Bajai süllők

Ahogy a koronavírus engedett kicsit a szorításából, én is, mint sokan mások, hosszú idő után ellátogattam a szüleimhez, Bajára. Mivel édesapám egy gyönyörű, Mihályfi-féle dunai faladik tulajdonosa, ezért ezeket a látogatásokat rendszerint egy kis csónakos horgászattal kötöm össze. Május lévén a süllők kerültek elsődlegesen célkeresztbe, B-tervként pedig - mert ugye mindig kell B-terv - balinozást gondoltam ki.

Bajai életkép egy zátonyon, kis csónakunkkal. Bizony más itt a Duna, mint Szigetközben.

Reggel jó korán felkeltem, hogy még étvágyuknál találjam az esti portyából visszatérő tüskéseket, de sajnos volt egy kis malőr a csónakleengedővel, melyet inkább most nem részleteznék. A lényeg, hogy 7 óra már jócskán elmúlt mire berántottam a 9.9 lovas motort, ami jó magyar szokás szerint inkább 15. A borús, szürke időnek kifejezetten örültem, ilyenkor tovább aktívak a süllők, viszont a menetiránnyal pont szembe fújó, hideg északi szél már nem tetszett annyira. Kicsit összébb is húztam magam a dzsekimben és nosztalgikus hangulatban szemléltem a tájat. Jól ismerem már a bajai Dunát, egyrészt kenus múltamból, másrészt a gyerekkori horgászatok révén. A helyismeret tehát adott, nem céltalanul szeltem a vizet. Egy mellékág befolyójához tartottam, ahol régen édesapámmal több süllőt is fogtunk halszelettel, fenekezős készséggel. A célhal maradt a régi, de most két pergetőbot volt bekészítve a csónak aljába. Egy 10-35 g dobósúlyú feszesebb a gumizáshoz és egy 7-21 g-os, vékony fuorocarbon előkével kötve a rafkós balinoknak. Természetesen egy bottal is meg lehetett volna oldani, de így gyorsabban tudtam váltani, süllőről balinra ha úgy adódik. Közben megérkeztem a tuti helyre, leraktam a vasmacskát. A mellékág befolyásánál visszaforog a víz, én pedig a lassú és a húzós víz határát szerettem volna meghorgászni. Ahogy elkezdtem próbálgatni a jigeket, rá kellett jöjjek, hogy bizony a csónakos pergetést is meg kell tanulni, a csónak puszta léte nem egyenlő a biztos fogással. Elsőre úgy sikerült beállnom, hogy a 25g-os jiget sem tudtam lerakni fenékre. Másfél óra kísérletezés az ólmokkal és 4-5 helyváltoztatás után azért csak meglett a szög, az optimális csalivezetéshez. A befolyó felett horgászók biztos nézték is, hogy mi a frászt csinálok, de ez van, minden kezdet nehéz. Sajnos azonban hiába tűnt jónak, a várva várt ütés ekkor sem jelentkezett, pedig végigpróbáltam az alaptípusú gumikat, amik nálam voltak, többféle színben is. Közben a szél is felerősödött és nagyon úgy nézett ki, tiszavirág életű lesz a mai peca. Nem láttam értelmét tovább erőltetni a dolgot, ezért úgy döntöttem felszedem a horgonyt és becsorgok a mellékágba, hátha lapul legalább egy csuka az akadók között. Kellemesebb volt bent a légkör, ismét úgy éreztem, esély van a halfogásra. Pontyok turkáltak az iszapban, jókora buborékfelhőket eregetve, sneci is akadt, melyek közé  egy-két balin vágott oda néha.

 

A lassan folydogáló mellékágban talán joggal sejtettem csukákat. 

Már itt is látható a hódok áldásos munkája. Gyerekkoromba soha nem láttunk errefelé egy darab hódot se. 

