Októberi délelőtt

Eljött végre az ősz. A horgászok számára a legkedvesebb időszak. Uszonyos barátaink fejvesztve kezdenek élelem után kutatni, bandákba állnak, felkészülnek a hosszú hideg hónapokra. Én is nagyon vártam már ezt az időszakot, de sajnos a lépés valahogy nem akart úgy kijönni, mint ahogy én elképzeltem. Azért volt egy elég izgalmas szombati nap amiről érdemes egy-két szót ejteni.

Szép lassan beosont az ősz az ablakon.

Az egész napot a horgászatnak szenteltem, ami egy hajnali úsztatással/feederezéssel kezdődött. Egy új szakaszt próbálgattam éppen a hetekben így ismét oda vitt az utam. Addigi próbálkozásaim kevésbé voltak sikeresek, mégis kitartottam a hely mellett. Hogy miért? Mert rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, úgy éreztem kell, hogy legyen ott hal. A horgászhelytől feljebb van egy kavicszátony, majd egy nagyobb bedőlt fa, és egy hatalmas visszaforgó. Én a visszaforgó után szoktam leülni, ahol már szép egyirányú, nem túl gyors folyás van és olyan 2,5-3 méteres mélység uralkodik már pár méterre a parttól. Tőlem lejjebb már sekélyebb, gyorsabb folyású rész jön, kavicsos parttal végig.

A forgó utáni rész.

Előző próbálkozásaim során a feeder bizonyult eredményesebbnek itt, de megrögzött bolognais horgászként mégis az úsztatással kezdtem. Idén volt néhány, számomra igen sikeresnek mondható horgászatom a bolóval, s már-már azt mertem gondolni, hogy megy ez nekem, a Mosonin bárhol boldogulok. Persze a folyó rácáfolt, és hamar megmutatta ki az úr a háznál. Hiába az ideálisnak tűnő körülmények, a hal valamiért megint nem állt oda az etetési sávra. Néhány üres úsztatást követően, elővettem egy feederbotot is, és bedobtam jóval beljebb, már majdnem a meder közepébe. Folytattam a hosszú pálcával is a pecát, de már fél szemem a rezgőspiccen tartottam. És rezgett is az a spicc! Mit rezgett? Bólogatott! Bevágásnál azonban egy kagyló egyből elnyeste az előkét, semmi ellenállást nem éreztem. Sebaj, legalább végre volt valami, mert úsztatva még egy árva kapást nem sikerült kicsikarnom. Kötöttem hamar egy 10-es horgot s újra bevetettem az egyszerű csúszóólmos, hosszú előkés végszereléket, majd visszatértem a gombócos etetésemhez de már nem nagyon figyeltem az úsztatásra. Valami megint pöcögtette a feedert, vártam, hogy mi lesz belőle s mire visszanéztem, az úszóm nem volt sehol. Beleemeltem és éreztem, hogy valami igen csak dolgozik a bot végén. A bitang erős kirohanásaiból szilvának sejtettem, és az is volt. Egy szép, igen jó húsban lévő 30 centi körüli szilvaorrú.

Szép vaskos szilva. 

Megörültem neki nagyon, ilyen szépet talán nem is fogtam még idén. Reméltem, hogy idetaláltak végre a halak, de a kapástalanság folytatódott tovább. Újra kellett csalizni a feedert is, s mikor kihúztam, láttam, hogy egy sneci fickándozik a horog végén. Fenéken. Mély vízben. Szinte a meder közepén. Vannak itt érdekes dolgok! Visszadobás után 1 perc sem telt el, és agresszív rángatással jelezte a folyó egyik lakója, hogy komolyan gondolja a dolgot. Jól ült a bevágás, a reggelizni vágyó vendégem pedig megindult a folyás iránnyal szembe. Ebből már mindenki tudja, hogy márna volt a tettes. Az erős feeder bottal, 24-es monofil zsinórral könnyedén a partra pumpáltam ifjú ellenfelemet. Hihetetlen mennyivel más így halat fárasztani, mint egy finom bolognai bottal, vékony főzsinórral. Nem mértem, talán épphogy meglehetett a 40 centi, így gyorsan visszament nőni még egy kicsit.

