej. Mekkorát tudnék így borulni! Én lennék a youtube sztárja a hónapban ha valaki felvenné. De biztosak a lépteim a bakancsban, hiszen még csak a fű sem harmatos. Mitől is lenne? Hetek óta tart a kánikula s bizony hajnalra sem tud lehűlni a levegő 20 fok alá. A víz is meleg.  Ahogy megpillantom, szinte gőzölög a 26 fokos Mosoni-Duna. Tényleg korán érkeztem. Még a madarak is csöndben vannak, a vízfelszínt sem zavarja semmi, tükör sima. Hiányzott már ez.
Megéri korán kelni.
Mostanában nem volt időm hajnalban horgászni, pedig sokkal jobban szeretem, mint az esti pecát. Ilyenkor nincs motorcsónak, fürdőző, túrázó, kutyasétáltató na meg más horgász se nagyon. Ilyenkor lehet igazán a pecára koncentrálni. Véleményem szerint a halak aktivitása is nagyobb hajnalban, akár milyen évszakról is beszélünk. Persze kivételek mindig vannak, de az igazán jó pecáim eddig többnyire a reggeli órákban voltak.
A csendet a botzsákom cipzárjának visító hangja töri meg. Nem messze tőlem meg is riad valami erdőlakó a bozótosban, bár nem tudom melyikünk kapott nagyobb frászt, amikor kitört a szántóföld irányába. Kicsit úgy érzem, én vertem fel a természetet álmából. A víztükör is megtörik. Keszeg fordul, kisbalin kezdi hajtani a snecit.
Ébredezik a természet - egy kis segítséggel :)
Csörömpölök akkor már én is bátrabban. Rutinosan pakolok, sokat voltam már itt. Mindennek megvan a maga rendje s a megfelelő sorrendben rakom helyükre a dolgokat. Az igazi ébresztőt 6 gombócom kegyetlen csobbanása adja meg. Na erre már a nádi verebek, cinkék is dühös csivitelésbe kezdenek a mögöttem lévő bokrokban. Nem tudom a madarak tudnak-e káromkodni, de ha igen, akkor most azt csinálják, ebben biztos vagyok. Pedig már a nap első sugarai is megjelentek, egy szavuk sem lehet.
A keszegnép igen hálás az édes falatokért, a kis karikák találnak megint leggyorsabban az etetésemre.
A kicsik mindig az elsők.
De gyorsan jönnek az idősebbek is.
Sok van belőlük. Nem hagyják, hogy sokáig gyönyörködjek a napkorongban, ahogy narancsos árnyalatokat fest a keleti égboltra. Még nem vakítja el a szemet s még nem perzseli az ember bőrét forróságával. Kiélvezem a pillanatot. Egyre nagyobb keszegrajt csődítek közben az előttem lévő pár méteres szakaszra. Sorban jönnek, s az egyedsúly is szépen növöget. Bőségesen adja a fehérhalat a folyó idén, meg is van hamar a konyhára szánt mennyiség. Ezért úgy döntök nem szurkálom tovább feleslegesen a tenyereseket. Hátha akad valami komolyabb ellenfél is. Felrakok egy kicsit nagyobb horgot, 14-es előkén és innentől kezdve csak csemegekukoricával és áztatott búzával csalizok felváltva. Ebben a melegben már sokszor eredményesebb volt a csemege a csontinál errefelé, tehát nem véletlen teszek így. A kapások persze ritkulnak, de ami megakad az darabosabb. Szép karikák, 30 cm körüli szilvák és egy termetes koncér foga is a kukoricára fájt. Ők már szépen dolgozzák a botot, örülök nekik.
Jól küzd a koncér is,
de a szilvák ereje mindig lenyűgöz.
Egyszer pont az etetés közepén megy el az úszóm, de gyanúsan nyugodtan halad. Valami mindig megpiszkálja ott a csalit, most semmi. Lejjebb ér 3m-t, majd gyönyörű, lassan süllyedő kapást jelez a piros antenna. Elemi erőt érzek a zsineg végén a bevágás után. Ilyet még nem tapasztaltam bolognaival. A fék ritkán szólal meg a hosszú vékony bot nagy rugalmassága miatt, de most visít az orsó. Kicsit ledöbbenek, de hamar visszatérek a valóságba. A hal játszi könnyedséggel húzza le a tízen métereket a dobról a kitöréseivel. Mégis egyelőre jó vagyok, a meder közepén tornássza magát, bár visszanyerni még egy métert sem tudtam.  Kicsit ezért keményítek a féken, amennyit még bír a szerelék. Ekkor sajnos megtörténik amitől féltem. Hatalmas irammal tör az én oldalamon lévő sás irányába. Muszáj ráfognom a dobra, ha oda bemegy, vége. A hét méteres bot csaknem 5 méteren hajlik, érzem, hogy a határokat feszegetjük. Csatt! Szakad a főzsinórom. Így is vége.
Sás, nádas, szemben bedőlt fák. Ilyen terepen egy komolyabb hal kifárasztásához vagy erősebb felszerelés kell, vagy nagy szerencse. 
Ez sajnos várható volt. Ponty vagy amúr lehetett, én az utóbbira tippelnék inkább, noha még soha nem fogtam amúrt. Hallottam már viszont, hogy van a környéken és ez nem úgy viselkedett mint egy ponty. Mindenesetre biztos, hogy megdöntötte volna a rekordomat az úsztatva fogott halak listáján, bőven megelőzve a 3 kilós dévért. Az előkét pont előtte cseréltem, a főzsinór már régi volt, ezért szakadhatott előbb az. Sebaj. Nem kesergek. Már megtanultam, hogy annak nincs értelme. 
A nyugodt hajnali idill után szép kis izgalmakra került sor. Ez a ma reggeli peca is tipikus példája annak, miért jó vadvízen horgászni. Itt aztán bármi megtörténhet. Soha nem tudni, éppen mi húzza le az úszót, mi rázza a spiccet vagy mi vág oda a műcsalinak. Itt nem mindig a halfogás a lényeg és nem kilóba mérik a sikert sem. Sokszor egy kapás, vagy egy hal is nagy eredmény az adott körülményekhez képest. Nekem pedig egy ilyen élmény - még ha meglátni sem sikerült a halat - ezerszer többet jelent, mint egy telepített tóból sorba csörlőzni ki a pontyokat. És ha éppen ezt olvasod, akkor tudom, hogy neked is ;) 

