2018. október 13., szombat

Nem eszik

Mostanában szép csukafogásokról kaptam hírt a környékről, és mivel én is belenyúltam néha a jóba egy-egy gyors hétköznapi peca során, ezért szükségét éreztem egy kiadósabb túrának is. Hétfőre jó idő ígérkezett, így ki is vettem egy nap szabit, hogy kihorgászhassam magamat.
Ez a szép, 62 cm-es csuka is mostanában került horogra, egy közös pecán Mosoni Horgász barátommal. Lényegében semmi köze a történethez, csak muszáj volt eldicsekednem vele :)
Azt tudni kell rólam, ha én peca miatt szabira megyek, akkor biztos, hogy rekord mértékű passzivitás fog mutatkozni a halak részéről. Most sem volt ez másképp. Egy legyintéssel el is intézhetném a dolgot, hiszen reggel 7:00-től délután 16:00-ig két darab halat sikerült ténylegesen kézbe fognom. Mégis nagyon jól éreztem magam, szép helyeken jártam, s alaposan feltöltöttem a D-vitamin készletemet is a tél előtt, ezért egy legyintésnél csak többet érdemel ez a nap.
Csodás idő volt. Talán az utolsó ilyen napok egyike a tél előtt?
A lusta nap mostanság csak 7 óra körül kel, így én sem kapkodtam el az indulást. Átdöcögtem a hétfő reggeli nyüzsgéstől fűtött városon, s örültem magamnak, hogy az én hetem kellemesebben indul mint legtöbb embertársamé. Leparkoltam egy zsilipnél, és egy hosszú, egyenes, kissé jellegtelen szakaszon kezdtem a dobálást. Mivel nagyon jó pecáink voltak mostanában ezen a részen, az egész délelőttöt rászántam. Utólag ez lehet, hogy hiba volt, hiszen már az első egy óra is kapás nélkül telt. Támolygó kanál mániás korszakomat élem, ezért ezekkel kezdtem, de mivel nem volt érdeklődés, sorra végigpróbáltam mindent ami nálam volt. Mostanában működött még a nagyobb gumi, nagy fejjel, egész gyorsan, de folyamatosan húzva, a klasszikus emelgetés helyett, de ez a módszer is becsődölt. Visszatértem a jó öreg Ottó bácsi-féle arany kanálhoz, s a parti zsombékból el is marta egy méret körüli csukesz.
Becsülethal megvan!
Nagy megkönnyebbülés volt, hal nélkül már biztos nem maradok. Reménykedtem, hogy csak egy kis napsütés kellett nekik, s most már beindul jobban a dolog, de sajnos megint kapástalan fél óra következett. Végre láttam egy rablást kicsit távolabb. Egyből fogtam a cuccom és szememet a rablás pontos helyén tartva odasiettem. Néhány töklevél takarásában bújhatott a kis lesben álló, azon túldobtam s pont a növényzet előtt táncoltattam a vasat. A csuka egyből ki is tört, szépen látszódott az egész akció a tiszta vízben. A boton csak egy gyenge ütést éreztem, talán még a száját sem nyitotta ki, csak az orrával pöccintette meg. Újradobtam, de már nem jött elő, másik csalira sem. Úgy látszik nem éhes. Ha elsőre nem is, de másodjára biztos elvitte volna, ha étvágyánál van. Sebaj.
Ránéztem az órára, 11 óra volt már. Visszamentem a kocsihoz, s tartottam egy gyors kajaszünetet. Kenyér, szalonna, hagyma és egy kis tea. Semmi cécó.
Királyi lakoma, pazar kilátással.
Nem is időztem sokat, hiszen kíváncsi voltam feljebb, a másik irányban mik lehetnek, arra még nem jártam. Az első 200m-t nemrég kotorhatták ki, teljesen üres, növényzet mentes, egyenletes medrű, tagolatlan partú szakasz volt. Sok fantáziát nem láttam benne, gyorsan fésültem át egy nagy méretű jiggel. Meglepetésemre azonban egyszer csak jó kis kapást éreztem a már-már balintempóban bevontatott csalira. Az 50 cm körüli csuka jól állta a sarat, többször meglepett a kitöréseivel. Ahogy húztam a lábamhoz, láttam, hogy alig tartja egy kis bőrdarab a horgot. Esélytelennek tűnt, hogy ezt a halat én ma kézben tartom, s igazam is lett. Két fejrázás, és pápá! De legalább volt valami.
A kotort rész után volt egy nagy kanyar, és egy kettéágazás is. Sokat időztem itt, nagyon beleláttam a csukát a sok álló részbe, visszaforgóba, de semmi. A kanyar egy vadregényesebb szakaszban folytatódott tovább, de kicsit erősebb sodrással. Visszaraktam a kanalat a kapocsba, hiszen a túlparti sás- és nádöblökbe történő ejtegetésre az a legjobb fegyver szerintem.
