2018. május 22., kedd

Egy reggel a Dunán

Nem könnyű így májusban ellenállni a kísértésnek, tudván, hogy a Mosonin milyen iszonyatos módon eszik a hal. Az ívás után lévő keszegek őrült vehemenciával kezdték el pótolni a leadott dekákat, de sajnos a tilalom ugye még tart a hónap végéig, így más vizek felé kellett eveznem.
Ilyen paducok jöttek a Mosonin, mikor egyszer kinéztem kíváncsiságból. De a szabály ugye az szabály...
Lassan áramló, mély vizével a Bagaméri Duna-ágra esett a választásom, itt biztosan elkerülöm a gyorsabb folyást kedvelő paducot, szilvát, domolykót és a jászt is. Viszont messze földön híres a környék lapát dévéreiről, így adta magát, hogy itt tegyek próbát egy szombat reggelen.
Hajnalodik a mentett oldali Duna-ágon.
Szerencsére a pontytilalom miatt az amúgy felkapott hely, teljesen kihalt volt, csak egy idősebb úr "amúrozott" rajtam kívül, így kedvemre tudtam válogatni a beállók közül. Kiválasztottam egy szélcsendes, itteni viszonylatban sekélynek mondható 2,5 méter mélységű részt, majd elkezdtem próbálgatni, a pályát. Már az első dobásnál fogtam egy tenyeres karikakeszeget, de azért húztam még az eresztéken. Mindig megkeresem először azt a pontot, ahol még pont elakadás nélkül el tudok úsztatni, majd innen változtatok később, ha szükséges. A harmadik ilyen dobásnál az úszóm megint eltűnt, s bevágás után éreztem, hogy valami komolyabb halba akadtam. Ő jobban megilletődött mint én, s rögtön egy őrült sprintbe kezdett, be a nyílt víz irányába. Hagytam egy kicsit, had dolgozzon a fék és a bot rugalmassága ellen, majd bekeményítettem, és magam felé kezdtem pumpálni. Erre gondolt egyet, és visszaindult hozzám, majd megint irányt váltott és a tőlem jobbra lévő bedőlt fa felé iszkolt. Na ott aztán megálljt kellett parancsolnom neki, ráfogtam a dobra, feljebb léptem párat a parton, majd keményen elkezdtem húzni a fáktól el. Mire szákolási távra ért, kellően ki is fáradt ebben a fel-alá rohanásban s gyorsan meg is merítettem a másfél kilós balint. Fogtam már kisebb őnöket úsztatva, de ez vitte a prímet. Előfordul, hogy az etetésen hemzsegő apróbb halaknak vág oda, s véletlenül akad bele a horog, de itt ugye még nem volt bent etetőanyag. A horog mégsem szájszélbe akadt, hanem a szája alatt lévő kinövésbe, valami rendellenesség volt ott szegénynek. Mindenesetre megadta a kezdő adrenalin szintet a pecához, felébredtem rendesen a reggeli álmosságból.
A 47 cm-es fenekeszeg jól megdolgozta a botot.
A kezdeti izgalmakat követően neki is kezdtem az "igazi" úsztatásnak végre, 5 kétkezes gombócot dobva, a tőlem 15-20m-re eső távra. Tímár mix special dévér nevű etetőanyagot vittem, s még egy "Nagy Dévér" nevű aromával is nyakon öntöttem a keveréket, hiszen a lapát dévérek miatt jöttem most elsősorban. Persze búzát, kukoricát is adtam hozzá, és újdonságként a főtt kendert is kipróbáltam. Már az etetés előtt is volt hal a pályán, de a gombócok hatására felforrt előttem a víz. Sajnos inkább az apróbb keszegek, snecik lepték el a placcot, s ez a tény meg is határozta az egész délelőtti horgászatomat. Ha sikerült a csalit lejuttatnom anélkül, hogy vízközt elkapták volna a küszök, jött is a termetesebb hal, egyébként pedig másodpercek alatt cincálták szét a 8 szemből álló csonticsokrot is. Egy úsztatás sem telt eseménytelenül, nagyon pörgős és tanulságos peca volt. Legtöbbször karikakeszeg és kisebb-nagyobb bodorka akadt a horogra - ha a snecik engedték.
Termetes bodorka az egyik sikeres úsztatás eredménye.
A hiper-szuper etetőanyagom nevéhez hűen pedig egy egész darab dévért is bevonzott. Nagynak ugyan nem mondanám, inkább az a tenyeres féle. Hát ennyit erről. Egyszer, a horgászat közepe táján már azt hittem megvannak a lapátok is, amikor egy nagyobb halba akadtam. Szépen húzta a botot, végig dévérnek hittem, de egy szebb kárász volt.
A "Nagy Dévér"
És a dévérnek hitt kárász.
A karcsi után valami megváltozott odalent. Rendes halat nem tudtam fogni a végtelen mennyiségű sneci miatt. Az ólmozásom két részletben volt a végére, annyit variáltam. A jelzőólom felett volt még 3 kisebb sörét, felette nem sokkal pedig egybehúzva az összes többi. Volt egy érdekes mintázata a pecának. Mindig amikor változtattam valamit, fogtam egy "rendes" halat. Ilyenkor egyből azt hittem, hogy már sínen vagyok, erre a következő dobásoknál megint snecik jöttek. Ismét változtattam, jött egy jó hal, de csak egy, utána ismét a küszök. Mintha direkt csinálták volna.
A végső ólmozás a küszök ellen.
Mikor már az etetésemen túl, felette, mögötte, előtte, mindenhol apróhalat fogtam és már nem tudtam mit kitalálni, abbahagytam a gombócok dobálását, hogy lenyugodjon kicsit a pálya. Ez olyan jól sikerült, hogy kis idő múlva minden nemű kapás megszűnt.
Ha nincs kapás én akkor is fogok :D
Sajnos minden szemes anyagot belekevertem az etetőbe, pedig lehet, hogy önmagában a szemes etetés itt most jól jött volna. Gondoltam ezzel a tanulsággal zárom is a pecát, de még úsztattam egy utolsót az etetés part felőli szélén, egy kisebbre vett eresztékkel. Az úszó teljesen szabadon sodródott, látszott, hogy a horog nem érinti az aljzatot egyáltalán. Szépen engedtem az árral, amikor hirtelen, igen határozott módon eltűnt a szemem elől a kis pedző. Jól ült a bevágás, s egy pillanatra azt hittem elakadtam, majd az "akadó" komótosan elkezdett mozogni a fenékhez tapadva.
A botom még egyszer meghajladozott a peca végén. 
Ebből a tipikus viselkedésből egyből tudtam, hogy ponty az illető. A márna meg a ponty az, amit semmivel nem lehet összekeverni, ha finom szerelékkel horgászik az ember. Lassanként magam felé terelgettem a kis tükröst, s mivel tudtam, hogy ez a nap utolsó hala, kiélveztem a fárasztás minden pillanatát. Igazi telepített kis pacni ponty volt, de nagyon örültem neki, hogy ilyen szép befejezést adott a pecának, na meg ennek a történetnek is.
Jobb befejezés nem is kell!
Izgalmas délelőtt volt az biztos. Kétszer is dolgozott a bolo termetesebb hal alatt, a kisebbek meg folyamatosan szórakoztattak. Tanulságot is sikerült levonni: legközelebb, ha ide jövök az alapozó etetés után már csak szemest szórok, így hátha jobban ki tudom zárni az apróbb halakat. Tehát a terv már megvan, a pontytilalom vége után pedig folytatása következik ;) 