Idei első méret körüli márnám. Sajnos nem úsztatva :(

A szép fogáson felbuzdulva elpakoltam a bolót. Az az egy szem szilvaorrú valószínűleg csak véletlen támolygott arra, nem az etetés csábította oda, így sok értelmét nem láttam az úsztatásnak. Helyette a másik feederbotomat is bevetettem, de most már etetőkosárral szerelve. Az erősebbik botomra 130g-os a kisebbikre 100g-os kosár került és elkezdtem a maradék etetőanyagot ütemesen betermelni, 4-5 perces újradobásokkal. Már elég magasan járt a nap, így sok jóban nem reménykedtem.

Itt már 2 feederrel. Legközelebb így is kezdek.

Volt még egy igen jó kapás az erősebbik boton de ismét kagyló áldozata lett az előke. Illetve a kisebbik bottal 10-12 db szilvaorrút sikerült még fognom, melyek közül talán 3-4 haladta meg a 20 centit. Érdekes, hogy a nagyobb kosárral beljebb egy darab kapás nem volt, azt az egy nagyot leszámítva ami elszakadt.

Több tanulsága is volt a délelőtti pecának. Az egyik, hogy - bár a bolognai módszer a kedvencem - ha nem megy valahol az úsztatás, nem kell erőltetni. Éppen ezért mindig jó, ha van nálam feeder bot is, így ha váltani kell, azt könnyen megtehetem. A parton nem jutott eszembe, hogy a gombócos etetésre, tehát a parthoz közelebb is dobjak 1-2-t. Ebből pedig kiderült volna, hogy tényleg nem volt hal az úsztatási sávban, vagy csak a teljesen megállított csali kellett volna nekik. Kár, hogy erre ott nem gondoltam. 3 szép kapásom volt a délelőtt folyamán, abból egy lett meg, kétszer rögtön elszakadt az előke, valószínűleg kagyló miatt. Így legközelebb ha visszatérek, vékony fonott horogelőkével is készülnöm kell, a horgászatot pedig egyből 2 feederbottal kezdem. "Az szép, ami nehéz" - tarja egy görög mondás. Hát igen. Nem adja könnyen magát ez a szakasz, de előbb-utóbb csak megfejtem a titkát!

Még ha egy kapás sincs, ezért érdemes kijönni. Jövök még ide :)

És a folytatás-->

Egy év távlatából

Egy év. Ennyi telt el azóta, hogy elkezdtem horgászni Győr környékén. Ekkor költöztem ide, s mivel már nem kellett napi 15 órát tanulnom, gyerekkori szenvedélyemnek, a horgászatnak kívántam áldozni a felszabadult időmet. De mielőtt kisebb vagyont öltem volna horgászfelszerelés vásárlásába, terepszemlét tartottam és elkezdtem megismerkedni a környékbeli folyókkal, a Mosoni-Dunával, Rábával, Rábcával, az Öreg Dunával. Sokat barangoltam a környéken, minden horgászból akivel találkoztam igyekeztem egy kis információt kihúzni azonban a helyzet elkeserítő volt. Csak a panaszkodás, szitkozódás, fejrázás jött velem szembe. "Nincsen itten hal!" "Évről évre gyengébb." "Minek költöztél ide Bajáról te hülyegyerek!?"

Nem tudtam betelni az itteni folyók szépségével.

A negatív vélemények teljesen elvették a kedvem, ugyanakkor az itteni folyók szépsége nem hagyott nyugodni, tovább bóklásztam a vízpartok környékén, internetes fórumokon. Ekkor ráakadtam egy blogra, ami segített eldönteni a kérdést: Mosoni Horgász blogjára. Annyira magával ragadott az itt látott halak, helyek, módszerek szépsége, hogy fel is vettem a kapcsolatot a blog írójával és egy kis bátorítás után elhatároztam, hogy belevágok. Már gyerekkoromban is az úszós módszer volt a kedvencem, így egy 4,20-as matchbotra ruháztam be először, no meg az összes kiegészítő felszerelést meg kellett vennem, hiszen semmim nem volt. Az első horgászatom augusztus 24-én esett meg, a Mosoni-Duna belvárosi részén. Kínkeserves 3 óra volt amit ott töltöttem. Legalább 2 óra telt szerelgetéssel, 10- 15 előkém elment, egyszer a főzsinór is elszakadt az orsónál, az úszó meg...nos hát elúszott. Azért fogtam halakat is, 4-5 karikát meg 2 jászkeszeget, így a sikerélmény is megvolt, nem adtam fel.

Első zsákmányok egyike.

Amikor tehettem, a vízparton gyakoroltam. Egyre kevesebb időt töltöttem gubancolással és szerelgetéssel, egyre jobb helyeket találtam és ennek megfelelően a halak is elkezdtek szépen jönni. Olyan halfajokkal találkoztam itt, amikkel a Duna bajai szakaszán soha. Szilvaorrú, koncér, paduc, ezek mind ismeretlenek voltak számomra.