Kanalat nekik!
Egy kisebb kapásom volt is az elején, de utána sokáig semmi. Ahogy beállóról beállóra haladtam, egyre nagyobb lett a dzsungel, lassult a folyás, már minden dobásban a kapást vártam. Majd jött is az, egy hatalmas rántás formájában. Nem akadt. Néztem, követi-e valami a csalit, egy tenyeres sügér jött utána. Kikerekedett a szemem rendesen! Hogy csinált ez a kis fickó ekkora kapást? Újradobtam, s megint ő követte a csillogó fémet. Na mondom, akkor fogjuk meg ezt a sügeret legalább. Felraktam egy 6 centis gumit, kicsi horoggal. Durr! Ezúttal jól akadt és rendes kis súlyt éreztem a zsineg végén. Rögtön leesett, hogy mégsem az a sügér kapott olyan vehemensen már elsőre sem. Éppen megpillantottam a szintén 50-es körüli csukát, amikor kipattant a szájából a kicsi horog. Ez mondjuk az én saram is. Lehetett volna annyi eszem, hogy nem egy 15 dekás sügér rántja meg így a nyelet. Ügyes vagyok.
Nem az a sűrűn látogatott helyek egyike.
Kicsit tovább, elértem egy olyan részre, amit a "tuti helynek" neveznék. Itt ágazott ketté a csatorna, egy kis lápos szigetet alkotva középen. A víz szinte állt, volt növényzet, bedőlt fa, nádas. Mondanom sem kell, itt is elidőztem, de sajnos halnak nyoma sem volt.
Biztosra vettem, hogy itt lesz valami, de mégsem.
Ezután megint könnyebb terep jött egy hosszabb szakaszon, de volt azért tagoltság is benne, jónak ígérkezett. Az egyik beállónál pont a csatorna közepén járt a támolygó, amikor vaskos csukatestet láttam villanni a csalim irányába. Azonban ahelyett, hogy leverte volna, elegánsan mellé farolt. Ilyet még nem láttam. Esze ágában nem volt megenni azt a valamit, inkább mintha védekező állásba állt volna be. Persze hiába dobtam még 5-ször oda, rá se hederített. Hiába, nem éhes ő sem. 
Folytattam az utam, és szerencsére nem kellett sokat várni a következő akcióra. Ahogy épp kiemeltem a kanalat, olyan gyanúsan nagy örvényeket keltett maga után. Reméltem, hogy egy utolsó pillanatban visszaforduló csukafarok kavarta őket, ezért ugyanoda visszadobtam. Néhány emelés a villantón és már le is durrantotta őkelme. Izgalmas fárasztás vette kezdetét. Megjártuk a jobb és bal oldali töklevelest és a szemközti nádast is, de végül csak sikerült egy hódjáratba húzva tarkón ragadni az 52 cm-re mért éhenkórászt. Ő legalább nem vacakolt.
A nap hala.
Sokkal tovább már nem tudtam menni, a dzsungel átjárhatatlanná vált, így gondoltam visszanézek a "tuti helyre". Oldalt dobtam el, a tőlem jobbra lévő nádast horgászva meg. Éreztem is egy apró pöccintést, de nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán hal volt-e. Ahogy látótérbe ért a csalim, látom ám, hogy egy 60-65 cm-es kroki komótosan követi. Gyorsan felszökött az adrenalinszintem, főleg, hogy pont előttem, egész közel állt meg. Táncoltattam az orra előtt a kanalat, de semmi. Kivettem a csalit, de a csuka még mindig ott állt. Akár egyéni rekordot is dönthetek vele. Mit csináljak? Dobjak újra a kanállal egy másik irányból érkeztetve hozzá, vagy kockáztassam meg a csalicserét, félve, hogy esetleg elijed a mozgástól? Végül a kanállal dobtam újra. 5cm-re az orra előtt sikerült elhúznom, de csak állt, mint egy darab fa. Mégis gyorsan csalit cseréltem, barnás gumihalra. Még mindig ott állt, de már halványan láttam csak a körvonalait. Még legalább 3-szor húztam el közvetlenül előtte a gumit, de nulla érdeklődést mutatott. Végül a negyedik dobásnál már hozzáértem a fejéhez, ekkor fordult egyet és elúszott.
A visszaúton még dobtam párat de csak úgy ímmel-ámmal, igen elfáradtam a végére. Kiadós kis túra volt, jó helyeket találtam. Élményekben nem volt hiány, mondjuk több hal is kerülhetett volna horogra. De hiába. Ha nem eszik, hát nem eszik. 