2018. április 26., csütörtök

Imádok úsztatni!

A bolognai bot - mely a tavalyi év során igen csak a szívemhez nőtt - október vége óta a sarokba támasztva várta, hogy kitavaszodjon és ismét csatasorba állhasson. Időközben elmélyültem kicsit a pergetésben. Jó néhány csuka és egy-két süllő is horogra került az őszi-téli szezonban, de most, hogy felmelegedtek a vizek, a halak pedig kimozdultak téli tanyáikról, rá kellett jöjjek ismét: Imádok úsztatni!
Békéshalaztam én télen, meg márciusban is, de áprilisban kezdődik az igazi úsztatós szezon, amikor az uszonyos népség ismét megjelenik nyári tartózkodási helyén. Szerencsére itt Győr környékén rengeteg lehetőség adódik, hogy ezt a remek módszert gyakorolja az ember.
Április elején a Mosonin már lehetett fogni néhány keszeget.
A kisebb-nagyobb csatornák, a Rábca, a Rába, a Mosoni-Duna azok a vizek, ahol véleményem szerint az úsztatás a legeredményesebb módszer. Az ágrendszerben már billen a mérleg a letett botos módszerek irányába, hiszen a mélyebb víz és a távolabbi törésvonal macerásabbá teszi a dolgot, bár megjegyzem én itt is úsztatni szoktam.
A Bagaméri Duna-ág. A bojlisok kedvelt helye. Én itt is úsztatok :) 
Volt rá példa, hogy szépen szedegettem a keszegeket, s bizony egyszer csak a ponty is beugrott, míg mellettem a bojlis társaság csak bámulta a mozdulatlan botokat órákon át. (Majd az egyik átjött, hogy ő elvinné haza a pontyot ha én úgy is visszadobom.)
Én azt szeretem, ha a horgászat aktív, pörgős. Nem tudok sokat várni a kapásra. Inkább variálok. Kijjebb, beljebb dobok, állítgatom az eresztéket, átrendezem az ólmozást, változtatom az úsztatás sebességét, ha kell úszót cserélek. Alapjában véve "Cralusso Bolo" úszót használok. Ezzel az úszóval lehet a legjobban az enyhén visszatartott, meg-meg állított csalivezetést kivitelezni, ami tapasztalataim szerint a legtöbbször eredményes. A szerelékem úgy van megcsinálva, hogy nagyobb átalakítás nélkül tudjam cserélgetni rajta az úszókat. Mindig van nálam egy "Cralusso Surf" is, amivel a teljesen megállított, pontról pontra léptetett csalivezetést lehet megoldani, valamit egy sima gömb testű Exner is, amit akkor használok, ha teljesen szabadon úsztatok, vagy a spicc alatt kell horgászni. Sajnos a Cralusso úszókkal a spicc vonalában én nem tudtam megoldani az úszó vezetését, mert kialakításukból adódóan mindig a spicctől kicsit beljebb állnak egyensúlyba. Nyilván ez bennük a pláne, de ha csak 6-7 méterre horgászunk, ez hátrányt jelenthet.
Az általam használt úszók. Répa forma az egészen lassú vizekre, nyalóka forma a szabadon úsztatáshoz, a "Bolo" úszó amit a leggyakrabban használok és a "Surf" úszó a megállított csalivezetéshez. 
Az Öreg-Dunát még sajnos nem fedeztem fel elég alaposan, de az eddigiek alapján azt mondanám, hogy ott már a feeder bot előnyösebb. A zárások között nincs értelme úsztatni, hiszen gyakorlatilag állóvízi körülmények vannak, a partvédő kövezésen meg olyan erős a sodrás, és mély a víz, hogy komolyabb felszerelést igényelne és 20-30g-os úszókat. Mindenesetre ha valahol van értelme elkezdeni művelni ezt a rendkívül izgalmas módszert, akkor az a Szigetköz.
Eddig két olyan pecám volt idén, ami érdemel egy-két szót. Az egyik a Rábcán a másik a Rábán. A többféle úszóra azért is van szükség egyébként, mert pont ez utóbbi két folyó az, aminek a sodrása elég változó. Azt már észrevettem, hogy ha a Nagy-Duna árad, akkor igen belassulnak, néha meg kifejezetten gyors folyásúak, ezért jó felkészültnek lenni. Próbálkoztam a Mosonin is néhányszor, de ott még nem indult be igazán a dolog, így maradtam a kisebb folyókon. A Rábca nekem nagyon közel van. Amíg nem jön fel rá a töklevél, gyakran járok ide. Nem egy felkapott hely, szinte mindig egyedül vagyok kint, ami nálam plusz pontot jelent. Egyik nap munka előtt pár órás horgászatot iktattam be erre a csodás kis folyóra. Keszeges etetőt vittem, s még el sem ültek a gombócok csobbanásának hullámai, már elkezdtek jönni a bodorkák, karikák. Szinte minden úsztatásra jött egy, remekül szórakoztam.
