Karácsonyi ajándék

Én csak csontit venni mentem be a horgászboltba. De tényleg. Aztán elkezdtem nézegetni a pergetőbotokat. Régóta tervezgetem, hogy leváltom a jelenlegit, ami egy 10-30g dobósúlyú, én viszont a legtöbbször 3-5-7 g-os jigfejekkel tűzött gumikat használok. Ahogy nézegettem a botokat, a horgászboltos hívta fel a figyelmemet a pultnál lévő, újonnan érkezett Delphin pálcákra. Mindig szkeptikusan fogadom az újdonságokat, így kritikus szemmel néztem a szóban forgó termékre. Volt egy durvább és egy finomabb típus, nekem az utóbbira volt szükségem így azt vettem kézbe. Az első ami feltűnt, hogy iszonyatosan könnyű volt. Mindössze 110g-ot nyomott, amihez 2,25m-es hossz és 3-18g-os dobósúly párosult. Pont ilyenre volt szükségem. A spicc egész érzékeny, kifejezetten gumihalazáshoz ajánlott, viszont a 3. tag után felkeményedett, az egész botnak egy rendkívül feszes, gyors karakterisztikát adva.

Delphin Zorro névre hallgatott, ami remek névválasztás, hiszen tényleg egy párbajtőrhöz volt hasonló. Megnéztem az árcédulát: 19.000 Ft. No fene. A duplájára gondoltam. Persze annyit nem adtam volna érte, de így felcsillant a remény, hogy talán az enyém lehet ez a szépség. Mindenesetre a boltossal megbeszéltük, hogy alszok még rá kettőt.

Meghánytam-vetettem a dolgot, s rájöttem, hogy ha a ez előzőt eladom, nem jövök ki rosszul anyagilag sem a dologból. Na meg persze úgy sem kapok mástól horgászcuccot karácsonyra, ezért úgy döntöttem, meglepem magam vele az ünnepekre. 2 nap múlva tehát visszamentem és megvettem. 

Immár otthon, egy könnyű orsóval. Pont az orsótartónál van a súlypont

Nem bántam meg azóta sem. A boltból kiérve egyenest egy közeli vízpartra igyekeztem. Átöltözni sem volt idő munka után, hiszen mindössze fél órám volt sötétedésig. Egymás után tűztem fel a csalikat, próbálgattam minden félét. Sokkal jobban éreztem, hol jár a gumi a vízoszlopban, ég és föld volt az előző botomhoz képest. Közben láttam, hogy hajtja a sneciket valami a felszínen a sodrós részen. A sok gumihal mellett volt nálam egy körforgó is, felraktam s második dobásra rá is startolt egy kisebb balin. A tiszta vízben szépen láttam az akciót, igazi élmény volt.

Ez a kis balin avatta fel az új botot :)

Nem gondoltam volna, hogy decemberben, fél óra alatt, 0 fok körüli hidegben láthatom majd halat fogni az új botot. Mindenesetre jól indult a kapcsolatunk az biztos. Pár nappal később egy 45 centis csuka is megdolgozta egy bajai csatornán és gond nélkül vette az akadályt. Remélem még sok szép élménnyel jutalmaz majd az új esztendőben is ez a botocska.

Pár nappal későbbi csuka a karácsonyi napsütésben.

***

Az én ajándékom már megvan, kívánok nektek is hasonló szépeket az ünnepekre. Köszönöm annak, aki olvasott, tartsa meg jó szokását jövőre is. Kívánok kellemes karácsonyt és boldog új évet nektek! Találkozunk 2018-ban, addig is görbüljön a bot, sírjon az orsó!

Cinkezaj

Több mint egy hete nem voltam már víz közelében (az esti fürdést leszámítva), így nagyon vártam már a vasárnapot, amikor végre akadt egy szabad délelőttöm. Az elmúlt időszakban a csukákat kergettem, amikor csak tehettem s meg kell, hogy mondjam magamhoz képest igen szépen fogtam belőlük. Most azonban egy kis keszegezésre vágytam. Pergetés közben szép számmal láttam békéshalakat is az egyik csatornán, így most őket vettem üldözőbe, méghozzá spiccbottal. Ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak a mindössze 8-10 méter széles vízen, na meg persze szeretek is spiccbotozni. Kicsit nosztalgikus: a gyerekkort, első halfogásokat idézi ez a módszer, és nem mellesleg igen élvezetes így a horgászat. Kora tavasszal sikerült beleakadnom egy 1,5 kilós pikkelyes pontyba, nem semmi küzdelem volt. Most nem voltak ilyen nagyratörő vágyaim, néhány keszeg megfogása teljes elégedettséggel töltött volna el.