Felváltva a két bottal hol egy nagyobb gumit dobtam a csukeszoknak, hol egy poppert a balinoknak, de sajnos nem érkezett kapás egyik fél felől sem. Nem is időztem sokat, hanem visszanéztem a Nagy-Dunára, ahol nagy örömmel konstatáltam, hogy elállt a szél. Kicsit még visszakötöttem az előző helyre, mert tényleg nagyon bíztam benne. Sokkal jobb volt szélcsendben vezetni a gumit, de negyed óra alatt megint nem lett eredménye a próbálkozásomnak. Ekkor úgy éreztem megint váltani kell, ez itt nem fog működni.

A befolyó alatt, végig hosszan partvédő kövezés húzódott, gondoltam kipróbálok egy csorgós pecát és elkezdtem szórni a köves partot X-Rappal, hátha mégis a balinok váltják meg a napot. Ez majdnem így is lett, szinte a beesőre jókora ütést éreztem a nyélen s nem kicsi burvány jelezte a csalim mögött, hogy valaki bizony megkóstolta a fahalacskát, de sajnos a bevágást nem követte perecbe hajló bot, nem akadt. Nem baj, legalább történt valami. Én már a kapásoknak is legalább annyira tudok örülni, mint magának a halnak. Mikor már épp kezdtek alakulni a dolgok, egy tolóhajót láttam meg teljes gőzerővel száguldani felém. Messziről is látszott, hogy nem kis hullámokat csinál, ezért inkább berántottam a motort, hogy rá tudjak fordulni szemből. Mint kiderült ezt igen jól tettem, ha hátulról vagy oldalról kapott volna el, biztos beteríti vízzel a ladikot, szerencsétlenebb esetben akár borult is volna. Így megúsztam egy csepp víz nélkül, de a jó kis balinos pályámat biztos tönkrevágta egy jó 20 percig. Viszont mivel ez a rész láthatóan halasabbnak bizonyult, gondoltam megpróbálom még egyszer a süllőt. Balinozás közben eljöttem itt néhány szimpatikus kiszögellés, sarkantyú mellett. Visszapötyögtem lassan, figyelve a felszínt s bekötöttem egy langós részre, ahol találtam elvágó vizet. Első dobásra éreztem, hogy kövek vannak a mederfenéken, ezért rejtett horgos csalikat szedtem elő. 12,15,20g-os cheburashka kellett attól függően, mennyire dobtam be a húzós vízbe. 2-3 dobás után egyszer csak apró koppintást éreztem, pont mikor átért a csali a húzós vízből a langóba. Először azt hittem, csak a kövek, de tekertem még egyet a hajtókaron  ekkor a lefelé hulló gumira határozottabb ütés jött és ment is a bevágás. Nem túl nagy, de megvan! Rövidesen egy szűk 40-es süllőcskét emeltem a csónakba.

Csak sikerült :) 

Hihetetlen volt az örömöm. Amikor bejön egy elképzelés és sikerül megtalálni, megfogni őket, teljesen egyedül, az talán semmihez nem fogható élményt jelent a horgászatban. Egyből más színben láttam a világot, szabadítás után felturbózott hangulatban folytattam. Egy piros farkú, fehér testű twister kellett neki, így maradtam is ennél a csalinál.

Mann's Twister. Jópár drágább, flancosabb gumi is ott lapul a dobozban a háttérben, de sokszor az egyszerűbb működik jobban.

Na nézzük egyedül volt-e ez a kis tüskés vagy egy jó kis tartásba botlottam! Pár méterrel arrébb ismét koppintás, bevágás, ez is meg van! Azonban két fejrázás után megkönnyebbült a bot, korai volt az öröm. Pedig már szemezgettem a következő töréssel egy kicsit lejjebb, de így maradtam ezen a helyen. Ezután sajnos az offset horog ellenére bent maradt a piros-fehér twister a kövek közt, de volt még tűzve ugyan olyan típus, csak fluorosárga, így újrakötés után gondoltam az is jó lesz. Hát nem. Arra egy darab kapás nem volt. Szerencsére találtam még egy piros-fehéret az egyik dobozomban így feltűztem azt. Első dobást a parttal párhuzamosan ejtettem meg, nagyjából oda, ahol a partvédő kövezés lába találkozik a mederrel. Le se ért a fenékre a gumi, már rátapadt egy apró süllő a csalira. Ejj a válogatós mindeneteket!