2018. július 31., kedd

A kavicson

Mostanában volt néhány igazán pörgős pecám a Mosonin, kis túlzással azt lehet mondani, hogy a csenevész folyócska tömve van keszeggel, így nyár közepe táján. Panaszra tényleg nem lehet ok. Volt, hogy elértem a 60-70 db-ot, vagy a 10 kg feletti fogást. A jól feletetett pályán, minden úsztatásra lehetett fogni, sokszor 1 métert nem tudott haladni az úszó anélkül, hogy egy karika fel ne vette volna a csalit.
Karikából mennyiségre és minőségre sem lehet panasz a Mosoni-Dunán.
Ahogy izmos szilvákból sincs hiány.
Mégis valami másra vágytam. Szerettem volna márnát, nagy dévért, paducot fogni végre s talán a jól bejáratott helyekbe is beleuntam kicsit - noha nagyon szépen adták a halat. Egy horgásztárs tippjére alapozva a Nagy Duna felé vettem az irányt, ami számomra még felfedezetlen terepnek minősül. Jól esett a változatosság, főleg, hogy egy teljesen új módszert próbálhattam ki, a vízben állós úsztatást - mert, hogy bolognai botot vittem magammal, ez nem is volt kétséges ;). A helyszín egy lapos kavicspad, átlagosnak mondható dunai sodrással, melybe már első látásra beleszerettem.
Új terep, új lehetőségek :)
A víz tiszta, balinok fröcsögnek végig a lapos parton, s ezerszám csörög a kagyló- és csigahéj az ember lába alatt, mely nagyon jó jel a nagyobb testű halakra nézve.
Szép a koncér is, de itt látszik végig a barna csík a parton, ami mind kagylóhéj.
Persze a hátrányok is megmutatkoztak. Mivel lapos a part, nagyon alacsony vízállásnál horgászható csak, s a nyílt terep miatt a szél rendkívül fel tud erősödni - ez sajnos ez első pecámat meg is keserítette alaposan. És ott van még a hajóforgalom, a hatalmas, nagy mennyiségű vizet megmozgató turistahajókkal, melyek nem csak rendkívüli módon bosszantóak, de az etetést is alaposan átrendezik odalent.
A hajnal csendjébe belerondító luxushajó...
Mindezek ellenére, már első alkalommal is nagyon jó pecát zártam. A vízbe combközépig álltam be, s onnan kezdtem próbálgatni az úsztatást egy 5g-os csepp alakú úszóval. Nem horgásztam sokkal beljebb a spicctől, mindössze talán 1m-re, hogy jó hosszan el tudjak úsztatni s vissza tudjak tartani. A vízmélység 1,80 körül volt ebben a sávban, de tovább mélyült, ezért lapos "gombócokat" gyúrtam az etetőből, hogy ne guruljanak beljebb a földet érés után. Az elején kicsit szenvedtem a csalizással. Hogy ne kelljen kirohangálni csontiért, a zsebembe raktam egy csontis dobozt. De mivel a botot is végig kézben kell tartani, nagyon macerás volt a doboz fedelét nyitogatni, így mást találtam ki. Szerencsére volt nálam egy hosszú leszúrós ágas, így a képen látható megoldást ötlöttem ki, ezzel a szép fehér vödörrel. Remekül működött, csak a nagy hullámoknál kellett néha megemelni kicsit, nehogy elússzon.
Ágason vödör.

