2018. június 22., péntek

Süllős es(e)tek

Az esti-éjszakai pergetés annyira magával ragadott, hogy szegény bolognai botom már hetek óta nem látott vízpartot. Ebben persze a bölcsességfogammal vívott harc és az időhiány is közre játszott, így alakult, hogy az este 8-10-ig tartó időszakra szorítkozott a peca mostanság. De mi tagadás, nagyon jó érzés, hogy végre elkaptam a ritmust, és sikerül az, amit oly' sokáig próbálgattam eredmény nélkül.
Egy jó kis áradás mosta át a Mosonit néhány napja, s alig vártam, hogy visszahúzódjon a folyó a medrébe és kimehessek az újonnan kiszemelt helyekre. Viszont a természet megmakacsolta magát, nehezen engedte, hogy kipróbáljam a helyet. Már jó volt a vízállás, s én a parton topogtam a még igen zavaros, de már apadó folyó partján. Balinozással kezdtem - és fejeztem is be, mint a későbbiekből kiderül. Egy 7cm-es minnow típusú csalival húzgáltam a partot, amikor kivágódott a sekély vízből egy jókora baller a wobi irányába. Látványos jelenet volt, teljesen a felszínen, egész testét megmutatva vetődött ki, de jól mellé trafált, a boton nem éreztem semmit. Azért örültem az akciónak is, hiszen a célzott balinfogás még nem nagyon megy, csak véletlenül fogok néha 1-2-t. Mentem is volna tovább, de az addig tükörsima víz hirtelen fodrokat vetett és orkán szél támadt a semmiből. A rablások teljesen abbamaradtak, így 20 perc után véget is ért a peca aznapra. Jó hogy nem maradtam tovább, mert a vihar olyan gyorsan ott termett, hogy 10 perccel később már villámlásban, szakadó esőben vezettem haza. A hely viszont megtetszett, így pár napra rá, amikor végre elállt az eső, ismét kimentem. A radar 1 órára előre nem mutatott csapadékot, de megint csak 20 perc jutott pecára, újra elvert a vihar. Innen is üdvözlöm az időjósokat! Na most már pipa voltam, de harmadjára csak sikerült végighorgászni az estét. Ismét a balinokkal kezdtem. Gyors tempóban húzogattam a part menti részt s egyszer csak rácsimpaszkodott valami a wobblerre. Egy 45 cm körüli süllő kapta le a gyors halacskát, de sokáig nem tartott a fárasztás, a felszínen kirázta a szájából a csalit. Fényes nappal volt még, süllőre nem számítottam, de sebaj. Felraktam egy SSR-t és kicsit lassabb, süllősebb tekerésre váltottam. Nem sokra rá ismét rávágás, majd fröcskölős fejrázás következett, mely után a wobbler maradt csak a víz felszínén sodródva. Ezen a helyen egy magaslatról lehet csak horgászni a parttal párhuzamos dobásokkal. Ezúttal egy kisebb, 40 cm körüli versenyző lépett meg, de már szidtam magamat rendesen, hogy minek tartom fel a botot, ha úgy is egy magaslaton állok. Harmadjára már sikerült a művelet, igaz egy még kisebb süllővel, ami még a 30 cm-t sem érte el.
Első ami meglett, 30 cm alatti.
Közben már sötétedett így élénkebb színű kínai csalikkal próbálkoztam, de eredmény nélkül. Visszatértem az S színkódú 5 centis SSR-hez. 3. dobásra meg is volt az újabb süllő.
És egy kicsit nagyobb.
Ezúttal egyből lenyomtam a spiccet akasztás után, majd miután kirugdosta magát a hal, kiengedtem a féket (nincs akadó a környéken). Elsétáltam oldalt a parton, ahol le tudok menni a vízhez, közben engedtem a zsinórt. A féket behúztam, a halat meg szépen odapumpáltam magamhoz. Ezzel a módszerrel sikerült később az összes süllőt sérülésmentesen kiszedni a magas partról is.
 A csalikat illetően nem vagyok nagy márka fanatikus, sőt! Sok márkátlan, de jó minőségű cuccot rendelek egyenesen Kínából, ahol az európai "gyártók" nem rakják rá matricájukat és 400%-os árrésüket a termékre. A botom, orsóm, zsinórom, aprócikkeim mind kínaiak és nagy megelégedéssel használom a kínai gumikat is, de a wobblerekkel kapcsolatban nem vagyok túl elégedett. Az összes sülőmet szinte kivétel nélkül Rapalákkal fogtam, pedig dobáltam a kínait is. A kínai wobik azonban - legalábbis amiket én rendeltem - sajnos mind nagyon csörgősek és olyan veretésük van, hogy a sodrásban kirázzák a botot a kezemből.
Szinte az összes süllő ezekre a Rapalákra jött.
A kis csörgős veretős kínai nem kellett nekik.
Biztos vannak olyan helyzetek, amikor ezek a lármás csalik a nyerők, de itt nem voltak azok. A végén már nem is kísérleteztem velük, az utolsó horgászatokra csak a Rapalákat raktam a dobozba. Nem a 6 betűs felirat miatt, hanem a finom, kis amplitúdójú remegés miatt, amit a süllők annyira szeretnek  A favorit a már említett SSR-5 volt, de 7,9 cm-es Originalokkal is fogtam különböző színekben. Biztos egymillió más csali is eredményes lett volna, de nekem ezek voltak meg még régebbről. Most pedig jöjjenek a képek! (Természetesen ez több horgászat eredménye.)
Még nappali 44-es

A kenyérkereső - ami a legtöbbet fogta.