Egyből elmarta a süllyedőt :)

Kicsit később újabb kapás, egészen a csónak alatt, de megint két fejrázásig jutottunk csak, majd leakadt. Közben egyre jobb idő lett, halványan a nap is kisütött, a víz szépen kisimult. Azt az egy tolóhajót és 2-3 másik csónakost leszámítva nem is találkoztam senkivel a peca alatt. Szállodahajótól mentes, csendes, borongós szombat délelőtt volt, pont ilyenre vágytam. A partszélét időnként balinok csapkodták, de a keszeg is fordult és egy szép márnát is láttam bukfencezni a felszínen. Szívet melengető volt látni, hogy így él a víz, sajnos az elmúlt években aggasztó híreket lehetett hallani a Dunaújváros alatti szakaszról. Most viszont egész más arcát mutatta a folyó.

Átlagos dunai partvédő kövezés. A helyvadászoknak mondom, a kép csak illusztráció, ne kezdjenek fákat beazonosítani :D

Na de vissza a pecához, hiszen ahol az imént leakadt egy halam, most megint jött a koppintás és ezúttal a kritikus első fejrázások sem szabadították meg a horogtól őkelmét. Jobb halat éreztem, a merítőt is össze kellett rakni a fárasztás alatt (szinte mindig elfelejtek erről előre gondoskodni). Pár perc és máris a csónakban pihegett a nagyjából 50cm-es süllő, de igazából nem mértem egyik halat sem aznap, tehát ha valaki 45-nek látja, ám legyen :) 

Legnagyobb aznap.

Az igazat megvallva ritkán ilyen eseménydúsak a gumihalas pergetéseim. 3 hal, 2 leakadás, 1-2 kapás -  teljes lehetett az elégedettségem. Örülök, hogy kitartottam és annak is, hogy jött a tolóhajó, másképp lehet, hogy nem itt kötök ki. De ilyen a Duna. Folyton változik ezért nekünk is folyton változtatni, alkalmazkodni kell. Ezen a helyen a sok év alatt, előtte soha senkit nem láttunk horgászni, semmilyen módszerrel. Bezzeg a befolyónál mindig ült valaki, s lám mégis itt volt a hal, nem a "tuti helyen". Még párat dobtam, de miután az utolsó twisterem is beszakadt, inkább felszedtem a horgonyt és tűztem haza. 

Ébredő Rába

5:00 csörög az óra, április eleje van. A szememet sem nyitom ki, úgy nyomom ki az ébresztőt. Az álom visszahúz, nemrég aludtam csak el. Úgy sincs igazán jó ötletem a mai úsztatásra a szokatlanul alacsony tavaszi vízállásnál. Munkában is álmos leszek, jobb lenne most aludni egyet inkább... Már majdnem visszaalszok, már majdnem átesek az alvás-ébrenlét képzeletbeli határán, amikor eszembe jut a reggeli folyó illata, a tavaszi erdő hangjai. A következő pillanatban felpattan a szemhéjam s egy szűk órán belül már a Rába partján rendezgetem a cuccaimat.

A puha ágy után hipp-hopp kint találtam magam.

Pont olyan mint ahogy képzeltem, csak a halak nem locsognak, semmi nem zavarja a víztükröt. Mélységet mérek, mindössze 1,5 m. Nem túl bizalomgerjesztő. De bevált helyen vagyok, ezért nagy elvárások közepette dobom befelé az 5 db édes gombócot. 7-8 úsztatást végzek, semmi. 2-3 hete is ez a forgatókönyv játszódott le, akkor egy bodorkával zártam a pecát. De most megtorpan az úszó, majd antenna középig süllyed hirtelen. Suhan a bot, s vadul cikázik a zsineg végén a standard tenyeres karika.

