Matchbottal a Pécsi-tavon

 A Duna tartósan magas vízállása miatt mostanában egyre többet került kezembe a bolognai helyett a matchbot. A kétpontos rögzítésű cseppúszók egy ideig háttérbe húzódtak, s az úgynevezett wagglerekkel felszerelve kezdtem felfedezni a környék állóvizeit és egyúttal megismerkedni ezzel a számomra teljesen új, de annál izgalmasabb technikával.

Match-úszók. Háttérben a győri Mosoni-Duna Holtág.

Ennek jegyében egy pécsi anyós-após látogatást szombat délelőtt gondoltam egybekötök egy jónak ígérkező matchbotos keszegezéssel az Orfű község mellett elterülő Pécsi-tavon. S, hogy miért is ígérkezett jónak ez a peca? Többször jártunk arra kirándulni, s láttam kora tavasszal a sütkérező dévér rajokat a sekély vízben, valamint hallottam is innen-onnan, hogy sok a keszeg benne. Egyszer pedig már pergetőbottal is körbejártam a tavat. Joggal bíztam tehát egy jó pecában.

Decemberi balin a Pécsi-tóból. Egész napos program körbedobálni a tavat.

A biztonság kedvéért azért diszkréten érdeklődtem néhány horgász csoportban, mit ajánlanak, melyik részre érdemes menni. A sporttársaktól végül konkrét tuti helyet és útbaigazítást kaptam, amit innen is nagyon köszönök. Reggel korán fel is keltem, s 6:00-ra már a "tuti helyen" voltam. A hely azonban annyira tuti volt, hogy  rajtam kívül már 4-5-en áztatták a zsinórt, néhányan pakolásztak és volt aki kint is sátrazott. Ugyan lett volna még hely nekem is, de a csipogós kapásjelzők szinkron visítása és a számomra kényelmetlenül nagy népsűrűség miatt úgy döntöttem, nincs itt tovább maradásom. Lehet, hogy ez tényleg tuti hely, de inkább fogjak kevesebbet, csak azt nyugalomban tehessem! Szerencsére az odafelé vezető úton, ami egy darabig a part mentén megy, már kinéztem magamnak a B-tervet és a korábbi pergetésből is rémlett, hogy ott vannak parti helyek. Mint kiderült ez volt a hét legjobb döntése, ugyanis több kiváló hely közül tudtam választani, az egyetlen különbség az előzőhöz képest, hogy itt nem lehetett a parton parkolni, tehát 50-100 m gyalogút vezetett a partig. Emberfóbiám miatt én még itt is a legszélső helyet választottam ki, rajtam kívül egyébként csak egy bojlis úriember volt még azon a szakaszon. Hihetetlen mennyit számít ez a pár méter gyaloglás a legtöbb horgásznak!

Luxus kényelem egy dunai kövezéshez képest :) 

A partra kiérve felfokozott izgalmi állapotban kezdtem a kipakolást, hiszen amellett, hogy lenyűgöző látványt nyújtott a napfelkelte, a közelben mindenhol halak ugráltak, főként keszegek, de nagyobb testű halak is, így nem győztem kapkodni a fejem.

Élt a víz a hajnal fényében.

Etetőanyagból egy 3kg-os, számomra ismeretlen Balzer Bream-et sikerült vásárolnom, ezt mind be is kevertem, hiszen 5-6 órás horgászatra készültem. Kicsit nagyobb szemcséjű volt, mint amire számítottam, de nagyon kellemes, édes-süteményes illatokat ontott magából és állagra is tetszetősnek bizonyult bekeverés után. Tettem még bele egy fél flakon szintén dévéres aromát, piros angolmorzsát valamint erjesztett búzából és csemegekukoricából egy keveset, de a szemes nagyobb részét csúzlival terveztem bejuttatni.

Lövöldözésre kész állapot.