Napközben a gumit is rágták.

A legbátrabb. 
Néha más halfaj is betévedt.



Kerek 40-es.

11 órás vendég, a rikító színű Originalra.

A legnagyobb 47 cm volt. 

2018. június 6., szerda

Ahogy fogynak a fények

Rendesen elkapott az úsztatós láz, amióta felmelegedtek a vizek, de a májusi tilalmak beköszöntével egyre inkább befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy ismét a tüskés hátú népség után kellene eredni. Februárban még a fenéken, gumihalakkal, twisterekkel próbáltam kapásra bírni őket, de most elhatároztam, hogy belekóstolok az éjszakai, felszíni süllőzésbe is.
A süllő nappal a rejtekhelyén tartózkodik, és ahogy fogynak a fények, úgy indul meg éjjeli portyájára, hogy a rajokba összeállt kishalakra raboljon. Ennek megfelelően három lehetőség adódik a horgászat idejét tekintve: napnyugta utáni néhány óra, napkelte előtti néhány óra és az egész éjszakás peca. Bár az első kis süllőmet, egy hajnal előtti pecán fogtam, és jóval több halmozgást is tapasztaltam ilyenkor, mégis inkább a napnyugta utáni időszakot választottam legtöbbször.
Első felszíni kis süllőm a hajnali fényben, kínai csalira.
Most igen hosszúak a nappalok, egy hajnali pecához 3:00-ra kell nagyjából kiérni, hogy legyen 2 óra dobálni, még napkelte előtt, ami olyan 2:00 -s ébresztőt tesz szükségessé. Valljuk be, ez nem embernek való, így maradtam az este 8-tól, 10-11-12-ig tartó pecánál, attól függően, hogy másnap hányra kellett menni dolgozni. Egész éjszakás horgászatra még nem vitt rá a lélek, de biztos ki fogom próbálni azt is.
A helyeket illetően inkább a Mosoni-Dunára jártam. Ennél a közepes vízállásnál felénk nincsenek ki a kőzárások a Nagy Dunán, bár Gönyűnél találtam helyeket erre a vízállásra is, csak az nekem már messze van egy 2 órás peca erejéig. A lényeg, hogy legyen valami tereptárgy, ami megtöri a víz egyenletes folyását. Ez lehet mesterséges vagy akár egy vízbe dőlt fa, ahol ki tud alakulni egy visszaforgó és/vagy egy elvágó víz a gyors és a lassú folyás között. És persze az se árt, ha tömegével gyűlnek a kishalak. Nehezen, de találtam a Mosonin ilyen részt.  Épp, hogy 1 méterre nyúlik be egy kisebb kőrakás a vízbe ezen a helyen, de ez már elég a visszaforgó kialakulásához. Már napnyugta előtt is látszódott, hogy szeretnek itt a halak. A kisebb balinok, domolykók, folyamatosan hajtották az ivadékokat, és egy-két nagyobb példány is mutatkozott. Néha felraktam egy kis ezüst színű Mepps körforgót, a peca elején. Az első dobásra mindig végig sorozták, de ha már másodjára, harmadjára húztam el, rá se hederítettek.
Kis domi a körforgóra még nappal.
Ahogy fogytak a fények, elkezdtem áttérni a gyors, balinos bevontatásról, az egészen lassú, néha megállított csalivezetésre. Mivel gyakorlati tapasztalatom nincs, az általánosan elfogadott szabályokat igyekeztem követni, amit innen-onnan olvastam össze. A szürkületben a természetes színű halacskákat akasztottam a kapocsba, majd ahogy sötétedett, kezdtem áttérni az egyre rikítóbb, sárgás-zöldes színekre.
A legsikeresebb ez az 5cm-es Rapala Shallow Shad Rap (SSR) volt.
De ezzel a rikító körforgóval is sikerült fogni.
Valóban igaz lehet az, hogy a süllő nem kedveli a fényt. Egy este tiszta volt az ég, s a hold olyan erősen világított, hogy a fejlámpámat sem kellett felkapcsolni. Ezen az estén szinte csak a túlparton láttam mozgást, ahol a fák árnyékot vetettek a vízre. Az én felemen, ami holdfényben úszott, süket volt minden, nem is fogtam semmit. Túlnyomó részt kisebb süllők jöttek egyébként, 25 cm körüliek.
Túlnyomó részt ilyenek voltak.