A szilvákkal hamar barátságot kötöttem. 

Gyönyörű hal a koncér is. Mielőtt ideköltöztem, azt se tudtam, hogy ilyen hal létezik.

Időközben vettem egy feederbotot is, s néha bedobtam egy sajtkockát vagy csonticsokrot az etetés végére és közben úszóztam. Így fogtam fenéken az ősz legnagyobb halát, egy 2,6 kilós márnát. Kicsivel utána, úsztatva is sikerült fogni egy 40 centi körülit, s meg kell hogy mondjam, sokkal nagyobb élményt nyújtott mint a 2,6 kilós példány fogása a feederrel.

2,6 kilós márnám feederrel...

...és egy kiló körüli, matchbottal, úsztatva. Az utóbbi maradt emlékezetesebb számomra :)

Mire véget ért az ősz, és beálltak a fagyok egy dologban biztos lettem: az úsztatás számomra a legizgalmasabb módja a halfogásnak, tehát komolyabban elkezdem foglalkozni ezzel a módszerrel.

Emlékszek még októberben beszélgettem egy sráccal, aki az egyik kedvenc helyemen egy 7 méteres bolognai bottal úgy termelte ki a halakat, mint én még soha. Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy összespórolok egy bolognaira és tavasztól én is egy 7 méteressel veszem üldözőbe a folyók lakóit. A hosszú, kemény tél alatt volt időm és szinte az összes interneten fellelhető írást, beszámolót elolvastam, minden videót megnéztem a bolognais úsztatás témakörében. Már február környékén a parton topogtam a szép új csili-vili botommal és friss elméleti tudásommal felvértezve kezdtem neki az éles bevetésnek.

Még jég övezte a partot, de én már levittem a bolót egy próbára. 

A halak persze még javában le voltak dermedve, így nem fogtam semmit, de márciustól a víz melegedésével együtt a fogások is megindultak. Egyre jobban belejöttem, kialakult a számomra ideális szerelék, s azt kell, hogy mondjam teljesen beleőrültem a bolognais pecába.

Tavaszi kárász a Rábcából, úsztatva.

Bőséges keszeg zsákmány.

Bolognai-s ponty, a Bagaméri Duna-ágból.

Sokkal több halat fogtam, mint előző ősszel a match-csel. Hogy ennek mi lehet az oka? Több a hal idén? Ennyit fejlődtem? Ennyivel előnyösebb a bolognaival vezetett csali? Nem tudom! De tervbe van, hogy egy két horgászat erejéig visszatérek a matchbothoz, hogy vajon azzal is menne-e 40-50 keszeg 3-4 óra alatt! Kíváncsi leszek. Egyébként a jó öreg 4,20-as bot sincs a sarokba dobva, gyakran előveszem az ártéri pecánál illetve kisebb vizeken, ahol felesleges a hosszú pálca.

Itt is elő szokott még kerülni a matchbot.

Mostanában pergetéssel is próbálkozok. Több-kevesebb sikerrel. Az úsztatás mellett ez áll legközelebb hozzám. Rövidülnek a nappalok, lassan már csak hétvégén lesz idő kicuccolni egy 3 órás úsztatásra, hétköznaponként viszont pergetéssel nagyszerűen ki lehet használni azt az 1-2 órát ami még hátra van a napból meló után.

Pergetve fogott kis süllőm.

Szeretem ezt a módszert is, csak sajnos elég sokat betlizek így, ezért ha választani kellene a kettő közt az úsztatást választanám.

Összességében nagyon örülök, hogy nem hallgattam a sok elkeseredett öregre és belevágtam. Mint kiderült vannak itt halak, csak keresni kell. Sok emlékezetes horgászatot éltem át az elmúlt egy évben, és az ősz java még hátra van!

Búvárhorgászat az Adrián

Idén is Horvátországban töltöttük a jól megérdemelt nyaralásunkat a barátnőmmel. Néhányszor már voltam az Adrián és mindig is izgatták a fantáziámat azok a szép színes halak, amiket búvárkodás közben a part közelében látni véltem, így idén elhatároztam, hogy párat megpróbálok kifogni közülük.