A kiszemelt kanyar.

Borongós volt aznap a hajnal, csepergett az eső, a hőmérő mindössze 3,5 fokot mutatott, de mivel 53 órát dolgoztam a héten, nem igazán számított az idő, csak horgászhassak végre. Két botot vittem magammal, egy 5 és egy 6 métereset. Legtöbbször a 6-osat használom, de volt már, hogy olyan közel voltak a halak a parthoz, hogy hátra kellett állnom vele a susnyásba, így azóta mindig bedobom az 5-öset is a bottartóba. Volt nálam több szerelék, 2-3 grammos úszókkal, ha esetleg szakadna vagy gubancolnék, könnyen, gyorsan menjen a csere. Én ha horgászok, szeretek otthon mindent megcsinálni előre. Etetőanyag, előkék, szerelékek - így kint a parton már a pecára tudok koncentrálni teljes egészében.

Bizony látszik már, hogy november 19-et írunk.

Azzal kezdtem a horgászatot, hogy egy mélységmérő ólommal végigtapogattam a kiszemelt szakaszon a medret. Mindenképp a legmélyebb ponton akartam az etetést kialakítani, mivel a hideg víz miatt ott sejtettem a halakat. A "mérés" szerint a meder az én felemen volt sekélyebb, onnan folyamatosan mélyült, a legmélyebb pont pedig a túlparttól, kb 1 méterre volt.

Igazán nem panaszkodhattak a halak ezúttal az etetőanyagra. 1 kiló dévéres, édes illatút kevertem be, mindenféle földi jóval megspékelve. Volt benne nekik főtt búza, csemegekukorica, repcemag, színes angolmorzsa és csonti is. Az állag most is fontos szerepet kapott. Azt szerettem volna elérni, hogy gombócok a fenéken terüljenek el, de egyúttal már süllyedés közben felhősítsenek is. Így már messziről felkeltik a közelben lévő halak figyelmét, akik a fenékről szedegetik majd a finomságokat, köztük az én csalimat is - remélhetőleg. Csak belemarkoltam egy kézzel a keverékbe és két határozott nyomás elégnek is bizonyult a megfelelő állaghoz.

Nem spóroltam, tartalmas kaját csináltam nekik.

A lassan áramló vízben a 6m-es bottal szépen tudtam irányítgatni, meg-meg állítani a 2,5 grammos úszót, a látási viszonyok viszont borzalmasak voltak. A vízen a sötétebb fatörzsek és a világosabb égbolt váltakozása tükröződött, így a piros és a sárga úszóantenna is igen nehezen volt kivehető. Azért a kapásokról nem maradtam le szerencsére. A felhősítés sikeresnek bizonyult, 4-5 ilyen egykezes "gombóc"-ot követően a halak szinte ráugortak az etetésre, s második dobásra meglett az első kis bodorka. Nem túl nagy, de nem is azért jöttem, hogy a horgászmagazin címlapjára kerüljek, így elégedetten csúsztattam vissza a hideg vízbe. Újracsalizás után már jött is a következő, egy igen apró vörösszárnyú, ami vissza is esett a lábam előtt. Megint dobtam egy gombócot nekik, s ezt követően az "egy gombóc - két hal" sorozat ment egy ideig. Volt köztük kisebb-nagyobb bodorka, dévér, karikakeszeg, igazi felüdülés volt.

Ilyen kis dévérek, karikák, bodorkák alkották a zsákmányt.

A halfogás önfeledt örömében egyszer csak valami lármára lettem figyelmes a szemközti nádasban. Néztem mi lehet: hód, nyúl, vidra? De egyik sem. Egy cinke volt. Egy apró kicsi cinke motoszkált a nádban. S most még ő sem dalolt, csak keresgélt a már zörgős levelek között, egyik nádszálról a másikra reppenve,  hátha akad még ott neki valami.
Már kint voltam egy ideje, de ekkor tűnt csak fel, ez a kis madár ébresztett rá arra, milyen tökéletes csönd és nyugalom vett körül. Az a késő őszi némaság, amikor még a lehulló száraz falevél hangját is meghallani, s amikor egy apró cinke akkora zajt csap, hogy felveri vele a vízpart csendjét.

Szóval ültem ott, élveztem a csendet és rájöttem, hogy ez az amiért érdemes csinálni ezt az egészet. Mehetnék ilyen-olyan tavakra is, 10+-os pontyokat fogni, de én inkább idejövök, hallgatom a Cinkezajt, fogom a 10 centis bodorkákat, és jól érzem magam.