Késő esti vendég.
 Mégis kitartottam a hely mellett, egyrészt, mert gyakorlásnak nagyon jó pecák voltak ezek, másrészt mert többször láttam nagyobb halra utaló jelet is. Egyszer már, már 11 óra felé, kissé már álmosan dobálgattam, amikor azt vettem észre, hogy a part felé közeledő csalimat valami követi a felszín közelében, jókora tolóhullámok kíséretében. Egyből elöntött az adrenalin, minden figyelmemet a csalim mozgatására irányítottam. Már nagyon akartam érezni egy jobb koppintást is végre, de sajnos ez nem következett be. Egész a lábamig követte a kis SSR-t a tengeralattjáró, majd egy elegáns burvánnyal faképnél hagyott.
Egy másik alkalommal, a parthoz közel húztam a wobit, amikor egy fröcskölős, balinos rablással leszedte valami. Éreztem, hogy ha ez süllő, akkor végre egyel idősebb generáció lesz, mint amiket eddig fogtam. Ahogy közeledett felém azonban egyre inkább kételkedtem ebben, s igazam is lett, egy kölyök harcsa volt, 40 cm körüli.
Süllőnek már jó lett volna, harcsának még nagyon gyerek.
Nyomtam a bajszos fejére egy barackot, majd folytattam tovább. Egész sötét volt az éjszaka, felhők takarták az egyébként majdnem telt holdat, így egy Rapala Husy Jerk típusú csalit raktam fel, fruoro zöld-piros színekben.
Esti színek.
Ez a csali nagyon lassan kezd süllyedni, ha megállítjuk, így a gyorsabb rántások között szüneteket tartottam. Így nem volt eredmény, ezért áttértem az egész lassú bevontatásra, majd egy gondolatnyi megállításra. Csak egy hajtókarnyit tekertem lassan, majd fél másodperc szünet. Éreztem is valami pöccintést, majd pár dobás után rendesen odanyúlt neki, s a bevágás is jól ült. Kicsit a fék is megreccsent, de szerény küzdelem után hamar tarkón ragadtam a méretes kis süllőmet a maga 42 cm-ével. Nem kapitális, de nekem sokat jelentett, nagyon örültem neki. A gyanúm is beigazolódott, miszerint tényleg volt ott nagyobb is.
A sok kicsi után végre egy nagyobb :)
Mindenesetre a következőkben új helyek után nézek, ahol nem 10 kicsire jut egy méretes. Egyébként nagyon megtetszett a műfaj. Az éjszaka csendjét megtörő hal locsogása, egy kisebb kapás, pöccintés, koppintás vagy akár még egy lekövetés is nagyon izgalmas tud lenni. Kitűnő esti program, sokkal jobb mint otthon a TV-t bámulni ;)