A horgászhely :)

Úgy egyeztünk meg, hogy a horgászbotok otthon maradnak, na meg amúgy sem akartam sok időt ezzel tölteni a nyaralás alatt, így mást találtam ki. Semmi mást nem vittem magammal, mint egy létrát, 18-as főzsinórt, sörétólmot és különböző méretű horgokat. Na meg persze búvárszemüveget! Sokkal jobban szórakoztam így, mintha horgászbotokkal keresgéltem volna a halakat, és az eredménye is megvolt.

A "búvárhorgászat" kellékei.

A következőt csináltam. A világ legegyszerűbb szerelékét kötöttem meg. Feltekertem a létrára 18-as főzsinórból 5-6 métert, a végére kötöttem egy 14-es horgot és csiptettem a horog fölé egy 0,4 g-os sörétet. Csalinak kagylókat feszegettem le (amik, mint később kiderült nem kagylók, ugyanis a sapkacsiga névre hallgatnak)  a partszéli kövekről és annak a belsejét tűztem a horogra.

Sapkacsigák. Bárhol megtalálhatóak a part széli sziklákon.

Csigacsali. Az izmos rész elég jól tart a horgon.

Ezek után búvárszemüveg föl, majd a létrára feltekert, felcsalizott készséggel becaplattam a tengerbe. Nem volt más dolgom, mint a halak orra elé lógatni a csalit és sorba fogni őket. És működött! Többé-kevésbé. A legkönnyebben a színpompás szivárványhalat sikerült becsapni. Ez egy hosszúkás, színes, apró fogakkal rendelkező halfaj, ami igen agresszíven védelmezi a területét, így a beeső csalit rögtön vitte. Inkább az okozott gondot, hogy elkerüljem a támadását és más fajta halat is tudjak fogni, így az esetek 90%-ban ő került horogra.

Amilyen kicsi, olyan agresszív.

Szivárványhal. Már értem honnan a név.

A másik igen gyakori halfaj a kétsávos gyűrűskeszeg, kecskedurbincs, vagy ahogy én nevezem őket: a pöttyös halak. Ugyan csak egy fekete folt van a farokúszójuk előtt, de valahogy rájuk ragadt ez a név már gyerekkoromtól kezdve. Belőlük van a legtöbb az Adrián, a szivárványhalak agressziója miatt azonban csak néhány került a horogra, pedig nekem ezek a kedvenceim.

Az Adria keszegei. Egy-, illetve..

...kétpöttyös változatban.

Hatalmas rajokban fordult elő az aranyszínű csíkokkal díszített magashátú durbincs, de az ő érdeklődésüket nem sikerült felkelteni a kagyló/csiga csalival, szerintem inkább növényi táplálékot fogyasztanak.

A magashátú durbincsok nagy rajokban csipegettek az aljzaton, őket a kagyló nem érdekelte. (nem saját kép)

Rendkívül óvatosak voltak, ha föléjük úsztam rögtön gyanút fogtak, abbahagyták a csipegetést és fél szemüket rajtam tartva, szinkronúszókat megszégyenítő manőverekkel odébbálltak. Elég gyakori volt még egy zebracsíkos sügér-féle a betűs sügér. Szinte biztos voltam benne, hogy könnyen fogom meg őket, de a legkisebb érdeklődést sem mutatták. Főként a búvóhelyük közelében tartózkodtak, és az odalógatott csalira rá se hederítettek. Volt, hogy egyiknek szabályosan az orrára fektettem a kagylót, táncoltattam körülötte, mintha élő dolog lenne, de semmi.

Most sem értem, hogy miért voltak ennyire érdektelenek a kagyló iránt. (nem saját kép)

Persze találkoztam rengeteg más halfajjal is, különböző növényevőkel, küsz-szerű apróhalakkal, de láttam tűcsőrű csukákat, tintahalat és gébeket is.

A tűcsőrű csukából 10-20 fős rajokat láttam egyszer.(nem saját kép)

Rendkívül tanulságosnak bizonyult egyébként ez a fajta horgászat a halak viselkedését illetően. Voltak nagyobb testű durbincsok is, de elsőnek mindig a kisebbek vették észre, hogy valami a vízbe esett, és először ők is csak nézelődtek, körbe-körbe úszkáltak a csali körül. A nagyobbak csak percek múlva kezdtek ólálkodni a környéken és igen nehezen jutottak el odáig, hogy megkóstolják a kagylófilét. Még érdekesebb volt, amikor csak egy szelet áztatott, kinyomkodott kenyérrel mentem be és megfigyeltem, hogyan viselkednek a halak egy "etetésen". A nagyok itt is csak messziről figyelték az eseményeket. Néha odaúsztak a nyüzsgésbe, felkaptak egy nagyobb darabot és villámgyorsan vissza is húzódtak a szélére.