Engem ez tölt fel egy kemény hét után, nem az ha délig alszok :)

A nagy elmélkedésből egy szép határozott kapás rántott vissza a valóságba, s bevágás után meglepően nagy ellenállást éreztem a zsineg végén. Egy pillanatra kárásznak gondoltam, de hamar megmutatta egy felszíni villanással ezüstös testét egy szép dévér. Egyúttal arra is ráeszméltem, hogy a finom szerelékkel ez bizony szákolós fajta. Szokásom elfelejteni a szák összerakását, így már profi módon végeztem el ezt, fél kézzel - fél lábbal, amíg a halat terelgettem. Végül csak sikerült a művelet, s igen meglepődve nézegettem a szákban a szép, 40 deka körüli dévért. Egy percig sem gondoltam, hogy ilyen szép halat is fogok ma, jobban örültem neki, mint annak a bizonyos 10+-os pontynak egy kockatóból.

A nap hala.

Hibátlan pikkelysor, a csatorna növényzetéhez remekül alkalmazkodott sötétes hát és úszók.

Hamar be is dobtam 4-5 kis gombócot jutalomként nekik, hátha van ott még ahonnan ez jött, de kapástalan percek következtek. Lassan tértek csak vissza a halak, és azok is kisebb keszegek voltak, aztán egy sneciraj keveredett oda. Erősebbre gyúrtam a gombócokat, mint eddig, hogy ne felhőzzenek, az ólmokat meg egybehúztam a jelzőólom fölé közvetlenül, de így meg teljesen leálltak a kapások. A hőmérő higanyszála a hajnali 3,5 fokról mindössze 1 fokot emelkedett, ezért úgy döntöttem mára elég is volt ennyi. 

 Utolsó hal aznap.

Jól átfázva, de nagyon elégedetten pakolgattam össze a cuccaimat. Pont egy ilyen pecát terveztem, és pont azt kaptam amit vártam, sőt ezzel a szép dévérrel még felül is múltam a várakozásaimat. Indulás előtt visszanéztem, hogy a cinkém ott van-e még, de közben már ő is tovaröppent.

Októberi délután

Előző bejegyzésemben említettem, hogy egy szép októberi napot teljes egészében a horgászatnak szenteltem. A délelőtti békéshalazást egy cserkelős csatornapeca követte. Ősszel mint a legtöbb horgászt, engem is elkap a pergető láz, azon belül is a csukák utáni vadászat. Tudom, a profi pergetők csak nevetnek rajtunk, mezei horgászokon, hogy csukát nem csak ősszel lehet ám fogni, de nekem csak ilyenkor jön meg a kedvem hozzá, amikor a táplálékhalak eltűnnek, így könnyebb becsapni kis terepruhás barátainkat, valamint a vízi növények lehúzódnak a felszínről ezért könnyebb vezetgetni a csalit az olyan kezdő pergetőknek is, mint én.

Nem voltam még ezen a kis csatornán, sőt ha jobban belegondolok egyáltalán nem voltam még csatornán pergetni, így teljesen új volt nekem ez a műfaj.

Új terep számomra.

Kiérve a helyszínre egyből megrohamoztam a vizet. Van egy univerzálisnak mondható 10-30 g dobósúlyú, 2,10 m hosszú Okuma Dead Ringer pergető botom, én ezt használom mindenhol. Tavaszi domolykózáshoz, nyári wobbleres balinozáshoz, süllőzéshez és az őszi csukázáshoz is. Jól kitaposott hely volt az első beálló, látszott, hogy nem én dobok ott először. Fogalmam sem volt mit esznek egy ilyen helyen a halak, így egy minden helyzetben nyerő twistert tettem fel, piros-sárga színben. Az igazat megvallva az első dobás a szemben lévő nádasban landolt. Nem szoktam hozzá az ilyen rövid dobásokhoz, hiszen a csatorna csak pár lépés széles, így rá kellett ébrednem, hogy itt az alsó dobás lesz a nyerő. Másodjára már szépen beejtettem a nád elé a csalit és kis belerántásokkal vezetgettem vissza magam felé. A sekély, tiszta vízben remekül látszódott a rikító twister minden rezzenése, így kitűnően tudtam gyakorolni a bevontatási technikákat. A parttal párhuzamos dobások nekem nem működtek, a sok töklevélszár, hínár miatt ami még fent volt a vízen, ezért maradtam a túlpartra történő ejtegetésnél és így haladtam végig, lépésről lépésre, átfésülve a vizet.  Talán a 4-5. dobásra már villant is valami a csalim irányába, majd rögtön a rávágást is éreztem. Túl nagy ellenállást nem mutatott, de hal volt, méghozzá egy 30 centi körüli kiscsuka. Nem nagy, de örültem, hogy legalább jó nyomon járok. Visszaengedtem, majd rögtön a következő dobásra, pár méterrel arrébb jött egy hót ugyan akkora mint az előző.