2018. május 22., kedd

Egy reggel a Dunán

Nem könnyű így májusban ellenállni a kísértésnek, tudván, hogy a Mosonin milyen iszonyatos módon eszik a hal. Az ívás után lévő keszegek őrült vehemenciával kezdték el pótolni a leadott dekákat, de sajnos a tilalom ugye még tart a hónap végéig, így más vizek felé kellett eveznem.
Ilyen paducok jöttek a Mosonin, mikor egyszer kinéztem kíváncsiságból. De a szabály ugye az szabály...
Lassan áramló, mély vizével a Bagaméri Duna-ágra esett a választásom, itt biztosan elkerülöm a gyorsabb folyást kedvelő paducot, szilvát, domolykót és a jászt is. Viszont messze földön híres a környék lapát dévéreiről, így adta magát, hogy itt tegyek próbát egy szombat reggelen.
Hajnalodik a mentett oldali Duna-ágon.
Szerencsére a pontytilalom miatt az amúgy felkapott hely, teljesen kihalt volt, csak egy idősebb úr "amúrozott" rajtam kívül, így kedvemre tudtam válogatni a beállók közül. Kiválasztottam egy szélcsendes, itteni viszonylatban sekélynek mondható 2,5 méter mélységű részt, majd elkezdtem próbálgatni, a pályát. Már az első dobásnál fogtam egy tenyeres karikakeszeget, de azért húztam még az eresztéken. Mindig megkeresem először azt a pontot, ahol még pont elakadás nélkül el tudok úsztatni, majd innen változtatok később, ha szükséges. A harmadik ilyen dobásnál az úszóm megint eltűnt, s bevágás után éreztem, hogy valami komolyabb halba akadtam. Ő jobban megilletődött mint én, s rögtön egy őrült sprintbe kezdett, be a nyílt víz irányába. Hagytam egy kicsit, had dolgozzon a fék és a bot rugalmassága ellen, majd bekeményítettem, és magam felé kezdtem pumpálni. Erre gondolt egyet, és visszaindult hozzám, majd megint irányt váltott és a tőlem jobbra lévő bedőlt fa felé iszkolt. Na ott aztán megálljt kellett parancsolnom neki, ráfogtam a dobra, feljebb léptem párat a parton, majd keményen elkezdtem húzni a fáktól el. Mire szákolási távra ért, kellően ki is fáradt ebben a fel-alá rohanásban s gyorsan meg is merítettem a másfél kilós balint. Fogtam már kisebb őnöket úsztatva, de ez vitte a prímet. Előfordul, hogy az etetésen hemzsegő apróbb halaknak vág oda, s véletlenül akad bele a horog, de itt ugye még nem volt bent etetőanyag. A horog mégsem szájszélbe akadt, hanem a szája alatt lévő kinövésbe, valami rendellenesség volt ott szegénynek. Mindenesetre megadta a kezdő adrenalin szintet a pecához, felébredtem rendesen a reggeli álmosságból.
A 47 cm-es fenekeszeg jól megdolgozta a botot.
A kezdeti izgalmakat követően neki is kezdtem az "igazi" úsztatásnak végre, 5 kétkezes gombócot dobva, a tőlem 15-20m-re eső távra. Tímár mix special dévér nevű etetőanyagot vittem, s még egy "Nagy Dévér" nevű aromával is nyakon öntöttem a keveréket, hiszen a lapát dévérek miatt jöttem most elsősorban. Persze búzát, kukoricát is adtam hozzá, és újdonságként a főtt kendert is kipróbáltam. Már az etetés előtt is volt hal a pályán, de a gombócok hatására felforrt előttem a víz. Sajnos inkább az apróbb keszegek, snecik lepték el a placcot, s ez a tény meg is határozta az egész délelőtti horgászatomat. Ha sikerült a csalit lejuttatnom anélkül, hogy vízközt elkapták volna a küszök, jött is a termetesebb hal, egyébként pedig másodpercek alatt cincálták szét a 8 szemből álló csonticsokrot is. Egy úsztatás sem telt eseménytelenül, nagyon pörgős és tanulságos peca volt. Legtöbbször karikakeszeg és kisebb-nagyobb bodorka akadt a horogra - ha a snecik engedték.
Termetes bodorka az egyik sikeres úsztatás eredménye.
A hiper-szuper etetőanyagom nevéhez hűen pedig egy egész darab dévért is bevonzott. Nagynak ugyan nem mondanám, inkább az a tenyeres féle. Hát ennyit erről. Egyszer, a horgászat közepe táján már azt hittem megvannak a lapátok is, amikor egy nagyobb halba akadtam. Szépen húzta a botot, végig dévérnek hittem, de egy szebb kárász volt.
A "Nagy Dévér"
És a dévérnek hitt kárász.
A karcsi után valami megváltozott odalent. Rendes halat nem tudtam fogni a végtelen mennyiségű sneci miatt. Az ólmozásom két részletben volt a végére, annyit variáltam. A jelzőólom felett volt még 3 kisebb sörét, felette nem sokkal pedig egybehúzva az összes többi. Volt egy érdekes mintázata a pecának. Mindig amikor változtattam valamit, fogtam egy "rendes" halat. Ilyenkor egyből azt hittem, hogy már sínen vagyok, erre a következő dobásoknál megint snecik jöttek. Ismét változtattam, jött egy jó hal, de csak egy, utána ismét a küszök. Mintha direkt csinálták volna.
A végső ólmozás a küszök ellen.
Mikor már az etetésemen túl, felette, mögötte, előtte, mindenhol apróhalat fogtam és már nem tudtam mit kitalálni, abbahagytam a gombócok dobálását, hogy lenyugodjon kicsit a pálya. Ez olyan jól sikerült, hogy kis idő múlva minden nemű kapás megszűnt.
Ha nincs kapás én akkor is fogok :D
Sajnos minden szemes anyagot belekevertem az etetőbe, pedig lehet, hogy önmagában a szemes etetés itt most jól jött volna. Gondoltam ezzel a tanulsággal zárom is a pecát, de még úsztattam egy utolsót az etetés part felőli szélén, egy kisebbre vett eresztékkel. Az úszó teljesen szabadon sodródott, látszott, hogy a horog nem érinti az aljzatot egyáltalán. Szépen engedtem az árral, amikor hirtelen, igen határozott módon eltűnt a szemem elől a kis pedző. Jól ült a bevágás, s egy pillanatra azt hittem elakadtam, majd az "akadó" komótosan elkezdett mozogni a fenékhez tapadva.
A botom még egyszer meghajladozott a peca végén. 
Ebből a tipikus viselkedésből egyből tudtam, hogy ponty az illető. A márna meg a ponty az, amit semmivel nem lehet összekeverni, ha finom szerelékkel horgászik az ember. Lassanként magam felé terelgettem a kis tükröst, s mivel tudtam, hogy ez a nap utolsó hala, kiélveztem a fárasztás minden pillanatát. Igazi telepített kis pacni ponty volt, de nagyon örültem neki, hogy ilyen szép befejezést adott a pecának, na meg ennek a történetnek is.
Jobb befejezés nem is kell!
Izgalmas délelőtt volt az biztos. Kétszer is dolgozott a bolo termetesebb hal alatt, a kisebbek meg folyamatosan szórakoztattak. Tanulságot is sikerült levonni: legközelebb, ha ide jövök az alapozó etetés után már csak szemest szórok, így hátha jobban ki tudom zárni az apróbb halakat. Tehát a terv már megvan, a pontytilalom vége után pedig folytatása következik ;) 

2018. április 26., csütörtök

Imádok úsztatni!