Rákocska :)

Örülök, hogy nem bajlódtam botokkal. Egyébként elég drága a napijegy, a büntetés meg horribilis összeg, ha elkapják az embert jegy nélkül. Ami még hasznos lehet, egy pipa, hogy ne kelljen a levegővételekkel megzavarni a cserkészést. Nem tartottam fontosnak az előke használatát, pedig az még nem ártott volna. A 18-as damil kicsit rideg volt, talán egy vékonyabb horogelőkével az óvatosabb, nagyobb halaknál több esélyem lett volna. Mindenesetre ez egy nagyon izgalmas, érdekes módja a horgászatnak, már ha annak lehet nevezni egyáltalán. Ha valakinek van rá lehetősége mindenképp próbálja ki ezt a módszert, strandolás közben remekül el lehet vele ütni az időt amíg az asszony keresztrejtvényt fejt. Látni a kapást, mozogni a halakat a horog körül, minden horgásznak érdekes és felemelő érzés lehet.

Búcsúcsillag.

Paduc Ebédre

Történt egyszer, hogy az én drága párom elhagyott. Na persze nem örökre, hanem csak egy hétvége erejéig, így rám hárult a  feladat, hogy gondoskodjak a napi betevőmről. De mihez is kezdjen ilyenkor a horgász ember? Vegye fel a köténykéjét és álljon neki húslevest főzni, rántott húst sütni? Szép is lenne! Ilyenkor indul be igazán a vadászösztön, irány a vízpart!

Már előző este bekevertem az etetőanyagot és jó korán felkeltem. Tudtam, hogy most nem babra megy a játék, itt kérem a táplálékszerzés, a túlélés a tét. Célzottan paducot akartam fogni, így a győrzámolyi szakaszra mentem, ahol sekély, gyors folyású a víz, kemény a meder és szinte mindig fogok ott a vésőszájúakból. Az etetőanyagba jócskán raktam kenyeret és csontit, amit  nagyon szeretnek és csontival is csaliztam végig.

Az egyik kedvenc kanyarom.

Csonti csali. Mindig tűzök 1-2 színeset(nem kéket!) is a fehérek mellé.

Először természetesen az év sztárjai, a karikakeszegek jelentek meg, de ez mindig így van, a paduc csak 1-2 óra után szokott odatalálni az etetésre kisebb csapatokban. Elszórakoztam tehát a kisebb nagyobb karikákkal, amikor végre bejött valami darabosabb. Talán megjöttek a paducok? Sajnos még nem, egy szebb szilvaorrú húzkodta meg a bolognai bot végét.

Az elmaradhatatlan karika.

Testesebb szilva.

Mindenesetre elraktam, ha nincs ló jó a szamár is alapon. Pár karikát gyűjtöttem még mellé, paprikás lisztben kisütve belőlük is finom ebédet lehet varázsolni. A szákban raboskodó halaknak azonban szerencséjük volt, ugyanis egyszer csak az úszó villámszerűen tűnt el, a sikeres akasztás után pedig rögtön meg is villantotta piros uszonyait egy padró. 32 centis volt, nekem pont elég, így helyet cserélt a szákban lévő szilvával és a karikákkal.

Megjött az ebédnek való :)

Kicsit még próbálkoztam, hátha egy márna is megtisztel, de egy domin és egy koncéron kívül már nem volt más jelentkező. Végül is amiért jöttem, az megvolt, éhen már nem maradok.
Hazavittem hát a zsákmányt, megpucoltam, beirdaltam olyan sűrűn, amennyire csak tudtam és jól besóztam. Szusszantam egyet amíg állt a sóban a hal, majd nekiláttam elkészíteni. Nem mondom, hogy ez a tuti recept paducra, én is most próbáltam először, de szerintem nagyon finom lett, így megosztom veletek.
Szóval vegyünk elő egy tepsit. Egy kis tálban keverjünk össze 3-4 evőkanál olivaolajat egy teáskanál sült halas fűszerkeverékkel. Itt bármilyen fűszerkeveréket, vagy általunk választott fűszert rakhatunk bele, az enyémben többek között volt kurkuma, koriander, római kömény, gyömbér, bors és mustármag, de tényleg csak a fantáziánk szabhat határt az ízeknek. Már elterveztem, hogy legközelebb egy citromos-gyömbéres-bazsalikomos keveréket fogok kipróbálni. Arra azért figyeljünk, hogy, ha már előzőleg besóztuk a halat, akkor olyan keveréket használjunk amiben nincs só. (Vagy akkor ne sózzunk előre) A paduc mind a két felét alaposan kenjük be a fűszeres olajjal, majd fektessük a tepsibe. Az olivaolaj elég volt, hogy ne ragadjon oda, más zsiradék nem kellett.