Az első kis terepmintás és a piros farkú csali ami nagyon ízlett nekik...

...némelyiknek kicsit túlságosan is :)

A második. Mintha lemásolták volna az előzőt.

"Ahol van kicsi, kell legyen nagyobb is" alapon mentem tovább a csatorna mentén. Egy hídnál parkoltam és attól feljebb indultam el, de pár 10 méter után rájöttem, hogy ez nem nekem való terep. Sok volt a töklevél és sűrű volt a nádas, így visszamentem és a híd alatti könnyebb szakaszon indultam el. Így elsőre jók lesznek nekem a már kitaposott, kitapasztalt beállók, majd ha belejövök, bevetem magam a dszungelbe is.

Nem könnyű terep. Ide még gyakorolnom kell.

A híd alatt pár méterre, szinte a lábamnál verte le valami a twinyót, és vadul kezdett cikázni fel s alá. Nem csukásan viselkedett, egy csíkos ruhás sügér kívánta meg a piros-sárga csalit.

Hibátlan csíkos.

Mentem tovább, de eseménytelen időszak jött. Igen össze-vissza idő volt aznap. Amikor kiértem fújt a szél, az eső is csepergett, aztán meg váratlanul kisütött a nap, szivárványt festve az égre. A jó ideje tartó kapástalanság miatt lecseréltem a rikító twistert egy természetesebb színű, shad formájú gumihalra, hátha a napsütésben ez jobban tetszik nekik. A csere bejött, pár dobás után ismét egy csapó ragadta el a szépen mozgó halacskát a meder közepe felől előtörve.

A napsütésben ez jobban bejött nekik. 

Kicsit később a barnás Cannibal Shaden egy miniatűr csuka hagyta ott a foga nyomát, mely már a harmadik apróság volt a sorban. Nem szívesen lyuggatom ki a szájukat, hiszen olyan agresszívan támadnak, hogy még jó akadás mellett is kárt tudnak tenni magukban, így próbálgattam nagyobb wobblereket, meg egy péklapát nagyságú arany színű támolygót is, de azokra semmi akció nem volt.

És "a nap legfiatalabb versenyzője" címet kapja...

Visszatértem így a gumikhoz, azon belül is egy bordó twisterhez, amivel sikerült is fejbedobni egy 30 centi körüli csukeszt a túlparti zsombékosban. Lassan lement a nap, reméltem, hogy a szürkület meghozza a nagyobb halat végre, de egy ugyan ilyen forma csuka és még egy sügér kivételével már több esemény nem történt.

Micsoda szemek! :) Szinte fejbedobtam szegényt. Szerintem inkább önvédelemből verte le a csalit :D

Remek kis napot zártam azt hiszem. A reggeli agyalósabb pecának remek megkoronázása volt ez a kis cserkelős pergetés. Nagy halat ugyan nem fogtam, de 6 csuka és 3 sügér nálam már eseménydús pergetésnek számít, nagyon jól szórakoztam. Párszor még visszajövök majd, hátha találni nagyobbat is, de ha nincs, akkor nem zargatom a kicsiket tovább.

***

Pár nappal később visszatértem, és tényleg volt ott nagyobb is :)

Októberi délelőtt

Eljött végre az ősz. A horgászok számára a legkedvesebb időszak. Uszonyos barátaink fejvesztve kezdenek élelem után kutatni, bandákba állnak, felkészülnek a hosszú hideg hónapokra. Én is nagyon vártam már ezt az időszakot, de sajnos a lépés valahogy nem akart úgy kijönni, mint ahogy én elképzeltem. Azért volt egy elég izgalmas szombati nap amiről érdemes egy-két szót ejteni.

Szép lassan beosont az ősz az ablakon.