A bolognai bot - mely a tavalyi év során igen csak a szívemhez nőtt - október vége óta a sarokba támasztva várta, hogy kitavaszodjon és ismét csatasorba állhasson. Időközben elmélyültem kicsit a pergetésben. Jó néhány csuka és egy-két süllő is horogra került az őszi-téli szezonban, de most, hogy felmelegedtek a vizek, a halak pedig kimozdultak téli tanyáikról, rá kellett jöjjek ismét: Imádok úsztatni!
Békéshalaztam én télen, meg márciusban is, de áprilisban kezdődik az igazi úsztatós szezon, amikor az uszonyos népség ismét megjelenik nyári tartózkodási helyén. Szerencsére itt Győr környékén rengeteg lehetőség adódik, hogy ezt a remek módszert gyakorolja az ember.
Április elején a Mosonin már lehetett fogni néhány keszeget.
A kisebb-nagyobb csatornák, a Rábca, a Rába, a Mosoni-Duna azok a vizek, ahol véleményem szerint az úsztatás a legeredményesebb módszer. Az ágrendszerben már billen a mérleg a letett botos módszerek irányába, hiszen a mélyebb víz és a távolabbi törésvonal macerásabbá teszi a dolgot, bár megjegyzem én itt is úsztatni szoktam.
A Bagaméri Duna-ág. A bojlisok kedvelt helye. Én itt is úsztatok :) 
Volt rá példa, hogy szépen szedegettem a keszegeket, s bizony egyszer csak a ponty is beugrott, míg mellettem a bojlis társaság csak bámulta a mozdulatlan botokat órákon át. (Majd az egyik átjött, hogy ő elvinné haza a pontyot ha én úgy is visszadobom.)
Én azt szeretem, ha a horgászat aktív, pörgős. Nem tudok sokat várni a kapásra. Inkább variálok. Kijjebb, beljebb dobok, állítgatom az eresztéket, átrendezem az ólmozást, változtatom az úsztatás sebességét, ha kell úszót cserélek. Alapjában véve "Cralusso Bolo" úszót használok. Ezzel az úszóval lehet a legjobban az enyhén visszatartott, meg-meg állított csalivezetést kivitelezni, ami tapasztalataim szerint a legtöbbször eredményes. A szerelékem úgy van megcsinálva, hogy nagyobb átalakítás nélkül tudjam cserélgetni rajta az úszókat. Mindig van nálam egy "Cralusso Surf" is, amivel a teljesen megállított, pontról pontra léptetett csalivezetést lehet megoldani, valamit egy sima gömb testű Exner is, amit akkor használok, ha teljesen szabadon úsztatok, vagy a spicc alatt kell horgászni. Sajnos a Cralusso úszókkal a spicc vonalában én nem tudtam megoldani az úszó vezetését, mert kialakításukból adódóan mindig a spicctől kicsit beljebb állnak egyensúlyba. Nyilván ez bennük a pláne, de ha csak 6-7 méterre horgászunk, ez hátrányt jelenthet.
Az általam használt úszók. Répa forma az egészen lassú vizekre, nyalóka forma a szabadon úsztatáshoz, a "Bolo" úszó amit a leggyakrabban használok és a "Surf" úszó a megállított csalivezetéshez. 
Az Öreg-Dunát még sajnos nem fedeztem fel elég alaposan, de az eddigiek alapján azt mondanám, hogy ott már a feeder bot előnyösebb. A zárások között nincs értelme úsztatni, hiszen gyakorlatilag állóvízi körülmények vannak, a partvédő kövezésen meg olyan erős a sodrás, és mély a víz, hogy komolyabb felszerelést igényelne és 20-30g-os úszókat. Mindenesetre ha valahol van értelme elkezdeni művelni ezt a rendkívül izgalmas módszert, akkor az a Szigetköz.
Eddig két olyan pecám volt idén, ami érdemel egy-két szót. Az egyik a Rábcán a másik a Rábán. A többféle úszóra azért is van szükség egyébként, mert pont ez utóbbi két folyó az, aminek a sodrása elég változó. Azt már észrevettem, hogy ha a Nagy-Duna árad, akkor igen belassulnak, néha meg kifejezetten gyors folyásúak, ezért jó felkészültnek lenni. Próbálkoztam a Mosonin is néhányszor, de ott még nem indult be igazán a dolog, így maradtam a kisebb folyókon. A Rábca nekem nagyon közel van. Amíg nem jön fel rá a töklevél, gyakran járok ide. Nem egy felkapott hely, szinte mindig egyedül vagyok kint, ami nálam plusz pontot jelent. Egyik nap munka előtt pár órás horgászatot iktattam be erre a csodás kis folyóra. Keszeges etetőt vittem, s még el sem ültek a gombócok csobbanásának hullámai, már elkezdtek jönni a bodorkák, karikák. Szinte minden úsztatásra jött egy, remekül szórakoztam.
Nem túl nagy, de sok jött. Igazi pörgős peca volt.
A tavaszi pecák elmaradhatatlan kelléke a bodorka :)
Ennél a magasabb víznél nagyon kényelmes kis horgászhely.
Mélyeket szippantottam a friss tavaszi levegőből s gyönyörködtem az apró levelek sokaságán, melyek zöldre festették a pár hete még komor vízpartot. Egymás után, számolatlanul jöttek az íváshoz készülő dorozsmás bodorkák. Pár nappal később már biztos beindult a nász, ugyanis csak 3-4 db-ot fogtam ugyan itt. Egyébként remélem az idei ívás is legalább olyan jól sikerül majd mint a tavalyi, s  akkor pár éven belül térdig járunk majd a halban. :)
Az áprilisi Rábca. Nem véletlenül szeretek ide (is) járni.
 Nem sokkal ez után ismét kinéztem a Mosonira, de megint nem volt az igazi. 3 kg etetőanyag és 3 óra elteltével is csak 5-6 db halig jutottam, így a horgászatot követően  átkocsikáztam a Rábára, megnézni a tavalyi "helyemet". A víz jól nézett ki nagyon, de sajnos a drágalátos hódok egy fát döntöttek az útba. Ha már ott voltam átrendeztem kicsit a terepet, előkészítettem a másnap reggeli pecára. Szerencsére sikerült eltakarítani a hódok alkotását, s néhány nagyobb ágból meg is erősítettem a beállót a meredek, agyagos parton. Reggel a hellyel így már nem kellett foglalatoskodnom, kezdhettem egyből a pecát.
Mire megjelentek a nap első sugarai, én már a Rába-parton toporogtam :)
Egy erősen mézeskalács illatú Special Dévér nevű etetőt vittem, s különlegességként még egy dévéres aromával is megöntöztem a keveréket. Volt benne még főtt búza, kukorica, csonti és föld is. Gondoltam kényeztetem kicsit a pikkelyes népséget, ha már előző nap olyan gyengén ettek. Na ezzel most nem volt gond. Első úsztatásra fenékjáró küllő, majd kisebb karika érkezett az etetésre aztán egy testesebb darab is beugrott egy fotó erejéig.
Általában ebben a sorrendben jelennek meg a halak az etetés körül. Küllő vagy géb...