Mindezek után elkezdtem a tényleges horgászatot végre. A matchbot már felszerelve várta a bevetést, csak a 16 g-os úszót kellett az úszórögzítő kapocsba akasztani. Talán túlzásnak tűnhet egy ilyen nagy úszó használata, de több tényező is indokolta. Egyrészt a főzsinórom 22-es. Mondhatjuk, hogy szimplán lustaságból használok ilyen vastagot, mert épp ilyen volt csévélve az egyik orsómra, de igazából amíg tanulom a technikát nem árt a durvább, a gubancok miatt.(De igazából a lustaság az oka.) Másrészt, erről a 16 g-os úszóról már tudok annyi lamellát levenni, hogy a főzsinóromon maradjon legalább 4-5 g-nyi ólom. Mivel itt csúszóra kell szerelni, ez az ólommennyiség már könnyen, gyorsan behúzza a helyére a szereléket. A csúszó úszó fölött egy gyöngy majd damilütköző található, alatta pedig szintén gumigyöngy majd 3 apró sörét, ami megütközteti. Ezt követi egy 5-6 sörétből álló főólmozás, majd egy db jelzőólom forgóval. Egyébként a szerelékemet teljes egészében az alábbi videó alapján készítettem el:

Matchbotos Szerelék - Így szerelek én! (Szilvási Szilárddal)

Első lépés a mélységmérés és az előttem lévő terület feltérképezése. Mivel ismeretlen helyen voltam, ez elég sokáig eltartott, de úgy gondolom érdemes rászánni az időt. A spiccbotos technikához hasonlóan a mélységmérést úgy végzem, hogy egy nagyobb (0,5-1 g) sörétet finoman rányomok a horogra, majd bevetem a szereléket. Bedobásnál itt fokozottan kell ügyelni, hogy fékezzük a szereléket, mert plusz súly van a horgon, hajlamosabb a gubancra. Ha bedobás után az úszó elsüllyed, mélyíteni kell az eresztéken, ha kiemelkedik, akkor már leér a horogra csiptetett ólom. A feltérképezés során arra jutottam, hogy a víz nagyjából egyenletesen mélyül, medertörésig nem tudtam eldobni, tehát nem találtam meg azt a részt, ahol már nem mélyül tovább. Ha lett volna ilyen törés, biztosan ott alakítom ki az etetésemet, de így választottam egy kényelmesen megdobható távolságot, ott is 3,5 m magas volt a vízoszlop. Bejelöltem filccel a zsinóron a távolságot és elkezdtem az alapozó etetést, ami 15 db pingponglabda méretű gombócból állt.

Úszó a helyén, jöhetnek a gombócok!

Az alapozás idejére még fent hagytam a horgon a sörétet, így kevésbé viszi el a szereléket a víz. Na most már ideje lenne végre a tényleges halfogást is megkezdeni, ennyi előkészület után! A sörétólom lekerült a horogról és 4 csontit tűztem rá. Bedobás után láttam, hogy már süllyedés közben feltolós kapással jön is az első delikvens. Vagyis csak jönne, mert üres volt a bevágás, mindössze a kiszívogatott csontibőrök lógtak a horgon. Hazai vizeken gyakran vetik rá magukat a snecik az alapozásra, így erre gyanakodtam. 5 csontival ment vissza a szerelék. Megint jött a feltolós kapás, de most nem akasztottam, vártam, hátha átmegy a snecifelhőn a csali. Azonban nem állt be az úszó, így megint bevágtam és egy pillanatra elég jó ellenállást éreztem a zsinór végén. Hoppá! Lehet, hogy nem is snecik? Újradobtam, de most egy etetőanyag gombócot is lőttem mellé. Alig raktam le a csúzlit, jött is a feltolós kapás, ismét üres bevágással, majd ez még kétszer megismétlődött. Itt valami nem jó, változtatni kell valamit. Mivel láthatóan a kapások a fenékre érés előtt jelentkeztek, elkezdtem csökkenteni az eresztéket 10 cm-enként. 40 cm után meg is lett végre az első halam , egy jó tenyeres dévér személyében.

Első hal egy szép dévér.