Nem túl nagy, de sok jött. Igazi pörgős peca volt.
A tavaszi pecák elmaradhatatlan kelléke a bodorka :)
Ennél a magasabb víznél nagyon kényelmes kis horgászhely.
Mélyeket szippantottam a friss tavaszi levegőből s gyönyörködtem az apró levelek sokaságán, melyek zöldre festették a pár hete még komor vízpartot. Egymás után, számolatlanul jöttek az íváshoz készülő dorozsmás bodorkák. Pár nappal később már biztos beindult a nász, ugyanis csak 3-4 db-ot fogtam ugyan itt. Egyébként remélem az idei ívás is legalább olyan jól sikerül majd mint a tavalyi, s  akkor pár éven belül térdig járunk majd a halban. :)
Az áprilisi Rábca. Nem véletlenül szeretek ide (is) járni.
 Nem sokkal ez után ismét kinéztem a Mosonira, de megint nem volt az igazi. 3 kg etetőanyag és 3 óra elteltével is csak 5-6 db halig jutottam, így a horgászatot követően  átkocsikáztam a Rábára, megnézni a tavalyi "helyemet". A víz jól nézett ki nagyon, de sajnos a drágalátos hódok egy fát döntöttek az útba. Ha már ott voltam átrendeztem kicsit a terepet, előkészítettem a másnap reggeli pecára. Szerencsére sikerült eltakarítani a hódok alkotását, s néhány nagyobb ágból meg is erősítettem a beállót a meredek, agyagos parton. Reggel a hellyel így már nem kellett foglalatoskodnom, kezdhettem egyből a pecát.
Mire megjelentek a nap első sugarai, én már a Rába-parton toporogtam :)
Egy erősen mézeskalács illatú Special Dévér nevű etetőt vittem, s különlegességként még egy dévéres aromával is megöntöztem a keveréket. Volt benne még főtt búza, kukorica, csonti és föld is. Gondoltam kényeztetem kicsit a pikkelyes népséget, ha már előző nap olyan gyengén ettek. Na ezzel most nem volt gond. Első úsztatásra fenékjáró küllő, majd kisebb karika érkezett az etetésre aztán egy testesebb darab is beugrott egy fotó erejéig.
Általában ebben a sorrendben jelennek meg a halak az etetés körül. Küllő vagy géb...

...aztán kis keszegek...
...és ha szerencsénk van, a nagyobbak is odatalálnak.
Tavaly gyönyörű karikákat fogtam itt, s csak reméltem, hogy idén is rájuk akadok. Egy ilyen példány már jól küzd a horgon, a finom szerelékkel igazi élményszámba megy a fárasztása. Ez után a kisebb nagyobb keszegek folyamatosan gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzak. Jött még egy szép kárász és egy nagyobb laposkeszeg is.
Karcsi.
És egy laposkeszeg a Rábából.
Érdekes, hogy csak a három szem csonti volt jó nekik, és abból is csak az izgő-mozgó. Ha elrontottam a kapást, hiába dobtam vissza, a rágottra már nem volt érdeklődés, újra kellett csalizni. A Rábán viszonylag messzire, 10-15 méterre kell vezetni az úszót. Bizony a szerelék bejuttatása nem egyszerű, ugyanis ha nem a vízre kiterítve érkezik, a gubanc szinte biztos. Tovább rontja a helyzetet, hogy ha egyszer volt gubanc, utána a damil elveszti a kellő merevségét azon a szakaszon, s egyre hajlamosabb lesz összegabalyodni. Tavaly ugyan itt horgásztam, s annyi gubancot dobtam, hogy a végén újra kellett kötni az egész szereléket. Rendkívüli büszkeséggel töltött el, hogy idén már ilyen egyszer sem fordult elő, s így több idő maradt a tényleges horgászatra.
Összességében, kellemesebb pecám azt hiszem nem is lehetett volna. A módszer hatékonysága ismét bizonyított, s megint csak megerősödött bennem: Imádok úsztatni! :)