...aztán kis keszegek...
...és ha szerencsénk van, a nagyobbak is odatalálnak.
Tavaly gyönyörű karikákat fogtam itt, s csak reméltem, hogy idén is rájuk akadok. Egy ilyen példány már jól küzd a horgon, a finom szerelékkel igazi élményszámba megy a fárasztása. Ez után a kisebb nagyobb keszegek folyamatosan gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzak. Jött még egy szép kárász és egy nagyobb laposkeszeg is.
Karcsi.
És egy laposkeszeg a Rábából.
Érdekes, hogy csak a három szem csonti volt jó nekik, és abból is csak az izgő-mozgó. Ha elrontottam a kapást, hiába dobtam vissza, a rágottra már nem volt érdeklődés, újra kellett csalizni. A Rábán viszonylag messzire, 10-15 méterre kell vezetni az úszót. Bizony a szerelék bejuttatása nem egyszerű, ugyanis ha nem a vízre kiterítve érkezik, a gubanc szinte biztos. Tovább rontja a helyzetet, hogy ha egyszer volt gubanc, utána a damil elveszti a kellő merevségét azon a szakaszon, s egyre hajlamosabb lesz összegabalyodni. Tavaly ugyan itt horgásztam, s annyi gubancot dobtam, hogy a végén újra kellett kötni az egész szereléket. Rendkívüli büszkeséggel töltött el, hogy idén már ilyen egyszer sem fordult elő, s így több idő maradt a tényleges horgászatra.
Összességében, kellemesebb pecám azt hiszem nem is lehetett volna. A módszer hatékonysága ismét bizonyított, s megint csak megerősödött bennem: Imádok úsztatni! :)

2018. április 17., kedd

Egy éves a blog

Bizony egy év telt már el a blog indítása óta, s azt kell mondanom, nagyon örülök, hogy belevágtam. A képek készítése, válogatása, a bloggal való foglalatoskodás, írogatás mind-mind lehetőséget nyújtanak, hogy az ember akkor is szeretett hobbijával foglalkozzon, amikor épp nincs lehetősége horgászni. Nagyon jó visszaolvasni a korábbi írásokat is. A "papírra" vetett élmények sokkal élénkebben maradtak meg az emlékeimben, na meg persze nagyon hasznos is tud lenni, hogy naplózva vannak a tapasztalatok. 
De hogy is indult ez az egész? A hungarianwobblers horgászblog hirdetett egy blogíró pályázatot, s Mosoni Horgász barátomnak szerencsére sikerült rávennie, hogy induljak el rajta. Ez egy kisebb csodával volt határos, hiszen világ életemben kerültem a szereplést, a feltűnést. Mindenesetre csináltam egy bejegyzést, elküldtem a pályázatra és nagy meglepetésemre 3. helyet sikerült elérnem. Az irodalmi szintű novellák mögött a 3. hely számomra nagy boldogság volt. Mivel örültem a helyezésnek s meglehetősen élveztem a "pályamű" elkészítését is, úgy döntöttem saját blogot indítok. 
Ezúton köszönöm a hungarianwobblers-nek a lehetőséget és Mosoni Horgásznak a bátorítást! Remélem időm és energiám továbbra is engedi, hogy a bloggal foglalkozzak, mert tényleg nagyon élvezem. Zárásként álljon hát itt az a bizonyos 3. helyezett bejegyzés. Jó szórakozást hozzá!