Vödörben csontisdoboz.
Immár a csalizás megoldódott, s röviddel az alapozó gombócok csobbanása után érkezett is az első jelentkező, egy jól szituált leánykoncér személyében. Szép volt, erős volt, máris sikerült kicsit nagyobb és más fajba tartozó halat fogni, mint a Mosoni karikái.
Első halam a sóderről.
Néhány társa még követte, majd egy vihar ment el a távolban mellettem, melyet sikeresen megúsztam, de a szele 1,5 órán át nehezítette a botot a kezemben. Estére elállt a szél, s fogtam még egy kis márnát, néhány koncért és egy karikakeszeget is.
Aprócska, de jelzi, hogy szeretnek itt.
Következő alkalomra megint más arcát mutatta a pálya. Ezúttal tökéletes idő volt, enyhe, kellemes szél fújkált csak nyugatról, mégis 17:00 és 20:00 között csak küszöket fogtam, rengeteg volt belőlük. Estére viszont beindultak az események. A kezdést megint a koncérok vállalták magukra, majd egy határozott kapást követően karikában maradt a bot. De nem ám csak karikában maradt, rögtön megiramodott a meder közepe felé, néhány méter zsinórt lehúzva az orsó dobjáról. Ez után komótosan indult meg a sodrással szemben, így egyből tudtam, hogy egy szebb márnával akadtam össze. Megint iram következett, de most nem szólalt meg az orsó fékje, mert a szerelék megkönnyebbülve terült ki a vízen. Sok kagylót fogtam előtte, biztos elnyeste az egyik az előkét. Pech, de pont ilyen izgalmakra vágytam, ezért jöttem ide - még ha 8 másodpercnél tovább nem is tartott az egész. Kicsire rá megismétlődtek az események, egy jóval kisebb márnával, ő persze gond nélkül kijött.
Mindig a nagy megy el :(
Mivel csak estére állt ki a hal az etetésre, a következő alkalommal elhatároztam, hogy megpróbálom inkább a hajnali időpontot. Már reggel 5-kor kint voltam és be is gázoltam, a levegő hőmérsékletéhez képest melegnek tűnő Dunába. Az alapozó etetés után pár perc telt el, és sorozatban jött is néhány szilvaorrú, melyeket az itt gyakori koncérok követtek. Mondjuk ezek most nagyobbak voltak, igazi élmény volt a fárasztásuk.
Hajnalodik a Dunán.
Ez már 35 cm körüli, finomszerelékkel igazi élmény.  
Ahogy a nap jött fel, a halak szép lassan eltűntek és megint a sneciké lett a terep. Fokozatosan etettem, mégis azon kaptam magam, hogy már 1-1,5 órája nem volt rendes kapásom. Az ember ilyenkor elkezd agyalni. Ha nincsen kapás, bármilyen változtatás meghozhatja az áttörést. Eszembe jutott, hogy előzőleg a márnák, az erősen visszatartott csalit vették fel. Veszteni valóm nem volt, átszereltem az 5g-os cseppúszót 8g-os Cralusso Bolo úszóra, az egyszerűség kedvéért most csak simán sörétekből rakva össze az ólmozást. Ezzel a nehéz, aszimmetrikus úszóval egész lassan, centiről centire tudtam pattogtatni a csalit a fenéken. A drasztikus váltás rögtön eredményt hozott, néhány úsztatás után a nap legnagyobb hala küzdött a zsineg végén, egy 44 cm-es koncér.