2018. április 17., kedd

Egy éves a blog

Bizony egy év telt már el a blog indítása óta, s azt kell mondanom, nagyon örülök, hogy belevágtam. A képek készítése, válogatása, a bloggal való foglalatoskodás, írogatás mind-mind lehetőséget nyújtanak, hogy az ember akkor is szeretett hobbijával foglalkozzon, amikor épp nincs lehetősége horgászni. Nagyon jó visszaolvasni a korábbi írásokat is. A "papírra" vetett élmények sokkal élénkebben maradtak meg az emlékeimben, na meg persze nagyon hasznos is tud lenni, hogy naplózva vannak a tapasztalatok. 
De hogy is indult ez az egész? A hungarianwobblers horgászblog hirdetett egy blogíró pályázatot, s Mosoni Horgász barátomnak szerencsére sikerült rávennie, hogy induljak el rajta. Ez egy kisebb csodával volt határos, hiszen világ életemben kerültem a szereplést, a feltűnést. Mindenesetre csináltam egy bejegyzést, elküldtem a pályázatra és nagy meglepetésemre 3. helyet sikerült elérnem. Az irodalmi szintű novellák mögött a 3. hely számomra nagy boldogság volt. Mivel örültem a helyezésnek s meglehetősen élveztem a "pályamű" elkészítését is, úgy döntöttem saját blogot indítok. 
Ezúton köszönöm a hungarianwobblers-nek a lehetőséget és Mosoni Horgásznak a bátorítást! Remélem időm és energiám továbbra is engedi, hogy a bloggal foglalkozzak, mert tényleg nagyon élvezem. Zárásként álljon hát itt az a bizonyos 3. helyezett bejegyzés. Jó szórakozást hozzá!


***

Három után

Reggel 6:00. Az óra csörög, kelni kell. Nem is lenne ez baj, ha horgászni indulnék, azonban hétköznapról lévén szó, vár a munka. A szokásos reggeli rutin elvégzése után indulok is a Győr belvárosában lévő munkahelyemre. November elején járunk, még nem jött fel a nap de már világosodik amikor átsétálok a Mosoni-Dunán átívelő hídon. Szeretek itt átsétálni reggelente. Mindig megnyugtat a komótosan ballagó kis folyó s a hajnali vízpart látványa. Az évszakhoz illően alacsony és már szépen letisztult, kezd felkészülni a hosszú téli hónapokra.
1
Ezt szoktam látni a hídról. Még nyáron, magasabb vízállásnál.
Természetesen ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy de jó is lenne most inkább valahol a vízparton szeretett halainkat űzögetni. De ez van. Néha dolgozni is kell. Munka után azonban ráérek…s kezd igazán felpörögni az agyam a reggeli tompultság után, és már megy is a számolgatás: 3-ig meló, míg megjárom a horgászboltot, kikeveredek a vízpartra, etetőanyagot gyúrok, lesz vagy fél 5. Már hamar sötétedik, ebből maximum 1 órás peca lenne, alig érne be az etetés már pakolhatnék…ez így nem fog összejönni. De valamit csak-csak kellene. Ki kell használni az ősz utolsó heteit is. Alapjában véve a békés halak horgászatát kedvelem, feeder vagy úsztatás. De van én nekem egy pergető botom is. Nem vagyok nagy pergető horgász sőt egyáltalán nem vagyok rutinos horgász hiszen több éves kihagyás után most augusztusban váltottam ismét engedélyt. De mi lenne, ha pergetni mennék ki? Meg is van hozzá minden, a horgászboltot nem is kellene útba ejtenem. Emlékszem még egy hajnali úsztatásra a Győrzámolyi csatorna kifolyása alatt, mennyi rablás volt ott pár hete, nem győztem kapkodni a fejem. Meg is van! Kimegyek oda munka után és megcsillogtatom a halaknak pergető tudásomat.
Ahogy a terv megszületett, máris jobb kedvvel folytatom utamat, még a lépteimet is felgyorsítom (nem mintha így hamarabb jönne el a délután 3 óra). De a munkaidő ilyenkor irtó lassan telik. Végig csak a peca jár a fejemben, negyed óránként kinézek az ablakon, jó-e az idő, nem fúj-e nagyon a szél. Az utolsó 10 percben már nem bírok magammal, előbb megyek el öltözni, s 3 óra 00 perckor már ki is léptem a patika ajtaján. Otthon rekord idő alatt öltözök át és pakolok össze, be a kocsiba, majd kényelmes, 90 km/h-s sebességgel hajtok át a városon. Először Győrújfalu, majd Győrzámolynál fel a töltésre és rövidesen célhoz érek.
A város zajától távoli, őszi környezet, a méltóságteljesen áramló folyó látványa kizökkenti az embert a hétköznapok rohanásából. Rögtön a legígéretesebb hellyel kezdem a dobálást, a kifolyás utáni visszaforgónál, ahol kevésbé sodor a víz és így talán szívesebben áll meg a csuka. Itt láttam a legtöbb rablást is pár hete. A felszerelésem nem mondható a legprofibbnak. Az egész szettet (bot+orsó+pár csali) egy akció keretében rendeltem egy nagyobb horgászportál webáruházából (soha többé ilyet!). A bot durung, de legalább nehéz. Az orsó futása még elmegy, de a dob, a hajtókar és a felkapókar is lötyög, mintha szét akarna esni. Az orsót igényesen feltöltötték – félig – vacak minőségű fonott zsinórral. Volt nálam pár körforgó, támolygó és jó néhány wobbler, ezeket váltogattam. A halak nem sok érdeklődést mutattak. A pár hete még élő, mozgó víz csak árnyéka volt önmagának, rablást egy darabot sem lehetett látni, semmi nem zavarta meg a kifeszített víztükröt. Az időjárást illetően, a délelőtti tiszta, kék égre napközben felhők érkeztek, melyek mostanra egybefüggő, szürke felleget alkottak a fejem fölött. De legalább a szél nem fújt. Jó pár üres dobás után kicsit elkeseredtem, máshogy képzeltem még ezt a horgászatot reggel a hídon.