Az egész napot a horgászatnak szenteltem, ami egy hajnali úsztatással/feederezéssel kezdődött. Egy új szakaszt próbálgattam éppen a hetekben így ismét oda vitt az utam. Addigi próbálkozásaim kevésbé voltak sikeresek, mégis kitartottam a hely mellett. Hogy miért? Mert rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, úgy éreztem kell, hogy legyen ott hal. A horgászhelytől feljebb van egy kavicszátony, majd egy nagyobb bedőlt fa, és egy hatalmas visszaforgó. Én a visszaforgó után szoktam leülni, ahol már szép egyirányú, nem túl gyors folyás van és olyan 2,5-3 méteres mélység uralkodik már pár méterre a parttól. Tőlem lejjebb már sekélyebb, gyorsabb folyású rész jön, kavicsos parttal végig.

A forgó utáni rész.

Előző próbálkozásaim során a feeder bizonyult eredményesebbnek itt, de megrögzött bolognais horgászként mégis az úsztatással kezdtem. Idén volt néhány, számomra igen sikeresnek mondható horgászatom a bolóval, s már-már azt mertem gondolni, hogy megy ez nekem, a Mosonin bárhol boldogulok. Persze a folyó rácáfolt, és hamar megmutatta ki az úr a háznál. Hiába az ideálisnak tűnő körülmények, a hal valamiért megint nem állt oda az etetési sávra. Néhány üres úsztatást követően, elővettem egy feederbotot is, és bedobtam jóval beljebb, már majdnem a meder közepébe. Folytattam a hosszú pálcával is a pecát, de már fél szemem a rezgőspiccen tartottam. És rezgett is az a spicc! Mit rezgett? Bólogatott! Bevágásnál azonban egy kagyló egyből elnyeste az előkét, semmi ellenállást nem éreztem. Sebaj, legalább végre volt valami, mert úsztatva még egy árva kapást nem sikerült kicsikarnom. Kötöttem hamar egy 10-es horgot s újra bevetettem az egyszerű csúszóólmos, hosszú előkés végszereléket, majd visszatértem a gombócos etetésemhez de már nem nagyon figyeltem az úsztatásra. Valami megint pöcögtette a feedert, vártam, hogy mi lesz belőle s mire visszanéztem, az úszóm nem volt sehol. Beleemeltem és éreztem, hogy valami igen csak dolgozik a bot végén. A bitang erős kirohanásaiból szilvának sejtettem, és az is volt. Egy szép, igen jó húsban lévő 30 centi körüli szilvaorrú.

Szép vaskos szilva. 

Megörültem neki nagyon, ilyen szépet talán nem is fogtam még idén. Reméltem, hogy idetaláltak végre a halak, de a kapástalanság folytatódott tovább. Újra kellett csalizni a feedert is, s mikor kihúztam, láttam, hogy egy sneci fickándozik a horog végén. Fenéken. Mély vízben. Szinte a meder közepén. Vannak itt érdekes dolgok! Visszadobás után 1 perc sem telt el, és agresszív rángatással jelezte a folyó egyik lakója, hogy komolyan gondolja a dolgot. Jól ült a bevágás, a reggelizni vágyó vendégem pedig megindult a folyás iránnyal szembe. Ebből már mindenki tudja, hogy márna volt a tettes. Az erős feeder bottal, 24-es monofil zsinórral könnyedén a partra pumpáltam ifjú ellenfelemet. Hihetetlen mennyivel más így halat fárasztani, mint egy finom bolognai bottal, vékony főzsinórral. Nem mértem, talán épphogy meglehetett a 40 centi, így gyorsan visszament nőni még egy kicsit.

Idei első méret körüli márnám. Sajnos nem úsztatva :(

A szép fogáson felbuzdulva elpakoltam a bolót. Az az egy szem szilvaorrú valószínűleg csak véletlen támolygott arra, nem az etetés csábította oda, így sok értelmét nem láttam az úsztatásnak. Helyette a másik feederbotomat is bevetettem, de most már etetőkosárral szerelve. Az erősebbik botomra 130g-os a kisebbikre 100g-os kosár került és elkezdtem a maradék etetőanyagot ütemesen betermelni, 4-5 perces újradobásokkal. Már elég magasan járt a nap, így sok jóban nem reménykedtem.

Itt már 2 feederrel. Legközelebb így is kezdek.

Volt még egy igen jó kapás az erősebbik boton de ismét kagyló áldozata lett az előke. Illetve a kisebbik bottal 10-12 db szilvaorrút sikerült még fognom, melyek közül talán 3-4 haladta meg a 20 centit. Érdekes, hogy a nagyobb kosárral beljebb egy darab kapás nem volt, azt az egy nagyot leszámítva ami elszakadt.