2018. szeptember 25., kedd

Csukákkal osont be az ősz

A hőmérő szerint még nyár van, de a nappalok már igen csak megrövidültek így szeptember közepére. Ilyenkor aztán tényleg a bőség zavara lesz úrrá a horgászon. Nincs már kánikula, szúnyog. Jókat lehet úsztatni, megindul a márna is, ponty is. Lehet menni süllőzni a Dunára, domolykózni a Marcalra, de eszik a harcsa és a csukák is ébredeznek a csatornarendszerben. El is mentem márnákat keresgélni úsztatva a Nagy Dunára, pontyozni a Bagaméri-ágra de nem jártam sikerrel, igaz jó helyeket sem találtam.
Néhány szebb dévér és apróbb karikakeszegek álltak csak ki az etetésre az ágrendszerben.
Na meg az idő rövidsége miatt az úsztatások munka előtt vagy után kapkodásba, rohanásba mentek át, így egyre gyakrabban került a kezembe a pergetőbot, s inkább egy-egy rövid kirándulásra indultam a közelben.
Az őszi-téli cserkelős csukázás a kedvencem a pergetés műfaján belül. Szerencsémre a Mosoni-Duna és a mentett oldali Duna-ág között elterülő, a környéket keresztül-kasul behálózó hatalmas csatornarendszer remek lehetőséget ad erre a hangulatos kis pecára. Zámolyi, Bácsai, Szavai, Nováki, Zselykei, Örömkő-laposi, Révfalusi. Felsorolni is nehéz, bejárni meg aztán...nem egy szezon kell hozzá.
Az első csukázásom helyszínéül csak választottam egyet a még ismeretlen vizek közül, és elmentem a Bácsai-csatornára.
Ilyen csodálatos arccal fogadott a Bácsai-csatorna.
Jól összejött minden, valamiért éppen étvágyuknál voltak a halak. A csatorna eleje egy kiszélesített, kipucolt rész. Inkább sügeres terepnek tűnt, ezért egy 6,8cm-es Cannibal Shad nevű gumit akasztottam először a kapocsba. Azt hiszem méltán népszerű a Savage Gearnek ez a csalija. Nem szoktam itt márkákról ömlengeni, és ez után sem fogok, de ez tényleg egy olyan gumi, amit a legnagyobb bizalommal tűzök fel az esetek többségében. Egész lassan húzva is szépen veret a farka. A tengely körüli, oldalra billegése pedig igazán ellenállhatatlan a csukák és sügerek számára. Bár ez volt az a nap, amikor szerintem mindegy volt mit vetek be. Talán már első dobásra egy átlag sügér csimpaszkodott a kisebb méretű gumiba, melyet néhány másik társa követett.
Nem kellett sokat várni az első kapásra.