Már épp kezdtem kétségbe esni, hogy ennyi hal közül nem tudok kifogni egyet sem, ez talán még rosszabb lett volna, mint ha kapásom sincs. Ezen a mélységen még fogtam néhány dévért és egy bodorkát csemegekukoricával, majd folytattam az ereszték csökkentgetését, mert a kapásaim még mindig mind feltolósak voltak és kíváncsi voltam meddig tudok felmenni, hol tartózkodnak a halak. Nagyjából 2,5m volt az a pont, ahol a legjobban tudtam fogni őket, 1m-re a fenék felett. Ezzel az eresztékkel alig volt üres bevágás és a feltolós mellett süllyesztős és oldalazós kapásokkal is jelentkeztek a halak. Olyan pörgős peca vette kezdetét, amire folyóvízen is igen ritkán van példa. Alig tudtam tartani a csalizás - bedobás - gombóc lövés - bevágás- halfárasztás - szákolás ütemet a délelőtt folyamán.

90%-ban ekkora, vagy ettől eggyel kisebb dévér volt a zsákmány.

A maradék 10% bodorka volt, rendszerint csemegekukoricára.

 Mire 10:00-t ütött az óra, jól el is fáradtam és talán kicsit meg is untam a dévéreket, ezért úgy döntöttem az utolsó két órában megpróbálom ezt a pörgős keszegezést egy ponttyal megkoronázni. Addigra már szép etetőanyag mennyiséget termeltem be, valamennyi biztosan le tudott süllyedni a mohó dévérek mellett. Visszahúztam az úszót a 3,5 m-es mélységig, úgy, hogy a jelzőólom már leérjen a fenékre, a horogra pedig 1 szem csemegekukorica került. A terv az volt, hogy belövök egy nagyobb mennyiségű etetőanyagot egyszerre és utána már csak a búza-kukorica mixből juttatok be dobásonként. Sajnos azonban akárhogy próbáltam, a szemes önmagában nem repült be az etetésig, eddig még nem horgásztam ilyen messzire. Így inkább hozzákevertem a maradék etetőanyaghoz az egészet, majd be is lőttem mind a 10-12 gombócnyit. A dévérek azonban a kukoricát is elkapták vízközt, pedig reggel még nem érdekelte őket. De fenékről is felvették, ha épp hagyták lesüllyedni, tehát a teljes vízoszlopban, mindenütt hemzsegtek. Felraktam egy 10-es horgot, két nagyobb, keményebb szemű, mézes "Cukk" kukoricával. Na ez már igazi pontyos csali, semmi finomkodás. Nagyjából békén is hagyták a keszegek, bár néha láttam az úszón, hogy tologatják, szívogatják a fenéken. Így, hogy már az etetéssel sem kellett bajlódnom (és a halak is nyugton hagytak), végre tudtam pihenni kicsit, s gyönyörködni a tájban, átgondolni az eddigi eseményeket.

Mesébe illő.

Felemelő érzés volt ott ücsörögni, tudva, hogy ez már így is egy emlékezetes peca marad. S mint aki jól végezte dolgát, már csak a bónuszhalra, arra a bizonyos habra vártam a tortán. Nagy mázlim volt a hellyel és a halak étvágyával is, gondolom itt sincs kolbászból a kerítés és nem mindennapos az ilyen pörgős peca. Az időjárásra sem lehetett egy szavam sem. Kellemes szeptemberi meleg volt, szikrázó napsütéssel. A szél se rezzent, 11 óráig megmaradt a tükörvíz. Párszor újradobtam, ellenőriztem a csalit, variáltam az eresztékkel. Néha megnéztem csontival, hogy a dévérek ott vannak e-még, de nem tágítottak a peca végéig. Próbáltam még pellettel is, de az orfűi pontyok nem kívántak részt venni az aznapi mókában. Természetesen emiatt egy percig sem voltam csalódott. Nagyon megtetszett maga a tó, de a matchbotos horgászathoz való viszonyom is egészen új szintre lépett.

Végül a hattyúcsalád is jól járt, megkapták a maradék kukoricát :) 

Hazafelé az úton, amikor a parkolóhoz értem, egy idős bácsi is éppen pakolt a '98-as, ütött-kopott Astrájába. Mikor észrevett rögtön odaszólt hozzám: "Na, vót valami?" Bevallom gyakran nem válaszolok annak, aki köszönés nélkül támad le ilyesfajta kérdésekkel. Egy kis habozás, hatásszünet után azonban mégiscsak visszaszóltam: "Áh, csak néhány keszeg!"