2
Az említett kifolyás ősz elején. Jobb oldalt épp egy rablás hullámaival.
Volt még háromnegyed óra sötétedésig, elindultam hát felfelé, a falu határán túlra, ahol a part kevésbé volt rendezett és bedőlt fák, bokrok nehezítették a terepet, hátha oda húzódtak a csukák. Jobbnál jobb helyeket találtam. Sebészi pontossággal dobáltam meg az akadókat, büszke is voltam magamra, azonban a halak nem díjazták az igyekezetemet. Igazságtalanságnak éreztem, hogy ilyen remek helyeken, több csalit is elhúzva nem tudok kapást kicsikarni. Az eső is elkezdett cseperegni, a szürkület is eljött, jobbnak láttam visszaindulni a part mentén. Még nem raktam össze a botot, volt egy langósabb, bedőlt fás rész ahol mindenképp akartam egy utolsót dobni. A következőt gondoltam én ki, nagy okosan: szép elegánsan beejtem a wobblert a fa alá, majd a parttal párhuzamosan mozgatva a csalit, rávág egy csuka, fárasztás, halfogás, örömködés. A valóságban kicsit másképp zajlott ez le. A dobás életem legbénább dobása lett, vagy 3 méterrel magasabb a kelleténél, a nem éppen olcsó wobbler meg szépen feltekeredett egy benyúló, vaskos száraz ágra. Tudtam, hogy az onnan nem fog lejönni, de azért pár elkeseredett ráncigálást végeztem a Megváltó sűrű emlegetése közben. Persze nem jött le, az eső már inkább esett mint csepergett, így elvágtam a zsinórt, összeraktam a botot és vert seregként elindultam vissza a parton.
3
Az akadósabb rész.
Épp bénaságomon morfondíroztam, amikor visszafelé menet, a kifolyásnál, ahol legelőször próbálkoztam, egy egész jó rablásra lettem figyelmes. Szép csendben közelebb mentem, s elhatároztam magamban, ha megint mozog, szétszedem a botot és újra szerelek. Amint ezt kigondoltam szinte a lábam előtt ismét zavarta valami a kishalakat. Nekem se kellett több, még épp láttam annyit, hogy újra tudjam kötni a szerelést és már dobtam is az elsőt. Teljesen elöntött az adrenalin, hiszen a titokzatos hal folyamatos aktivitást mutatott egy pár négyzetméternyi területen. Dobtam neki 3 féle wobblert, egy piros- és egy sárga pöttyös körforgót, támolygót, próbáltam lassan, gyorsan, meg-meg állítva, de semmi. Tiszta idiótának éreztem magam. Nem csoda, hogy eddig sem fogtam semmit hiszen még ezt az igencsak éhes halat sem tudom kapásra bírni. Az jutott eszembe, hogy talán kisebb ez a csukának vélt hal, mint elsőre gondoltam, így felraktam egy egészen kicsi, 2-3 cm-es barnás színű wobblert és túldobtam vele a visszaforgón, be a sodrásba. Még a durung boton is kitűnően lehetett érezni a kis apróság erős veretését a húzósabb vízben. Ahogy kiért az erősebb áramlásból, alábbhagyott a mozgásban, egy gondolatnyit meg is állítottam a langóban, majd indítás után egy negyed fordulatot sem tekertem az orsó hajtókarján, amikor egyszer csak BÁMM! Agresszív, erőteljes rávágás! Rögtön nyúltam is az orsóhoz, mert ragadozónk igencsak kívánta volna a zsinórt, a fék meg nem volt visszaállítva a faággal történő viaskodás után. Alig tekertem rajta egy kicsit, egyből vagy 5 méter zsineget adagolt a harcias halnak. Már rendesen kifáradt ellenfelem mire a sötétben sikerült megpillantanom, hogy bizony csuka az illető. A part közelében még próbálkozott párszor, de végül csak sikerült tarkón ragadni őkelmét.
4Ez a kis apróság kellett neki
Gyerekkorom óta nem láttam méreten felüli csukát, így az örömöm határtalan volt. A fejlámpám a másik táskámban maradt így mobiltelefonom fényében csodáltam meg milyen színes, változatos mintája van ennek a szép, egészséges folyóvízi csukának. A súlya nagyjából másfél kiló lehetett, a hossza pontosan 56 cm volt a fejétől a farka tövéig.
5
Kavicságyon pózol életem legnagyobb csukája 
Ahogy benéztem a szájába láttam, hogy mohó ragadozónk torkában ott pihegett még egy nemrég zsákmányolt küsz. Sikerült kibányásznom a borotva éles fogak közül és látom ám, hogy még mozog a kopoltyúfedője. Gyorsan elengedtem a sekély vízben és csodák csodájára elúszott. Ekkora mázlistát! A kis wobbler szépen akadt. Amikor a hármas horognak már csak az egyik szára fogta a szája szélét, a csuka rázott egyet a fején, a wobbler kipattant, és egyenest a nadrágom szárába csapódott. Ezt nem hiszem el! (Igazából mást mondtam, de azt inkább nem írom le.) A hideg esőtől gémberedett ujjakkal, mobilom fényében próbáltam kitépkedni a szakállas horgokat, de azok bizony tövig benne voltak a szövetben. Mivel már kezdtem rendesen elázni megelégeltem a dolgot, fogtam magam, leakasztottam a műcsalit és wobblerrel a gatyámban, csukával a zsákomban elégedetten indultam haza.
Másnap megint kelni kellett és megint a hídon sétáltam át. Hideg volt, de engem kellemes melegség járt át, ahogy a tegnapi élményekre gondoltam. Más horgászoknak, más vizeken talán ez nem olyan nagy zsákmány, de nekem bizony ez volt életem addigi legnagyobb csukája. Jó lenne még ilyeneket átélni. Ma 3 után pont ráérek…