Több tanulsága is volt a délelőtti pecának. Az egyik, hogy - bár a bolognai módszer a kedvencem - ha nem megy valahol az úsztatás, nem kell erőltetni. Éppen ezért mindig jó, ha van nálam feeder bot is, így ha váltani kell, azt könnyen megtehetem. A parton nem jutott eszembe, hogy a gombócos etetésre, tehát a parthoz közelebb is dobjak 1-2-t. Ebből pedig kiderült volna, hogy tényleg nem volt hal az úsztatási sávban, vagy csak a teljesen megállított csali kellett volna nekik. Kár, hogy erre ott nem gondoltam. 3 szép kapásom volt a délelőtt folyamán, abból egy lett meg, kétszer rögtön elszakadt az előke, valószínűleg kagyló miatt. Így legközelebb ha visszatérek, vékony fonott horogelőkével is készülnöm kell, a horgászatot pedig egyből 2 feederbottal kezdem. "Az szép, ami nehéz" - tarja egy görög mondás. Hát igen. Nem adja könnyen magát ez a szakasz, de előbb-utóbb csak megfejtem a titkát!

Még ha egy kapás sincs, ezért érdemes kijönni. Jövök még ide :)

És a folytatás-->

Egy év távlatából

Egy év. Ennyi telt el azóta, hogy elkezdtem horgászni Győr környékén. Ekkor költöztem ide, s mivel már nem kellett napi 15 órát tanulnom, gyerekkori szenvedélyemnek, a horgászatnak kívántam áldozni a felszabadult időmet. De mielőtt kisebb vagyont öltem volna horgászfelszerelés vásárlásába, terepszemlét tartottam és elkezdtem megismerkedni a környékbeli folyókkal, a Mosoni-Dunával, Rábával, Rábcával, az Öreg Dunával. Sokat barangoltam a környéken, minden horgászból akivel találkoztam igyekeztem egy kis információt kihúzni azonban a helyzet elkeserítő volt. Csak a panaszkodás, szitkozódás, fejrázás jött velem szembe. "Nincsen itten hal!" "Évről évre gyengébb." "Minek költöztél ide Bajáról te hülyegyerek!?"

Nem tudtam betelni az itteni folyók szépségével.

A negatív vélemények teljesen elvették a kedvem, ugyanakkor az itteni folyók szépsége nem hagyott nyugodni, tovább bóklásztam a vízpartok környékén, internetes fórumokon. Ekkor ráakadtam egy blogra, ami segített eldönteni a kérdést: Mosoni Horgász blogjára. Annyira magával ragadott az itt látott halak, helyek, módszerek szépsége, hogy fel is vettem a kapcsolatot a blog írójával és egy kis bátorítás után elhatároztam, hogy belevágok. Már gyerekkoromban is az úszós módszer volt a kedvencem, így egy 4,20-as matchbotra ruháztam be először, no meg az összes kiegészítő felszerelést meg kellett vennem, hiszen semmim nem volt. Az első horgászatom augusztus 24-én esett meg, a Mosoni-Duna belvárosi részén. Kínkeserves 3 óra volt amit ott töltöttem. Legalább 2 óra telt szerelgetéssel, 10- 15 előkém elment, egyszer a főzsinór is elszakadt az orsónál, az úszó meg...nos hát elúszott. Azért fogtam halakat is, 4-5 karikát meg 2 jászkeszeget, így a sikerélmény is megvolt, nem adtam fel.

Első zsákmányok egyike.

Amikor tehettem, a vízparton gyakoroltam. Egyre kevesebb időt töltöttem gubancolással és szerelgetéssel, egyre jobb helyeket találtam és ennek megfelelően a halak is elkezdtek szépen jönni. Olyan halfajokkal találkoztam itt, amikkel a Duna bajai szakaszán soha. Szilvaorrú, koncér, paduc, ezek mind ismeretlenek voltak számomra.

A szilvákkal hamar barátságot kötöttem. 

Gyönyörű hal a koncér is. Mielőtt ideköltöztem, azt se tudtam, hogy ilyen hal létezik.

Időközben vettem egy feederbotot is, s néha bedobtam egy sajtkockát vagy csonticsokrot az etetés végére és közben úszóztam. Így fogtam fenéken az ősz legnagyobb halát, egy 2,6 kilós márnát. Kicsivel utána, úsztatva is sikerült fogni egy 40 centi körülit, s meg kell hogy mondjam, sokkal nagyobb élményt nyújtott mint a 2,6 kilós példány fogása a feederrel.

2,6 kilós márnám feederrel...