Átlag rábai lakos.

Egy 4g-os, cseppúszós szerelék van behurkolva a főzsinórba klasszikus olasz módszer szerint, láncólmozással. Vagyis egy 60cm-es szakaszon az úszótól a horog felé a sörétek egyre kisebb súlyúak és egymástól egyre nagyobb távolságra vannak felcsíptetve. Ez lehetővé teszi, hogy a fenék közelében a csali fellibbentése a lehető legtermészetesebben történjen.

Az olasz módszer szerinti ólmozás. (forrás)

Bevált forma. hosszú vastag antenna, ami messziről is jól látható.

Ennek a libbentésnek a halak legtöbbször nem tudnak ellenállni. Most is így van ez, egész raj karikakeszeg gyűlik az alattam pár méterre elterülő etetési sávra. Magam elé dobok, megvárom míg a szerelék beáll, és amikor a gombócok fölé ér, kezdődik a tánc. Kicsit beletartok, az előke fellibben és engedem tovább. Ha nincs kapás, megint beletartok, előke fellibben, megint engedem és így tovább. De most annyi hal van az etetésen, hogy rendszerint csak egy libbentésig jutok, a mohó karikák nem engedik tovább a műveletet.

Rengetegen voltak.

A 8-10. hal után mégis megtöri valami a sorozatot. Az úszó eldől, s a bevágásba rendesen benne marad a bot. Ellenfelem néhány komótos kört tesz az etetés helyén, a fék nem reccsen, de a súlyból érzem, hogy ez karikánál komolyabb játékos lesz. Kicsit felém indul, majd emelek rajta egyet, ráfogva a dobra, de  meg se moccan. A mindenit! Erre viszont bepánikol s megvillantja erejét egy kirohanással. Megszólal most már a fék is és halam a túlpartnak veszi az irányt. Peregnek le a méterek a dobról, de hagyom dolgozni, a meder üres, nincs akadó itt. De nem akar fáradni, a szembe part viszont már vészesen közel. Muszáj lenne valahogy megállítani. Kicsit ráfogok a dobra, húznám visszafelé, de sajnos hiába, a 12-es, régi előke rögtön megadja magát. Bosszantó, de ez még nagyon messze volt attól, hogy meglegyen, így visszacsévélem a szerelékemet a túlpartról. Egy nagyobb hal megriadása általában pár percre hazavágja a pecát, amit 3 gombóccal próbálok kompenzálni. Teszek fel egy eggyel nagyobb horgot, 14-es előkét és csemegekukoricával folytatom. Egyrészt mert valószínűleg ponty volt az előző halam, másrészt, talán így tudok szelektálni a tenyeresek közül. Nagyjából bejön az elképzelés, ritkulnak ugyan a kapások, de a következő halamnál ismét dolgozhat a bot egy szép szilvaorrú alatt.

Még mindig nagy kedvenc a szilvaorrú.

Még néhány karika azért a kukoricára is beesik, de lassan ritkulnak a kapások. Visszaváltok a pici horog, 12-es előke, csonti hármasra s rögtön az első úsztatásnál ismét nyekken a bolognai a bevágás után. Persze, hogy a vékony előkére egyből! Na azért ez most messze elmarad az előző szituációtól és mozgásából is látom, hogy nem ponty vagy márna, valami nagyobb keszeg lehet. Szépen áll a sodrásban, dévér az első tippem. Egy lapát testű dévér feltenné az i-re a pontot, de vöröses úszókat látok meg hamarosan a vízfelszín közelében. Te jó ég, mekkora karika! Előkotrom a mérőszalagot is, 33 cm.

A maga nemében nálam rekordlistás!

 Záróhalnak tökéletes, az emlékeztető is megszólal a telefonomon, hogy pakolni kell. Jó kis peca volt. Nagyot változott a víz 2 héttel ezelőtthöz képest. Kicsit álmosan megyek dolgozni, de az emlékek majd tartják bennem a lelket. Ha belegondolok, hogy majdnem visszaaludtam...