Egyensügér.
A sügerezést hamar meg is untam, mentem tovább egy nagyobb, 8 centis gumihallal a kapcson. Ahogy a víz szűkült, és kezdett csatorna jelleget felvenni - a sok töklevéllel, rucaörömmel és békalencsével - a csukák is megjelentek. Örömmel mondom, hogy utánpótlásban nem lesz hiány. A 25-35 centis méretből számolatlan mennyiség volt jelen, néhány beállónál géppuska módjára sorozták végig a szerencsétlen gumikat.
Már csatornásabb jelleg. A hattyúk persze követtek, nagy örömömre.
Egymást érték a kicsik.
Néhány gumit szétrágtak aznap.
Sokat nem is időztem, ahol ennyi a kicsi, ott nagy nem valószínű, hogy akad, mivel a csuka területvédő. Arról nem is beszélve, hogy ha valahova beáll egy testesebb jószág, az a fajtársaiból is örömmel szemezget. Ahogy haladtam tovább, egyre nehezebb lett a terep. A növényzet még nyárias volt, néhol inkább csak a hínárlyukakba tudtam ejtegetni a csalit, folyamatos húzás nem is volt lehetséges. Az egyik ilyen lyukban, végre egy méreten felüli is rádurrantott a gumira. Egész sokáig megvolt, talán éppen 45 cm lehetett, de sajnos egy szokásos, felszíni csukás fejrázással meg is szabadult a bökő tárgytól a szájában. A csukát viszonylag könnyű becsapni, vérszomjassága miatt, de a fárasztásához azért kell némi rutin, abban nagyon profi. Sokszor az egész nagyok is csak beállnak kiflibe, hagyják magukat felvonszolni, majd hirtelen törnek be valami akadóba, esetleg a víz tetején csapkodnak, a látványos csukaszaltóról nem is beszélve. Bizony ez a kroki is így lógott meg, de sebaj, néhány méterrel arrébb ismét jobb kapásom volt. A tiszta vízben vaskos testet láttam meg, 55-60cm-es kategóriába esőt. Néhány kitörést produkált, de nem erőlködött túlzottan. Már láttam magam előtt, hogy ez is úgy végződik majd, mint az előbb. Lejjebb ereszkedtem a kissé magas, meredek parton. Egyik lábam a vízbe csúszott, de nem volt vészes, a még 20 fokos vizet tekintve. Nyújtózkodtam a tarkójáért, de rögtön az első érintésre megugrott. Elkaptam a kezem, s vadul fröcskölt a víz tetején, majd elegánsan kereket oldott. Az utolsó farokcsapással még jól pofán is fröcskölt. Nesze! Először hangosan káromkodtam, majd ahogy másztam vissza a meredélyen, vizes lábbal, vizes hajjal, nevetésbe ment át a szitkozódás. Jót nevettem magamon. Mocsok egy csuka volt ez, de legalább az élmény örök. Utána még néhány kicsi sorozta a 13cm-es gumit, meg pár sügeret kikapdostam, de hasonló akció már nem volt.
Következőleg a tavaly már bevált Zámolyi-csatornára tértem vissza. A nádat levágták, a hínárt kiszedték, lehetett hosszan dobni a parttal párhuzamosan is.
Álom idő, álom víz.
A sok kicsi csukára való tekintettel, eleve nagyobb csalikkal kezdtem. Régóta lapult már a dobozomban egy nagy, arany színű kanál villantó. Párszor dobálgattam, de igazán nem adtam neki sok esélyt eddig, ezért elhatároztam, hogy ma fogok vele végre. Klasszikus hulló falevél technikával próbáltam először, de kapást sem értem el. Pedig nagyon tetszetősen táncolt, egyedül a célzás volt katasztrofális vele. Aerodinamikáját a gólya exkrementummal tudnám összehasonlítani, egyszerűbben mondva: úgy szállt, mint gólyaf*s a levegőben. Oda esett, ahova ő gondolta. Mindenesetre kipróbáltam egy kicsit gyorsabb bevontatási módot. Nem hagytam annyit süllyedni, inkább aprókat pöccintettem rajta a rövid szünetek előtt. Ebben a melegebb időben a gyorsabb vezetés talán jobban tetszett nekik, mert pár dobás után a parti zsombékból vágódott rá egy méretes forma csuka. A nagy méretű hármas horog jól tartotta, ezúttal nem volt trükközés, gond nélkül sikerült kivenni a 46cm-es krokit.
Na most már kanállal is fogtam csukát :) 
Talán ezzel a nagyobb villantóval sikerül szelektálni a kicsik közül? Francokat! 3 dobással később már ott csimpaszkodott rajta egy kifli nagyságú.
"Én is szeretem ám a vasat!"
Áttértem egy 12,5 centis Cannibal gumira, melyet egy hosszabb kapástalan időszak után, szép, szaltós akcióval szedett le egy valamivel kisebb, 42 centis.
Ez után már más nemigen akadt. Néha raktam fel körforgót, twistert, Mann's shadet, a kicsik mindent ettek. Jó kis peca volt.
Ez a kanál időközben egyébként nagyon megtetszett, ráállt a kezem a vezetésére, a csukák pedig imádják. Ezek után biztos előkelő helyen szerepel majd a csalis dobozban s remélem ahogy hűl majd a víz, egy igazi nagy vad is megcincálja majd. 
Az új kedvenc.

Szerették a Zselykein,
és a nagy sodrású Rábcán is működött.

Azért a kicsik is rámennek, de kisebb arányban mint a gumira.