Legnagyobb leánykoncérom, bőven kiló felett.
Ezt követően feléledt a pálya előttem, pedig időközben az etetőanyagom is elfogyott. Már több mint egy órája nem dobtam be gombócot, mégis sorra jöttek a koncérok, szilvák sőt egy-két paduc is kinézett. 11 óra már elmúlt, a nap is magasan járt, igazi nyári kánikulát sugározva a kavicsosra. Engem mondjuk nem zavart a meleg, derékig a hűs Dunában állva, néha megmártózva, halakat szedegetve, remekül éreztem magam. Az idillt egy elfekvős, elakadás szerű kapás törte meg, melyre bevágva komoly ellenállásba ütköztem. A fék ugyan csendben maradt, de a nagy, komótos farokcsapások nem egy kezdő, pehelysúlyú versenyzőre engedtek következtetni. Nagyon nem akart ő menni sehova, ha erőltettem, a fék engedett, de egyébként elvoltunk. Végül aztán csak észbe kapott, és egy-két kirohanással fárasztotta magát, majd végre elkezdtem magam felé terelgetni. Na ha ez koncér, akkor rekordlistás - gondoltam magamban - ha meg márna, annak nagyon fogok örülni, így kíváncsian vártam, mi lehet. Mikor megláttam az egyik uszonyát, kiderült, hogy nem koncér, majd rögtön fel is feküdt, lapjával a felszínre s világossá vált, hogy egy igazi, dunai lapátdévérrel akadtam össze. A szákolás nem volt egyszerű, vagy 50m-t mentem a hallal a vízben, mire sikerült a művelet. Ahogy végre kiraktam a kavicsra, kicsit úgy éreztem magam, mint a székely bácsi az állatkertben, amikor meglátja a zsiráfot, és csak ennyit mond: Már pedig ilyen állat nincsen is!
Eddig csak fényképen láttam ilyet :) 
Soha nem láttam még ekkora dévért s hogy úsztatva sikerült fognom, külön hab a tortán. 51 cm volt a hossza és az arra járó horgászokkal 2,5-3 kg közöttire becsültük a tömegét. Visszaengedtem az öreg dunai lakost majd még néhány kisebb koncérral és paduccal zártam a napot, persze a mosoly még órákig ráfagyott az arcomra :) 
Nem volt ok nélküli az öröm :) 
Mondanom sem kell, hogy nagyon megtetszett az új hely és az új körülmények. A vízben állós peca nagyon jó választás ezeken a forró nyári napokon, és a halak is szívesen tartózkodnak a gyors, oxigén dús, tiszta vizű kavicsos részeken. Bár nem teljesen értem, hogy a napszak váltás, az úszócsere vagy mi okozta, hogy ilyen furán reagáltak a halak az etetésre. Az eddigi pecáim során, 20-30 perccel az etetőanyag elfogyása után már szinte kapást se lehetett kicsikarni, itt meg még két órával utána is jöttek. Talán ennyi idő alatt eszik fel a snecik az etető apró szemcséit, s a nagyok csak később férnek oda, amikor már csak a szemes takarmány maradt? Vagy a sóder miatt ennyire lassan vándorol a kaja a sodrással? Majd talán erre is fény derül, hiszen biztos jövök még ide, amíg tart a nyár. Főleg, hogy egy másik bakancslistás dolgot is ki akarok itt próbálni, méghozzá a kenyérzsákos úsztatást. 