***

Három után

Reggel 6:00. Az óra csörög, kelni kell. Nem is lenne ez baj, ha horgászni indulnék, azonban hétköznapról lévén szó, vár a munka. A szokásos reggeli rutin elvégzése után indulok is a Győr belvárosában lévő munkahelyemre. November elején járunk, még nem jött fel a nap de már világosodik amikor átsétálok a Mosoni-Dunán átívelő hídon. Szeretek itt átsétálni reggelente. Mindig megnyugtat a komótosan ballagó kis folyó s a hajnali vízpart látványa. Az évszakhoz illően alacsony és már szépen letisztult, kezd felkészülni a hosszú téli hónapokra.
1
Ezt szoktam látni a hídról. Még nyáron, magasabb vízállásnál.
Természetesen ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy de jó is lenne most inkább valahol a vízparton szeretett halainkat űzögetni. De ez van. Néha dolgozni is kell. Munka után azonban ráérek…s kezd igazán felpörögni az agyam a reggeli tompultság után, és már megy is a számolgatás: 3-ig meló, míg megjárom a horgászboltot, kikeveredek a vízpartra, etetőanyagot gyúrok, lesz vagy fél 5. Már hamar sötétedik, ebből maximum 1 órás peca lenne, alig érne be az etetés már pakolhatnék…ez így nem fog összejönni. De valamit csak-csak kellene. Ki kell használni az ősz utolsó heteit is. Alapjában véve a békés halak horgászatát kedvelem, feeder vagy úsztatás. De van én nekem egy pergető botom is. Nem vagyok nagy pergető horgász sőt egyáltalán nem vagyok rutinos horgász hiszen több éves kihagyás után most augusztusban váltottam ismét engedélyt. De mi lenne, ha pergetni mennék ki? Meg is van hozzá minden, a horgászboltot nem is kellene útba ejtenem. Emlékszem még egy hajnali úsztatásra a Győrzámolyi csatorna kifolyása alatt, mennyi rablás volt ott pár hete, nem győztem kapkodni a fejem. Meg is van! Kimegyek oda munka után és megcsillogtatom a halaknak pergető tudásomat.
Ahogy a terv megszületett, máris jobb kedvvel folytatom utamat, még a lépteimet is felgyorsítom (nem mintha így hamarabb jönne el a délután 3 óra). De a munkaidő ilyenkor irtó lassan telik. Végig csak a peca jár a fejemben, negyed óránként kinézek az ablakon, jó-e az idő, nem fúj-e nagyon a szél. Az utolsó 10 percben már nem bírok magammal, előbb megyek el öltözni, s 3 óra 00 perckor már ki is léptem a patika ajtaján. Otthon rekord idő alatt öltözök át és pakolok össze, be a kocsiba, majd kényelmes, 90 km/h-s sebességgel hajtok át a városon. Először Győrújfalu, majd Győrzámolynál fel a töltésre és rövidesen célhoz érek.
A város zajától távoli, őszi környezet, a méltóságteljesen áramló folyó látványa kizökkenti az embert a hétköznapok rohanásából. Rögtön a legígéretesebb hellyel kezdem a dobálást, a kifolyás utáni visszaforgónál, ahol kevésbé sodor a víz és így talán szívesebben áll meg a csuka. Itt láttam a legtöbb rablást is pár hete. A felszerelésem nem mondható a legprofibbnak. Az egész szettet (bot+orsó+pár csali) egy akció keretében rendeltem egy nagyobb horgászportál webáruházából (soha többé ilyet!). A bot durung, de legalább nehéz. Az orsó futása még elmegy, de a dob, a hajtókar és a felkapókar is lötyög, mintha szét akarna esni. Az orsót igényesen feltöltötték – félig – vacak minőségű fonott zsinórral. Volt nálam pár körforgó, támolygó és jó néhány wobbler, ezeket váltogattam. A halak nem sok érdeklődést mutattak. A pár hete még élő, mozgó víz csak árnyéka volt önmagának, rablást egy darabot sem lehetett látni, semmi nem zavarta meg a kifeszített víztükröt. Az időjárást illetően, a délelőtti tiszta, kék égre napközben felhők érkeztek, melyek mostanra egybefüggő, szürke felleget alkottak a fejem fölött. De legalább a szél nem fújt. Jó pár üres dobás után kicsit elkeseredtem, máshogy képzeltem még ezt a horgászatot reggel a hídon.