Várom a következőt! :) 




2018. szeptember 16., vasárnap

Zenés képek - Rapa Nui jóvoltából

Úgy tűnik a Szigetköz és a Győr környéki vizek, folyók szépsége, a gazdag halfauna, a természet sokszínűsége nem csak engem nyűgöz le.

Egy kedves olvasó, Rapa Nui vette a fáradtságot és a Facebook oldalon lévő képek felhasználásával csinált egy kis zenés összeállítást.

Ezúton is köszönjük Neked Rapa!

Álljon hát itt ez a kis videó, jó kikapcsolódást!


2018. augusztus 15., szerda

A nyári hajnal

Korán van még. Nagyon korán. Már világosodik, de még legalább fél óra van napkeltéig. A normális emberek most fordulnak még egyet az ágyban, de én már kint vagyok. Kint vagyok, mert nekem így jó.  Szeretett folyóm partja felé baktatok teljes menetfelszereléssel a jól ismert kis ösvényen. Hátamon a hátizsák, vállamon a bottartó. Egyik kezemben négy vödör egymásba rakva mint a matrjoska-babák, megpakolva etetőanyaggal, csalikkal és egy csomó kacattal. Másik kezemben a haltartó és a szákfej. Mekkorát tudnék így borulni! Én lennék a youtube sztárja a hónapban ha valaki felvenné. De biztosak a lépteim a bakancsban, hiszen még csak a fű sem harmatos. Mitől is lenne? Hetek óta tart a kánikula s bizony hajnalra sem tud lehűlni a levegő 20 fok alá. A víz is meleg.  Ahogy megpillantom, szinte gőzölög a 26 fokos Mosoni-Duna. Tényleg korán érkeztem. Még a madarak is csöndben vannak, a vízfelszínt sem zavarja semmi, tükör sima. Hiányzott már ez.
Megéri korán kelni.
Mostanában nem volt időm hajnalban horgászni, pedig sokkal jobban szeretem, mint az esti pecát. Ilyenkor nincs motorcsónak, fürdőző, túrázó, kutyasétáltató na meg más horgász se nagyon. Ilyenkor lehet igazán a pecára koncentrálni. Véleményem szerint a halak aktivitása is nagyobb hajnalban, akár milyen évszakról is beszélünk. Persze kivételek mindig vannak, de az igazán jó pecáim eddig többnyire a reggeli órákban voltak.
A csendet a botzsákom cipzárjának visító hangja töri meg. Nem messze tőlem meg is riad valami erdőlakó a bozótosban, bár nem tudom melyikünk kapott nagyobb frászt, amikor kitört a szántóföld irányába. Kicsit úgy érzem, én vertem fel a természetet álmából. A víztükör is megtörik. Keszeg fordul, kisbalin kezdi hajtani a snecit.
Ébredezik a természet - egy kis segítséggel :)
Csörömpölök akkor már én is bátrabban. Rutinosan pakolok, sokat voltam már itt. Mindennek megvan a maga rendje s a megfelelő sorrendben rakom helyükre a dolgokat. Az igazi ébresztőt 6 gombócom kegyetlen csobbanása adja meg. Na erre már a nádi verebek, cinkék is dühös csivitelésbe kezdenek a mögöttem lévő bokrokban. Nem tudom a madarak tudnak-e káromkodni, de ha igen, akkor most azt csinálják, ebben biztos vagyok. Pedig már a nap első sugarai is megjelentek, egy szavuk sem lehet.
A keszegnép igen hálás az édes falatokért, a kis karikák találnak megint leggyorsabban az etetésemre.
A kicsik mindig az elsők.
De gyorsan jönnek az idősebbek is.