2018. március 28., szerda

Két tél között

Januári hideggel indult a tavasz, majd egy rövid ideig tényleg március lett. A március aztán hirtelen  áprilisi melegbe csapott át, és most megint hó és jég borít mindent. Vajon ez az őrült időjárás már az ember keze nyomát viseli? Vagy mindig is voltak ilyen hirtelen változások? Nem tudom. Panaszkodásnak azonban helye nincsen, hiszen ez a szűk két hét tavasz is elég volt arra, hogy pikkelyes barátaink kicsit megmozduljanak az 5-7 °C-ra melegedett vizekben.
Az első tavaszi pecámat, a tavaly ősszel "felfedezett" kis csatornán ejtettem meg. Kora délután érkeztem, és kellemes tavaszi idő fogadott, végre a kocsiban lehetett hagyni a nagykabátot. A madarak csicseregtek, itt-ott halak is locsogtak a vízben - idilli volt a látvány.
A tavasz első sugarai szerencsére idén is a vízparton találtak.
A szerelék az itt már többször bevált 6m-es spiccbotból, 2g-os úszóból, kicsi, 16-os horogból állt, melyet vékony előkével rögzítettem a 16-os főzsinórhoz. Klasszikus, kora tavaszi bodorkázás kerekedett ebből a pecából. Néhány kicsi gombóc elégnek bizonyult, hogy felpiszkáljam a környék halait, melyek kisebb bodrik, karikakeszegek, dévérek voltak. Nem volt könnyű észrevenni, lehelet finom maszatolásaikat az enyhén áramló vízben, az úszó sokszor csak egy tized milliméternyit merült, vagy lassan oldalazott. Eleinte egészen kicsi keszegek szórakoztattak, majd ahogy ment le a nap, néhány - ottani viszonylatban darabosabbnak mondható - bodorka is beköszönt.
Ahogy eljött az este, a kapások abba is maradtak, de így első tavaszi próbálkozásnak teljesen meg voltam elégedve ezzel a pecával, többet nem is vártam tőle.