2018. június 22., péntek

Süllős es(e)tek

Az esti-éjszakai pergetés annyira magával ragadott, hogy szegény bolognai botom már hetek óta nem látott vízpartot. Ebben persze a bölcsességfogammal vívott harc és az időhiány is közre játszott, így alakult, hogy az este 8-10-ig tartó időszakra szorítkozott a peca mostanság. De mi tagadás, nagyon jó érzés, hogy végre elkaptam a ritmust, és sikerül az, amit oly' sokáig próbálgattam eredmény nélkül.
Egy jó kis áradás mosta át a Mosonit néhány napja, s alig vártam, hogy visszahúzódjon a folyó a medrébe és kimehessek az újonnan kiszemelt helyekre. Viszont a természet megmakacsolta magát, nehezen engedte, hogy kipróbáljam a helyet. Már jó volt a vízállás, s én a parton topogtam a még igen zavaros, de már apadó folyó partján. Balinozással kezdtem - és fejeztem is be, mint a későbbiekből kiderül. Egy 7cm-es minnow típusú csalival húzgáltam a partot, amikor kivágódott a sekély vízből egy jókora baller a wobi irányába. Látványos jelenet volt, teljesen a felszínen, egész testét megmutatva vetődött ki, de jól mellé trafált, a boton nem éreztem semmit. Azért örültem az akciónak is, hiszen a célzott balinfogás még nem nagyon megy, csak véletlenül fogok néha 1-2-t. Mentem is volna tovább, de az addig tükörsima víz hirtelen fodrokat vetett és orkán szél támadt a semmiből. A rablások teljesen abbamaradtak, így 20 perc után véget is ért a peca aznapra. Jó hogy nem maradtam tovább, mert a vihar olyan gyorsan ott termett, hogy 10 perccel később már villámlásban, szakadó esőben vezettem haza. A hely viszont megtetszett, így pár napra rá, amikor végre elállt az eső, ismét kimentem. A radar 1 órára előre nem mutatott csapadékot, de megint csak 20 perc jutott pecára, újra elvert a vihar. Innen is üdvözlöm az időjósokat! Na most már pipa voltam, de harmadjára csak sikerült végighorgászni az estét. Ismét a balinokkal kezdtem. Gyors tempóban húzogattam a part menti részt s egyszer csak rácsimpaszkodott valami a wobblerre. Egy 45 cm körüli süllő kapta le a gyors halacskát, de sokáig nem tartott a fárasztás, a felszínen kirázta a szájából a csalit. Fényes nappal volt még, süllőre nem számítottam, de sebaj. Felraktam egy SSR-t és kicsit lassabb, süllősebb tekerésre váltottam. Nem sokra rá ismét rávágás, majd fröcskölős fejrázás következett, mely után a wobbler maradt csak a víz felszínén sodródva. Ezen a helyen egy magaslatról lehet csak horgászni a parttal párhuzamos dobásokkal. Ezúttal egy kisebb, 40 cm körüli versenyző lépett meg, de már szidtam magamat rendesen, hogy minek tartom fel a botot, ha úgy is egy magaslaton állok. Harmadjára már sikerült a művelet, igaz egy még kisebb süllővel, ami még a 30 cm-t sem érte el.
Első ami meglett, 30 cm alatti.
Közben már sötétedett így élénkebb színű kínai csalikkal próbálkoztam, de eredmény nélkül. Visszatértem az S színkódú 5 centis SSR-hez. 3. dobásra meg is volt az újabb süllő.
És egy kicsit nagyobb.
Ezúttal egyből lenyomtam a spiccet akasztás után, majd miután kirugdosta magát a hal, kiengedtem a féket (nincs akadó a környéken). Elsétáltam oldalt a parton, ahol le tudok menni a vízhez, közben engedtem a zsinórt. A féket behúztam, a halat meg szépen odapumpáltam magamhoz. Ezzel a módszerrel sikerült később az összes süllőt sérülésmentesen kiszedni a magas partról is.
 A csalikat illetően nem vagyok nagy márka fanatikus, sőt! Sok márkátlan, de jó minőségű cuccot rendelek egyenesen Kínából, ahol az európai "gyártók" nem rakják rá matricájukat és 400%-os árrésüket a termékre. A botom, orsóm, zsinórom, aprócikkeim mind kínaiak és nagy megelégedéssel használom a kínai gumikat is, de a wobblerekkel kapcsolatban nem vagyok túl elégedett. Az összes sülőmet szinte kivétel nélkül Rapalákkal fogtam, pedig dobáltam a kínait is. A kínai wobik azonban - legalábbis amiket én rendeltem - sajnos mind nagyon csörgősek és olyan veretésük van, hogy a sodrásban kirázzák a botot a kezemből.
Szinte az összes süllő ezekre a Rapalákra jött.
A kis csörgős veretős kínai nem kellett nekik.
Biztos vannak olyan helyzetek, amikor ezek a lármás csalik a nyerők, de itt nem voltak azok. A végén már nem is kísérleteztem velük, az utolsó horgászatokra csak a Rapalákat raktam a dobozba. Nem a 6 betűs felirat miatt, hanem a finom, kis amplitúdójú remegés miatt, amit a süllők annyira szeretnek  A favorit a már említett SSR-5 volt, de 7,9 cm-es Originalokkal is fogtam különböző színekben. Biztos egymillió más csali is eredményes lett volna, de nekem ezek voltak meg még régebbről. Most pedig jöjjenek a képek! (Természetesen ez több horgászat eredménye.)
Még nappali 44-es