...és egy kiló körüli, matchbottal, úsztatva. Az utóbbi maradt emlékezetesebb számomra :)

Mire véget ért az ősz, és beálltak a fagyok egy dologban biztos lettem: az úsztatás számomra a legizgalmasabb módja a halfogásnak, tehát komolyabban elkezdem foglalkozni ezzel a módszerrel.

Emlékszek még októberben beszélgettem egy sráccal, aki az egyik kedvenc helyemen egy 7 méteres bolognai bottal úgy termelte ki a halakat, mint én még soha. Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy összespórolok egy bolognaira és tavasztól én is egy 7 méteressel veszem üldözőbe a folyók lakóit. A hosszú, kemény tél alatt volt időm és szinte az összes interneten fellelhető írást, beszámolót elolvastam, minden videót megnéztem a bolognais úsztatás témakörében. Már február környékén a parton topogtam a szép új csili-vili botommal és friss elméleti tudásommal felvértezve kezdtem neki az éles bevetésnek.

Még jég övezte a partot, de én már levittem a bolót egy próbára. 

A halak persze még javában le voltak dermedve, így nem fogtam semmit, de márciustól a víz melegedésével együtt a fogások is megindultak. Egyre jobban belejöttem, kialakult a számomra ideális szerelék, s azt kell, hogy mondjam teljesen beleőrültem a bolognais pecába.

Tavaszi kárász a Rábcából, úsztatva.

Bőséges keszeg zsákmány.

Bolognai-s ponty, a Bagaméri Duna-ágból.

Sokkal több halat fogtam, mint előző ősszel a match-csel. Hogy ennek mi lehet az oka? Több a hal idén? Ennyit fejlődtem? Ennyivel előnyösebb a bolognaival vezetett csali? Nem tudom! De tervbe van, hogy egy két horgászat erejéig visszatérek a matchbothoz, hogy vajon azzal is menne-e 40-50 keszeg 3-4 óra alatt! Kíváncsi leszek. Egyébként a jó öreg 4,20-as bot sincs a sarokba dobva, gyakran előveszem az ártéri pecánál illetve kisebb vizeken, ahol felesleges a hosszú pálca.

Itt is elő szokott még kerülni a matchbot.

Mostanában pergetéssel is próbálkozok. Több-kevesebb sikerrel. Az úsztatás mellett ez áll legközelebb hozzám. Rövidülnek a nappalok, lassan már csak hétvégén lesz idő kicuccolni egy 3 órás úsztatásra, hétköznaponként viszont pergetéssel nagyszerűen ki lehet használni azt az 1-2 órát ami még hátra van a napból meló után.

Pergetve fogott kis süllőm.

Szeretem ezt a módszert is, csak sajnos elég sokat betlizek így, ezért ha választani kellene a kettő közt az úsztatást választanám.

Összességében nagyon örülök, hogy nem hallgattam a sok elkeseredett öregre és belevágtam. Mint kiderült vannak itt halak, csak keresni kell. Sok emlékezetes horgászatot éltem át az elmúlt egy évben, és az ősz java még hátra van!

Búvárhorgászat az Adrián

Idén is Horvátországban töltöttük a jól megérdemelt nyaralásunkat a barátnőmmel. Néhányszor már voltam az Adrián és mindig is izgatták a fantáziámat azok a szép színes halak, amiket búvárkodás közben a part közelében látni véltem, így idén elhatároztam, hogy párat megpróbálok kifogni közülük.

A horgászhely :)

Úgy egyeztünk meg, hogy a horgászbotok otthon maradnak, na meg amúgy sem akartam sok időt ezzel tölteni a nyaralás alatt, így mást találtam ki. Semmi mást nem vittem magammal, mint egy létrát, 18-as főzsinórt, sörétólmot és különböző méretű horgokat. Na meg persze búvárszemüveget! Sokkal jobban szórakoztam így, mintha horgászbotokkal keresgéltem volna a halakat, és az eredménye is megvolt.

A "búvárhorgászat" kellékei.

A következőt csináltam. A világ legegyszerűbb szerelékét kötöttem meg. Feltekertem a létrára 18-as főzsinórból 5-6 métert, a végére kötöttem egy 14-es horgot és csiptettem a horog fölé egy 0,4 g-os sörétet. Csalinak kagylókat feszegettem le (amik, mint később kiderült nem kagylók, ugyanis a sapkacsiga névre hallgatnak)  a partszéli kövekről és annak a belsejét tűztem a horogra.

Sapkacsigák. Bárhol megtalálhatóak a part széli sziklákon.

Csigacsali. Az izmos rész elég jól tart a horgon.