Pár nappal később egy jó kis áradás érkezett a Dunára, gondolom a hirtelen jött melegnek köszönhetően. Én szeretem az áradást, kifejezetten jókat szoktam horgászni ilyenkor a Mosonin. Amikor még nem nagyon zavaros, de már emelkedett valamennyit a víz, a halak szívesebben húzódnak a parthoz közelebb, hogy csipegessenek a vízbe mosott finom falatokból. Ilyenkor úsztatva még sikeresebbek lehetünk, hiszen eleve több hal tartózkodik az úsztatási sávban. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy még nagyon hideg a víz egy ilyen élő vízi pecához, ezért inkább biztosra mentem és a Rába egy ártéri jellegű kis szakaszára jártam ki.
Ha árad a Rába, a Rábakerti tó zsilipje alatti részt elönti a víz, terülj-terülj asztalkámat varázsolva a halaknak.
Többször is voltam itt, de a legmozgalmasabbnak a március 15.-i reggel bizonyult. Egész más körülmények uralkodtak itt, mint a csatornán. Először is, szemmel láthatóan rengeteg volt az apróhal, főként küszök, de kicsi szilvaorrúak, karikák, dévérek is szép számmal akadtak. Igazából az jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy kikerüljem a küszök támadását. Itt a finom, tavaszi maszatolást el lehetett felejteni. A 12-14-es horgon felkínált 5-6 csontit is előszeretettel tömködte a szájába a falánk apró népség, vad ráncigálós kapások kíséretében.
Két bottal horgásztam. Az egyik egy matchbot, amit 4g-os folyóvízi úszóval szereltem, a másik pedig egy meggyalázott 30-60g-os pergetőbot volt. Utóbbit klasszikus fenekező szerelékkel láttam el, csúszó, bordás etetőkosárral, rövid fonott horogelőkével, nagy méretű, csalitüskés horoggal. Gyakori vendég erre a ponty, ezért ezzel a jobb napokat megélt pergetőbottal egyértelműen egy ponty elcsípése volt a célom. A csalitüskére két szem vaníliás kukoricát tűztem, majd a jól megtömködött etetőkosár kíséretében a szembe lévő nádas tövébe bombáztam a szereléket. Kapásjelző karikát használtam a durung spicc miatt, majd a matchbottal is elkezdtem feltérképezni a terepet.
Egyszerű, klasszikus szerelék bevetésre készen :)
A parthoz egész közel, 2-3 méterre alakítottam ki egy etetést. Etetőanyagnak a Tímár Mix Big Potyka nevűt választottam. Persze ez nem a reklám helye, bármilyen más márka is jó, ami nem csinál nagy felhőt, hamar süllyed és viszonylag nagyobb szemcséjű. Mint említettem, rengeteg az apró keszeg, sneci, ezért nem tanácsos klasszikus keszeges etetőt használni, hiszen a nagy felhőben előszeretettel bújnak meg ezek. A pontyos kajával valamennyivel csökkenthető a számuk, de így is megnehezítik a halak szelektálását. Mit lehet még tenni ez ügyben? Több kukoricát rakok a keverékbe és viszonylag kevés csontit. A szereléken az előkét rövidre veszem, 10-20 centi közöttire, és ha szükséges még egy ólmot odahúzok a jelzőólom mellé a főólmozásról. Ezzel elősegítem, hogy a csali gyorsabban süllyedjen, és minél hamarabb a küszök által kevésbé látogatott mederfenékre érjen. A horgot nagyobbra veszem, hogy 5-6 szem csonti is jól elférjen rajta. Voltak persze időszakok, amikor még ez sem volt elég. Ilyenkor az etetés körül próbálkoztam, vagy nyerő taktika volt még jóval az etetés fölé dobni, és úgy ereszteni rá a szereléket messziről a nyüzsgő halrajra. Ezeket az apró trükköket mind alkalmazva, valamelyest sikerült szelektálni a kisebbek közül. Rendkívül mozgalmas pecában volt részem egyébként. Szerintem ilyen gazdag halfaunával egy horgászat alatt még nem találkoztam, mint ezen a reggelen. Megpróbáltam utólag összeszedni milyen halfajok akadtak horogra aznap: küszök tömkelege, karikakeszeg, szilvaorrú, dévér, bodorka, ezüstkárász, ponty, fogas süllő, csapósügér, törpeharcsa, selymes durbincs, folyami géb. A legtöbb a küsz volt persze, de hullámokban támadtak a karikák, szilvák is.
Bodorka nélkül nincs tavaszi peca.

Lehet, hogy valakinek egyszer élete hala lesz őkelme.



Csonticsokor kellett ennek az anorexiás kis süllőnek.

Csíkos rokona már jobb húsban volt :D
A pontyok és az egy szem kárász a kora reggeli órákban jöttek, egyszerre. De szó szerint. Először a fenekezővé avanzsált pergetőboton vettem észre, hogy a kapásjelző karika igen csak megindult felfelé, majd megtorpant kicsit, végül pedig nekikoppant a nyélnek ahogy kell. Szerencsére nem maradtam le, éreztem, hogy valami küzd a fonott zsineg végén a bevágást követően. Nagyjából egy másodpercig tudtam örvendezni, hogy végre valami testesebb halat akasztottam, amikor gyönyörű elhúzós kapást vettem észre, a - közben bedobva felejtett - matchboton. Bal kezemmel beleemeltem a kapásba, s bizony éreztem, hogy azon is egy szebb halacska akadt. Na, ott álltam, mind két kezemben egy-egy bot, mindkét boton egy-egy hal. Most mi legyen? Végül leraktam a fenekezőt vissza a tartójára, s gyors kiszedtem a matchboton küzdő versenyzőt, ami egy 25 centi körüli kis ponty volt.
Gondoskodott a hajnali adrenalin löketről.
Gyors fénykép után visszadobtam, majd következett a másik delikvens, egy hasonló forma ezüstkárász személyében. Ő viszont, az aznapi ebéd szerves részeként a haltartóban végezte.
Tuti összebeszéltek a ponttyal, hogy megtréfáljanak :)
Amikor megérkezett a hó, még egyszer kinéztem ugyan arra a helyre. A halak a hideg ellenére aktívak maradtak, s bár nagyobb testű halat nem fogtam, egy tanulságos dolgot azért megemlítenék. Amikor megérkeztem, az első úsztatás során, gyönyörű kapással jelentkezett is az első szép karika, ami aznap a legnagyobbnak is bizonyult egyben. Ezt követően sorra jöttek a bodorkák, karikakeszegek a találomra beállított eresztéken, ami a fenék felett 40-50 centire lehetett.
Épp, hogy eljött a tavasz, ismét tél lett.
Ekkor jött a hülye ötletem, hogy etessek be néhány gombóccal, így majd még többet fogok. Hiába, az ember telhetetlen. Ennek az lett az eredménye, hogy a snecik ráugortak a pályára és 2 órán keresztül csak küszt fogtam, akár fenéken, akár vízközt próbáltam. Este felé még visszaálltak a keszegek is, de mindenképp úgy érzem, hogy az etetéssel elrontottam ezt a jó pecát. Szóval annyi a lényeg, hogy nem feltétlenül kell mindig etetni, lehet pár marék konzerv kukorica is elég lett volna. És főleg nem szabad belepiszkálni a dolgok menetébe, amikor szépen jön a hal.
Egyébként összességében jó kis pecák voltak ezek, ebben az elő-tavaszi szezonban. Nagy fogások ugyan nem kerültek horogra, de a halfauna sokfélesége és a töménytelen mennyiségű apróbb hal, mindenképp kecsegtető a jövőre nézve. Lassan eljön az "igazi" tavasz, és remélhetőleg a testesebb halak is megmozdulnak majd. 