A kenyérkereső - ami a legtöbbet fogta.

Napközben a gumit is rágták.

A legbátrabb. 
Néha más halfaj is betévedt.



Kerek 40-es.

11 órás vendég, a rikító színű Originalra.

A legnagyobb 47 cm volt. 

2018. június 6., szerda

Ahogy fogynak a fények

Rendesen elkapott az úsztatós láz, amióta felmelegedtek a vizek, de a májusi tilalmak beköszöntével egyre inkább befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy ismét a tüskés hátú népség után kellene eredni. Februárban még a fenéken, gumihalakkal, twisterekkel próbáltam kapásra bírni őket, de most elhatároztam, hogy belekóstolok az éjszakai, felszíni süllőzésbe is.
A süllő nappal a rejtekhelyén tartózkodik, és ahogy fogynak a fények, úgy indul meg éjjeli portyájára, hogy a rajokba összeállt kishalakra raboljon. Ennek megfelelően három lehetőség adódik a horgászat idejét tekintve: napnyugta utáni néhány óra, napkelte előtti néhány óra és az egész éjszakás peca. Bár az első kis süllőmet, egy hajnal előtti pecán fogtam, és jóval több halmozgást is tapasztaltam ilyenkor, mégis inkább a napnyugta utáni időszakot választottam legtöbbször.
Első felszíni kis süllőm a hajnali fényben, kínai csalira.
Most igen hosszúak a nappalok, egy hajnali pecához 3:00-ra kell nagyjából kiérni, hogy legyen 2 óra dobálni, még napkelte előtt, ami olyan 2:00 -s ébresztőt tesz szükségessé. Valljuk be, ez nem embernek való, így maradtam az este 8-tól, 10-11-12-ig tartó pecánál, attól függően, hogy másnap hányra kellett menni dolgozni. Egész éjszakás horgászatra még nem vitt rá a lélek, de biztos ki fogom próbálni azt is.
A helyeket illetően inkább a Mosoni-Dunára jártam. Ennél a közepes vízállásnál felénk nincsenek ki a kőzárások a Nagy Dunán, bár Gönyűnél találtam helyeket erre a vízállásra is, csak az nekem már messze van egy 2 órás peca erejéig. A lényeg, hogy legyen valami tereptárgy, ami megtöri a víz egyenletes folyását. Ez lehet mesterséges vagy akár egy vízbe dőlt fa, ahol ki tud alakulni egy visszaforgó és/vagy egy elvágó víz a gyors és a lassú folyás között. És persze az se árt, ha tömegével gyűlnek a kishalak. Nehezen, de találtam a Mosonin ilyen részt.  Épp, hogy 1 méterre nyúlik be egy kisebb kőrakás a vízbe ezen a helyen, de ez már elég a visszaforgó kialakulásához. Már napnyugta előtt is látszódott, hogy szeretnek itt a halak. A kisebb balinok, domolykók, folyamatosan hajtották az ivadékokat, és egy-két nagyobb példány is mutatkozott. Néha felraktam egy kis ezüst színű Mepps körforgót, a peca elején. Az első dobásra mindig végig sorozták, de ha már másodjára, harmadjára húztam el, rá se hederítettek.
Kis domi a körforgóra még nappal.
Ahogy fogytak a fények, elkezdtem áttérni a gyors, balinos bevontatásról, az egészen lassú, néha megállított csalivezetésre. Mivel gyakorlati tapasztalatom nincs, az általánosan elfogadott szabályokat igyekeztem követni, amit innen-onnan olvastam össze. A szürkületben a természetes színű halacskákat akasztottam a kapocsba, majd ahogy sötétedett, kezdtem áttérni az egyre rikítóbb, sárgás-zöldes színekre.
A legsikeresebb ez az 5cm-es Rapala Shallow Shad Rap (SSR) volt.
De ezzel a rikító körforgóval is sikerült fogni.
Valóban igaz lehet az, hogy a süllő nem kedveli a fényt. Egy este tiszta volt az ég, s a hold olyan erősen világított, hogy a fejlámpámat sem kellett felkapcsolni. Ezen az estén szinte csak a túlparton láttam mozgást, ahol a fák árnyékot vetettek a vízre. Az én felemen, ami holdfényben úszott, süket volt minden, nem is fogtam semmit. Túlnyomó részt kisebb süllők jöttek egyébként, 25 cm körüliek.
Túlnyomó részt ilyenek voltak.