2
Az említett kifolyás ősz elején. Jobb oldalt épp egy rablás hullámaival.
Volt még háromnegyed óra sötétedésig, elindultam hát felfelé, a falu határán túlra, ahol a part kevésbé volt rendezett és bedőlt fák, bokrok nehezítették a terepet, hátha oda húzódtak a csukák. Jobbnál jobb helyeket találtam. Sebészi pontossággal dobáltam meg az akadókat, büszke is voltam magamra, azonban a halak nem díjazták az igyekezetemet. Igazságtalanságnak éreztem, hogy ilyen remek helyeken, több csalit is elhúzva nem tudok kapást kicsikarni. Az eső is elkezdett cseperegni, a szürkület is eljött, jobbnak láttam visszaindulni a part mentén. Még nem raktam össze a botot, volt egy langósabb, bedőlt fás rész ahol mindenképp akartam egy utolsót dobni. A következőt gondoltam én ki, nagy okosan: szép elegánsan beejtem a wobblert a fa alá, majd a parttal párhuzamosan mozgatva a csalit, rávág egy csuka, fárasztás, halfogás, örömködés. A valóságban kicsit másképp zajlott ez le. A dobás életem legbénább dobása lett, vagy 3 méterrel magasabb a kelleténél, a nem éppen olcsó wobbler meg szépen feltekeredett egy benyúló, vaskos száraz ágra. Tudtam, hogy az onnan nem fog lejönni, de azért pár elkeseredett ráncigálást végeztem a Megváltó sűrű emlegetése közben. Persze nem jött le, az eső már inkább esett mint csepergett, így elvágtam a zsinórt, összeraktam a botot és vert seregként elindultam vissza a parton.
3
Az akadósabb rész.
Épp bénaságomon morfondíroztam, amikor visszafelé menet, a kifolyásnál, ahol legelőször próbálkoztam, egy egész jó rablásra lettem figyelmes. Szép csendben közelebb mentem, s elhatároztam magamban, ha megint mozog, szétszedem a botot és újra szerelek. Amint ezt kigondoltam szinte a lábam előtt ismét zavarta valami a kishalakat. Nekem se kellett több, még épp láttam annyit, hogy újra tudjam kötni a szerelést és már dobtam is az elsőt. Teljesen elöntött az adrenalin, hiszen a titokzatos hal folyamatos aktivitást mutatott egy pár négyzetméternyi területen. Dobtam neki 3 féle wobblert, egy piros- és egy sárga pöttyös körforgót, támolygót, próbáltam lassan, gyorsan, meg-meg állítva, de semmi. Tiszta idiótának éreztem magam. Nem csoda, hogy eddig sem fogtam semmit hiszen még ezt az igencsak éhes halat sem tudom kapásra bírni. Az jutott eszembe, hogy talán kisebb ez a csukának vélt hal, mint elsőre gondoltam, így felraktam egy egészen kicsi, 2-3 cm-es barnás színű wobblert és túldobtam vele a visszaforgón, be a sodrásba. Még a durung boton is kitűnően lehetett érezni a kis apróság erős veretését a húzósabb vízben. Ahogy kiért az erősebb áramlásból, alábbhagyott a mozgásban, egy gondolatnyit meg is állítottam a langóban, majd indítás után egy negyed fordulatot sem tekertem az orsó hajtókarján, amikor egyszer csak BÁMM! Agresszív, erőteljes rávágás! Rögtön nyúltam is az orsóhoz, mert ragadozónk igencsak kívánta volna a zsinórt, a fék meg nem volt visszaállítva a faággal történő viaskodás után. Alig tekertem rajta egy kicsit, egyből vagy 5 méter zsineget adagolt a harcias halnak. Már rendesen kifáradt ellenfelem mire a sötétben sikerült megpillantanom, hogy bizony csuka az illető. A part közelében még próbálkozott párszor, de végül csak sikerült tarkón ragadni őkelmét.
4Ez a kis apróság kellett neki
Gyerekkorom óta nem láttam méreten felüli csukát, így az örömöm határtalan volt. A fejlámpám a másik táskámban maradt így mobiltelefonom fényében csodáltam meg milyen színes, változatos mintája van ennek a szép, egészséges folyóvízi csukának. A súlya nagyjából másfél kiló lehetett, a hossza pontosan 56 cm volt a fejétől a farka tövéig.
5
Kavicságyon pózol életem legnagyobb csukája 
Ahogy benéztem a szájába láttam, hogy mohó ragadozónk torkában ott pihegett még egy nemrég zsákmányolt küsz. Sikerült kibányásznom a borotva éles fogak közül és látom ám, hogy még mozog a kopoltyúfedője. Gyorsan elengedtem a sekély vízben és csodák csodájára elúszott. Ekkora mázlistát! A kis wobbler szépen akadt. Amikor a hármas horognak már csak az egyik szára fogta a szája szélét, a csuka rázott egyet a fején, a wobbler kipattant, és egyenest a nadrágom szárába csapódott. Ezt nem hiszem el! (Igazából mást mondtam, de azt inkább nem írom le.) A hideg esőtől gémberedett ujjakkal, mobilom fényében próbáltam kitépkedni a szakállas horgokat, de azok bizony tövig benne voltak a szövetben. Mivel már kezdtem rendesen elázni megelégeltem a dolgot, fogtam magam, leakasztottam a műcsalit és wobblerrel a gatyámban, csukával a zsákomban elégedetten indultam haza.
Másnap megint kelni kellett és megint a hídon sétáltam át. Hideg volt, de engem kellemes melegség járt át, ahogy a tegnapi élményekre gondoltam. Más horgászoknak, más vizeken talán ez nem olyan nagy zsákmány, de nekem bizony ez volt életem addigi legnagyobb csukája. Jó lenne még ilyeneket átélni. Ma 3 után pont ráérek…