2018. február 28., szerda

Itt a vége...

...fuss el véle! Sajnos a zord idő hamarabb tett pontot a gumis süllőszezon végére, mint azt reméltem, de néhány próbát azért sikerült tennem az elmúlt hetekben. A hirtelen jött siker után rá kellett jönnöm, hogy nem kis fába vágtam a fejszémet. Az időm és energiám nagy része helykeresésre fordítódott. Sajnos kevés a jó hely. Volt, hogy egy fél napot bolyongtam a Rába parton, mire találtam olyan részt, ahol láttam esélyt kapásra. A meder közepén kisebb kőrakásra bukkantam a víz alatt, ami hatalmas burványokat keltett a vízfelszínen is. Itt aztán végigdobáltam az összes csalit ami nálam volt, de kapásig sajnos nem jutottam. Hazafelé menet kitaláltam, hogy még dobok párat apró fehér gumival egy közeli zsilip alatt, hátha egy sügér megmenti a becsületem.
Közvetlenül a Rábába folyik ez a kis csatorna, ahol sügerek után néztem.
Alig pár dobás után jött is egy furcsa kapás és a tettes védekezése sem sügeres volt. Kis csukára tippeltem, de nagy meglepetésemre egy apró süllő volt. De örültem neki! Mégis van süllő a környéken, bár kicsit hülyén is éreztem magam, hogy egész délután őket keresgéltem árkon-bokron át és végül "sügerezés" közben, a kocsimtól 20m-re akadok bele egybe. Gyorsan vízbe került a kis sovány pára, majd még két domolykóval zártam is a horgászatot aznapra.
Az egyetlen kisebb méretű csali ami épp nálam volt.

Sügér helyett süllő...

...és domolykó. Ami egyúttal első gumival fogott domim.
Visszajártam a belváros alatti kövezésre is, ahol már sikerült fognom egy szép süllőt, de azt vettem észre, hogy ott csak nagyobb víznél van elegendő mélység a tuti törésen, így ezt a részt hanyagoltam egyelőre.
A Bagaméri Duna-ágra is kimerészkedtem, ahol ősszel két kisebb süllőt már sikerült fognom, de ez a peca is inkább kirándulásba ment át a végére. Igaz nem is bántam, hiszen csodálatos volt a havas erdőben bandukolni, főleg amikor a nap is kisütött, és nem mellesleg kiváló helyeket is találtam. Igaz nem süllőre, hanem csukára, de annyi baj legyen. Jók lesznek ezek a helyek áprilisban majd.
Nem sok keréknyom van a havas töltésen az enyémen kívül.


Most sajnos nem lapult süllő az ágak közt, mint ősszel. Ellenben néhány csalimat elkérték az akadók :)
A Nagy-Dunán is voltam párszor, Gönyűnél. A zárások amiket kinéztem, mindig víz alatt voltak amikor mentem, így a partvédő kövezésen kötöttem ki. Ahol a jégtörőhajó horgonyoz, van egy hatalmas visszaforgó. Ez tűnt a legszimpatikusabb résznek, így ezt erőltettem. Mély, lassan áramló víz, mely éppen áradt egy kicsit, de nem zavarosodott be. Sütött a nap, a légnyomás az egekben volt. Úgy éreztem minden tökéletes, de mégsem sikerült kapásig jutni. Sajnos ez már csak ilyen.
Jobbra a fáknál fordul be a víz és balra a jégtörőnél jön vissza. A legnagyobb forgó, amit a Dunán eddig láttam.

Szép napsütés, de a jeges szél rendületlen fújt szembe egész délután.
A sok betlis peca közt azért néha visszatértem a békéshalakhoz és az úsztatáshoz, hogy legyen egy kis sikerélményem is. Szerencsére a keszegnépre (majdnem) mindig lehet számítani ilyen téren, ezért is szeretem őket.

A koncérok, szilvák az ínséges időkben is megörvendeztetik a pecást :)
Nagyjából így telt az elmúlt időszak. Kicsit haltalanul, kicsit fázva. De búslakodásra semmi ok, hiszen pörögnek a napok a naptárban, s jön a tavasz végre - még ha a hőmérő higanyszála nem is erről árulkodik jelenleg.