Sok van belőlük. Nem hagyják, hogy sokáig gyönyörködjek a napkorongban, ahogy narancsos árnyalatokat fest a keleti égboltra. Még nem vakítja el a szemet s még nem perzseli az ember bőrét forróságával. Kiélvezem a pillanatot. Egyre nagyobb keszegrajt csődítek közben az előttem lévő pár méteres szakaszra. Sorban jönnek, s az egyedsúly is szépen növöget. Bőségesen adja a fehérhalat a folyó idén, meg is van hamar a konyhára szánt mennyiség. Ezért úgy döntök nem szurkálom tovább feleslegesen a tenyereseket. Hátha akad valami komolyabb ellenfél is. Felrakok egy kicsit nagyobb horgot, 14-es előkén és innentől kezdve csak csemegekukoricával és áztatott búzával csalizok felváltva. Ebben a melegben már sokszor eredményesebb volt a csemege a csontinál errefelé, tehát nem véletlen teszek így. A kapások persze ritkulnak, de ami megakad az darabosabb. Szép karikák, 30 cm körüli szilvák és egy termetes koncér foga is a kukoricára fájt. Ők már szépen dolgozzák a botot, örülök nekik.
Jól küzd a koncér is,
de a szilvák ereje mindig lenyűgöz.
Egyszer pont az etetés közepén megy el az úszóm, de gyanúsan nyugodtan halad. Valami mindig megpiszkálja ott a csalit, most semmi. Lejjebb ér 3m-t, majd gyönyörű, lassan süllyedő kapást jelez a piros antenna. Elemi erőt érzek a zsineg végén a bevágás után. Ilyet még nem tapasztaltam bolognaival. A fék ritkán szólal meg a hosszú vékony bot nagy rugalmassága miatt, de most visít az orsó. Kicsit ledöbbenek, de hamar visszatérek a valóságba. A hal játszi könnyedséggel húzza le a tízen métereket a dobról a kitöréseivel. Mégis egyelőre jó vagyok, a meder közepén tornássza magát, bár visszanyerni még egy métert sem tudtam.  Kicsit ezért keményítek a féken, amennyit még bír a szerelék. Ekkor sajnos megtörténik amitől féltem. Hatalmas irammal tör az én oldalamon lévő sás irányába. Muszáj ráfognom a dobra, ha oda bemegy, vége. A hét méteres bot csaknem 5 méteren hajlik, érzem, hogy a határokat feszegetjük. Csatt! Szakad a főzsinórom. Így is vége.
Sás, nádas, szemben bedőlt fák. Ilyen terepen egy komolyabb hal kifárasztásához vagy erősebb felszerelés kell, vagy nagy szerencse. 
Ez sajnos várható volt. Ponty vagy amúr lehetett, én az utóbbira tippelnék inkább, noha még soha nem fogtam amúrt. Hallottam már viszont, hogy van a környéken és ez nem úgy viselkedett mint egy ponty. Mindenesetre biztos, hogy megdöntötte volna a rekordomat az úsztatva fogott halak listáján, bőven megelőzve a 3 kilós dévért. Az előkét pont előtte cseréltem, a főzsinór már régi volt, ezért szakadhatott előbb az. Sebaj. Nem kesergek. Már megtanultam, hogy annak nincs értelme. 
A nyugodt hajnali idill után szép kis izgalmakra került sor. Ez a ma reggeli peca is tipikus példája annak, miért jó vadvízen horgászni. Itt aztán bármi megtörténhet. Soha nem tudni, éppen mi húzza le az úszót, mi rázza a spiccet vagy mi vág oda a műcsalinak. Itt nem mindig a halfogás a lényeg és nem kilóba mérik a sikert sem. Sokszor egy kapás, vagy egy hal is nagy eredmény az adott körülményekhez képest. Nekem pedig egy ilyen élmény - még ha meglátni sem sikerült a halat - ezerszer többet jelent, mint egy telepített tóból sorba csörlőzni ki a pontyokat. És ha éppen ezt olvasod, akkor tudom, hogy neked is ;) 