Ezek után búvárszemüveg föl, majd a létrára feltekert, felcsalizott készséggel becaplattam a tengerbe. Nem volt más dolgom, mint a halak orra elé lógatni a csalit és sorba fogni őket. És működött! Többé-kevésbé. A legkönnyebben a színpompás szivárványhalat sikerült becsapni. Ez egy hosszúkás, színes, apró fogakkal rendelkező halfaj, ami igen agresszíven védelmezi a területét, így a beeső csalit rögtön vitte. Inkább az okozott gondot, hogy elkerüljem a támadását és más fajta halat is tudjak fogni, így az esetek 90%-ban ő került horogra.

Amilyen kicsi, olyan agresszív.

Szivárványhal. Már értem honnan a név.

A másik igen gyakori halfaj a kétsávos gyűrűskeszeg, kecskedurbincs, vagy ahogy én nevezem őket: a pöttyös halak. Ugyan csak egy fekete folt van a farokúszójuk előtt, de valahogy rájuk ragadt ez a név már gyerekkoromtól kezdve. Belőlük van a legtöbb az Adrián, a szivárványhalak agressziója miatt azonban csak néhány került a horogra, pedig nekem ezek a kedvenceim.

Az Adria keszegei. Egy-, illetve..

...kétpöttyös változatban.

Hatalmas rajokban fordult elő az aranyszínű csíkokkal díszített magashátú durbincs, de az ő érdeklődésüket nem sikerült felkelteni a kagyló/csiga csalival, szerintem inkább növényi táplálékot fogyasztanak.

A magashátú durbincsok nagy rajokban csipegettek az aljzaton, őket a kagyló nem érdekelte. (nem saját kép)

Rendkívül óvatosak voltak, ha föléjük úsztam rögtön gyanút fogtak, abbahagyták a csipegetést és fél szemüket rajtam tartva, szinkronúszókat megszégyenítő manőverekkel odébbálltak. Elég gyakori volt még egy zebracsíkos sügér-féle a betűs sügér. Szinte biztos voltam benne, hogy könnyen fogom meg őket, de a legkisebb érdeklődést sem mutatták. Főként a búvóhelyük közelében tartózkodtak, és az odalógatott csalira rá se hederítettek. Volt, hogy egyiknek szabályosan az orrára fektettem a kagylót, táncoltattam körülötte, mintha élő dolog lenne, de semmi.

Most sem értem, hogy miért voltak ennyire érdektelenek a kagyló iránt. (nem saját kép)

Persze találkoztam rengeteg más halfajjal is, különböző növényevőkel, küsz-szerű apróhalakkal, de láttam tűcsőrű csukákat, tintahalat és gébeket is.

A tűcsőrű csukából 10-20 fős rajokat láttam egyszer.(nem saját kép)

Rendkívül tanulságosnak bizonyult egyébként ez a fajta horgászat a halak viselkedését illetően. Voltak nagyobb testű durbincsok is, de elsőnek mindig a kisebbek vették észre, hogy valami a vízbe esett, és először ők is csak nézelődtek, körbe-körbe úszkáltak a csali körül. A nagyobbak csak percek múlva kezdtek ólálkodni a környéken és igen nehezen jutottak el odáig, hogy megkóstolják a kagylófilét. Még érdekesebb volt, amikor csak egy szelet áztatott, kinyomkodott kenyérrel mentem be és megfigyeltem, hogyan viselkednek a halak egy "etetésen". A nagyok itt is csak messziről figyelték az eseményeket. Néha odaúsztak a nyüzsgésbe, felkaptak egy nagyobb darabot és villámgyorsan vissza is húzódtak a szélére.

Rákocska :)

Örülök, hogy nem bajlódtam botokkal. Egyébként elég drága a napijegy, a büntetés meg horribilis összeg, ha elkapják az embert jegy nélkül. Ami még hasznos lehet, egy pipa, hogy ne kelljen a levegővételekkel megzavarni a cserkészést. Nem tartottam fontosnak az előke használatát, pedig az még nem ártott volna. A 18-as damil kicsit rideg volt, talán egy vékonyabb horogelőkével az óvatosabb, nagyobb halaknál több esélyem lett volna. Mindenesetre ez egy nagyon izgalmas, érdekes módja a horgászatnak, már ha annak lehet nevezni egyáltalán. Ha valakinek van rá lehetősége mindenképp próbálja ki ezt a módszert, strandolás közben remekül el lehet vele ütni az időt amíg az asszony keresztrejtvényt fejt. Látni a kapást, mozogni a halakat a horog körül, minden horgásznak érdekes és felemelő érzés lehet.

Búcsúcsillag.