Késő esti vendég.
 Mégis kitartottam a hely mellett, egyrészt, mert gyakorlásnak nagyon jó pecák voltak ezek, másrészt mert többször láttam nagyobb halra utaló jelet is. Egyszer már, már 11 óra felé, kissé már álmosan dobálgattam, amikor azt vettem észre, hogy a part felé közeledő csalimat valami követi a felszín közelében, jókora tolóhullámok kíséretében. Egyből elöntött az adrenalin, minden figyelmemet a csalim mozgatására irányítottam. Már nagyon akartam érezni egy jobb koppintást is végre, de sajnos ez nem következett be. Egész a lábamig követte a kis SSR-t a tengeralattjáró, majd egy elegáns burvánnyal faképnél hagyott.
Egy másik alkalommal, a parthoz közel húztam a wobit, amikor egy fröcskölős, balinos rablással leszedte valami. Éreztem, hogy ha ez süllő, akkor végre egyel idősebb generáció lesz, mint amiket eddig fogtam. Ahogy közeledett felém azonban egyre inkább kételkedtem ebben, s igazam is lett, egy kölyök harcsa volt, 40 cm körüli.
Süllőnek már jó lett volna, harcsának még nagyon gyerek.
Nyomtam a bajszos fejére egy barackot, majd folytattam tovább. Egész sötét volt az éjszaka, felhők takarták az egyébként majdnem telt holdat, így egy Rapala Husy Jerk típusú csalit raktam fel, fruoro zöld-piros színekben.
Esti színek.
Ez a csali nagyon lassan kezd süllyedni, ha megállítjuk, így a gyorsabb rántások között szüneteket tartottam. Így nem volt eredmény, ezért áttértem az egész lassú bevontatásra, majd egy gondolatnyi megállításra. Csak egy hajtókarnyit tekertem lassan, majd fél másodperc szünet. Éreztem is valami pöccintést, majd pár dobás után rendesen odanyúlt neki, s a bevágás is jól ült. Kicsit a fék is megreccsent, de szerény küzdelem után hamar tarkón ragadtam a méretes kis süllőmet a maga 42 cm-ével. Nem kapitális, de nekem sokat jelentett, nagyon örültem neki. A gyanúm is beigazolódott, miszerint tényleg volt ott nagyobb is.
A sok kicsi után végre egy nagyobb :)
Mindenesetre a következőkben új helyek után nézek, ahol nem 10 kicsire jut egy méretes. Egyébként nagyon megtetszett a műfaj. Az éjszaka csendjét megtörő hal locsogása, egy kisebb kapás, pöccintés, koppintás vagy akár még egy lekövetés is nagyon izgalmas tud lenni. Kitűnő esti program, sokkal jobb mint otthon a TV-t bámulni ;)