2018. július 31., kedd

A kavicson

Mostanában volt néhány igazán pörgős pecám a Mosonin, kis túlzással azt lehet mondani, hogy a csenevész folyócska tömve van keszeggel, így nyár közepe táján. Panaszra tényleg nem lehet ok. Volt, hogy elértem a 60-70 db-ot, vagy a 10 kg feletti fogást. A jól feletetett pályán, minden úsztatásra lehetett fogni, sokszor 1 métert nem tudott haladni az úszó anélkül, hogy egy karika fel ne vette volna a csalit.
Karikából mennyiségre és minőségre sem lehet panasz a Mosoni-Dunán.
Ahogy izmos szilvákból sincs hiány.
Mégis valami másra vágytam. Szerettem volna márnát, nagy dévért, paducot fogni végre s talán a jól bejáratott helyekbe is beleuntam kicsit - noha nagyon szépen adták a halat. Egy horgásztárs tippjére alapozva a Nagy Duna felé vettem az irányt, ami számomra még felfedezetlen terepnek minősül. Jól esett a változatosság, főleg, hogy egy teljesen új módszert próbálhattam ki, a vízben állós úsztatást - mert, hogy bolognai botot vittem magammal, ez nem is volt kétséges ;). A helyszín egy lapos kavicspad, átlagosnak mondható dunai sodrással, melybe már első látásra beleszerettem.
Új terep, új lehetőségek :)
A víz tiszta, balinok fröcsögnek végig a lapos parton, s ezerszám csörög a kagyló- és csigahéj az ember lába alatt, mely nagyon jó jel a nagyobb testű halakra nézve.
Szép a koncér is, de itt látszik végig a barna csík a parton, ami mind kagylóhéj.
Persze a hátrányok is megmutatkoztak. Mivel lapos a part, nagyon alacsony vízállásnál horgászható csak, s a nyílt terep miatt a szél rendkívül fel tud erősödni - ez sajnos ez első pecámat meg is keserítette alaposan. És ott van még a hajóforgalom, a hatalmas, nagy mennyiségű vizet megmozgató turistahajókkal, melyek nem csak rendkívüli módon bosszantóak, de az etetést is alaposan átrendezik odalent.
A hajnal csendjébe belerondító luxushajó...
Mindezek ellenére, már első alkalommal is nagyon jó pecát zártam. A vízbe combközépig álltam be, s onnan kezdtem próbálgatni az úsztatást egy 5g-os csepp alakú úszóval. Nem horgásztam sokkal beljebb a spicctől, mindössze talán 1m-re, hogy jó hosszan el tudjak úsztatni s vissza tudjak tartani. A vízmélység 1,80 körül volt ebben a sávban, de tovább mélyült, ezért lapos "gombócokat" gyúrtam az etetőből, hogy ne guruljanak beljebb a földet érés után. Az elején kicsit szenvedtem a csalizással. Hogy ne kelljen kirohangálni csontiért, a zsebembe raktam egy csontis dobozt. De mivel a botot is végig kézben kell tartani, nagyon macerás volt a doboz fedelét nyitogatni, így mást találtam ki. Szerencsére volt nálam egy hosszú leszúrós ágas, így a képen látható megoldást ötlöttem ki, ezzel a szép fehér vödörrel. Remekül működött, csak a nagy hullámoknál kellett néha megemelni kicsit, nehogy elússzon.
Ágason vödör.

Vödörben csontisdoboz.
Immár a csalizás megoldódott, s röviddel az alapozó gombócok csobbanása után érkezett is az első jelentkező, egy jól szituált leánykoncér személyében. Szép volt, erős volt, máris sikerült kicsit nagyobb és más fajba tartozó halat fogni, mint a Mosoni karikái.
Első halam a sóderről.
Néhány társa még követte, majd egy vihar ment el a távolban mellettem, melyet sikeresen megúsztam, de a szele 1,5 órán át nehezítette a botot a kezemben. Estére elállt a szél, s fogtam még egy kis márnát, néhány koncért és egy karikakeszeget is.
Aprócska, de jelzi, hogy szeretnek itt.
Következő alkalomra megint más arcát mutatta a pálya. Ezúttal tökéletes idő volt, enyhe, kellemes szél fújkált csak nyugatról, mégis 17:00 és 20:00 között csak küszöket fogtam, rengeteg volt belőlük. Estére viszont beindultak az események. A kezdést megint a koncérok vállalták magukra, majd egy határozott kapást követően karikában maradt a bot. De nem ám csak karikában maradt, rögtön megiramodott a meder közepe felé, néhány méter zsinórt lehúzva az orsó dobjáról. Ez után komótosan indult meg a sodrással szemben, így egyből tudtam, hogy egy szebb márnával akadtam össze. Megint iram következett, de most nem szólalt meg az orsó fékje, mert a szerelék megkönnyebbülve terült ki a vízen. Sok kagylót fogtam előtte, biztos elnyeste az egyik az előkét. Pech, de pont ilyen izgalmakra vágytam, ezért jöttem ide - még ha 8 másodpercnél tovább nem is tartott az egész. Kicsire rá megismétlődtek az események, egy jóval kisebb márnával, ő persze gond nélkül kijött.
Mindig a nagy megy el :(
Mivel csak estére állt ki a hal az etetésre, a következő alkalommal elhatároztam, hogy megpróbálom inkább a hajnali időpontot. Már reggel 5-kor kint voltam és be is gázoltam, a levegő hőmérsékletéhez képest melegnek tűnő Dunába. Az alapozó etetés után pár perc telt el, és sorozatban jött is néhány szilvaorrú, melyeket az itt gyakori koncérok követtek. Mondjuk ezek most nagyobbak voltak, igazi élmény volt a fárasztásuk.
Hajnalodik a Dunán.
Ez már 35 cm körüli, finomszerelékkel igazi élmény.  
Ahogy a nap jött fel, a halak szép lassan eltűntek és megint a sneciké lett a terep. Fokozatosan etettem, mégis azon kaptam magam, hogy már 1-1,5 órája nem volt rendes kapásom. Az ember ilyenkor elkezd agyalni. Ha nincsen kapás, bármilyen változtatás meghozhatja az áttörést. Eszembe jutott, hogy előzőleg a márnák, az erősen visszatartott csalit vették fel. Veszteni valóm nem volt, átszereltem az 5g-os cseppúszót 8g-os Cralusso Bolo úszóra, az egyszerűség kedvéért most csak simán sörétekből rakva össze az ólmozást. Ezzel a nehéz, aszimmetrikus úszóval egész lassan, centiről centire tudtam pattogtatni a csalit a fenéken. A drasztikus váltás rögtön eredményt hozott, néhány úsztatás után a nap legnagyobb hala küzdött a zsineg végén, egy 44 cm-es koncér.
Legnagyobb leánykoncérom, bőven kiló felett.
Ezt követően feléledt a pálya előttem, pedig időközben az etetőanyagom is elfogyott. Már több mint egy órája nem dobtam be gombócot, mégis sorra jöttek a koncérok, szilvák sőt egy-két paduc is kinézett. 11 óra már elmúlt, a nap is magasan járt, igazi nyári kánikulát sugározva a kavicsosra. Engem mondjuk nem zavart a meleg, derékig a hűs Dunában állva, néha megmártózva, halakat szedegetve, remekül éreztem magam. Az idillt egy elfekvős, elakadás szerű kapás törte meg, melyre bevágva komoly ellenállásba ütköztem. A fék ugyan csendben maradt, de a nagy, komótos farokcsapások nem egy kezdő, pehelysúlyú versenyzőre engedtek következtetni. Nagyon nem akart ő menni sehova, ha erőltettem, a fék engedett, de egyébként elvoltunk. Végül aztán csak észbe kapott, és egy-két kirohanással fárasztotta magát, majd végre elkezdtem magam felé terelgetni. Na ha ez koncér, akkor rekordlistás - gondoltam magamban - ha meg márna, annak nagyon fogok örülni, így kíváncsian vártam, mi lehet. Mikor megláttam az egyik uszonyát, kiderült, hogy nem koncér, majd rögtön fel is feküdt, lapjával a felszínre s világossá vált, hogy egy igazi, dunai lapátdévérrel akadtam össze. A szákolás nem volt egyszerű, vagy 50m-t mentem a hallal a vízben, mire sikerült a művelet. Ahogy végre kiraktam a kavicsra, kicsit úgy éreztem magam, mint a székely bácsi az állatkertben, amikor meglátja a zsiráfot, és csak ennyit mond: Már pedig ilyen állat nincsen is!
Eddig csak fényképen láttam ilyet :) 
Soha nem láttam még ekkora dévért s hogy úsztatva sikerült fognom, külön hab a tortán. 51 cm volt a hossza és az arra járó horgászokkal 2,5-3 kg közöttire becsültük a tömegét. Visszaengedtem az öreg dunai lakost majd még néhány kisebb koncérral és paduccal zártam a napot, persze a mosoly még órákig ráfagyott az arcomra :) 
Nem volt ok nélküli az öröm :) 
Mondanom sem kell, hogy nagyon megtetszett az új hely és az új körülmények. A vízben állós peca nagyon jó választás ezeken a forró nyári napokon, és a halak is szívesen tartózkodnak a gyors, oxigén dús, tiszta vizű kavicsos részeken. Bár nem teljesen értem, hogy a napszak váltás, az úszócsere vagy mi okozta, hogy ilyen furán reagáltak a halak az etetésre. Az eddigi pecáim során, 20-30 perccel az etetőanyag elfogyása után már szinte kapást se lehetett kicsikarni, itt meg még két órával utána is jöttek. Talán ennyi idő alatt eszik fel a snecik az etető apró szemcséit, s a nagyok csak később férnek oda, amikor már csak a szemes takarmány maradt? Vagy a sóder miatt ennyire lassan vándorol a kaja a sodrással? Majd talán erre is fény derül, hiszen biztos jövök még ide, amíg tart a nyár. Főleg, hogy egy másik bakancslistás dolgot is ki akarok itt próbálni, méghozzá a kenyérzsákos úsztatást.