Akkor volt sikeres a vadászat, ha a paduc csak fej nélkül fér be a tepsibe :)

Rakjuk körbe fél centi vastag krumplikarikákkal, amiket előtte vegetás olivaolajban forgattunk át. Ez a vastagság pont elég ahhoz, hogy egyszerre készüljön el a hal és a krumpli. Miután ezzel megvagyunk, mehet is be a 200 fokos sütőbe, légkeverés nélkül, hadd piruljon, nem kell rá fólia sem.

Ez az a pillanat, amikor elő kell venni a bort. Száraz fehér vagy rozé legyen, s amíg készül az ebéd kortyolgassunk el egy decit, hogy meghozza az étvágyunkat, bár a hajnali kelés és friss levegő után ezzel nem szokott gond lenni. Azért mielőtt nagyon belemerülnénk az iszogatásba, még a sütési idő felénél (kb. fél óra) vegyük ki a halat és még egyszer kenjük át a fűszeres olajjal. Forgatni nem kell, ne is próbáljuk, csak összetörik. Nagyjából egy órát lehetett a sütőben, de igazából nem nézegettem az időt. Mindenesetre attól nem kell félni, hogy nyers marad, már 20 perc után puhának tűnt a hús.

Még egy kenést elbírt volna, de már nagyon éhes voltam :)

Ha szép barnára sült, már nincs más hátra, mint, hogy jóízűen elfogyasszuk. Na látjátok, megy ez nekünk akkor is, ha nincs otthon az asszony! Savanyúság is illik hozzá, valamint egy jó borral öblítsük le, ne valami édes löttyel, ennyi tisztelet kijár a halnak.  Nekem nagyon ízlett így elkészítve a paduc, s ha valaki kedvet kapott, hogy kipróbálja ezt a receptet, annak jó étvágyat hozzá!

Vad Pontyocskák

Horgász tervez, Duna végez - szokták mondani. És tényleg így van. A folyó sokszor keresztülhúzza számításainkat, gondosan kidolgozott tervünket pedig egy pillanat alatt romokba döntheti.

Velem is így volt a minap. Alig vártam már az áradást, hogy megint mehessek a Rábára, ahol a tavaszi nagy vizeknél igen jókat horgásztam. A pezsdülést ki is használtam a Mosonin, tetőzés után pedig a Rábát vettem célba. Igen ám, de valamit elnézhettem az áradás mértékét illetően, ugyanis a partra kiérve láttam csak, hogy a jó helyek mind víz alatt vannak. Végignéztem pár beállót, de nem találtam olyan részt, ahol elfértem volna a bolognaival, pedig több halat is láttam fordulni. Bosszantó volt, de nem tudtam mit csinálni, csalódottan elindultam haza.

Visszafelé a töltésen jutott eszembe, hogy van itt egy kifolyó egy kis ártérrel, amit ilyen magas víznél elönt a Rába. Tavasszal pontyok, kárászok is jöttek be oda, talán most is ott vannak. Volt nálam match- és feederbot is szerencsére, így úgy döntöttem teszek egy próbát ha már felkeltem. 1 spori volt a kiszemelt helyen, vele szemben telepedtem le.

Balra a zsilip, ami zárva volt így teljesen állóvízi körülmények fogadtak.

És az alatta elterülő vadregényes kis ártér.

Előbb a feedert vetettem be, rövid előkével, csalitüskén felkínálva a 2 szem mézes kukoricát. Több hónapja a táskámban hevert már a methodos cucc, most legalább kipróbálom ezt is. Beküldtem a nád elé, közben a matchbottal kitapogattam egy jó 2m-es gödröt a lábam előtt, és bedobtam oda pár gombócot. Fixen rögzített folyami úszó volt szerelve, a célnak megfelelt, bár biztos csodálkozott szegény, hogy nem folyik a víz semerre.

Immár az úszó is a helyén.

A feeder spicce folyamatosan rezgett, gondolom az etetőkosárban turkáló apróbb halak miatt. A matchet csontival csaliztam először. Első dobásra rögtön szép lassan húzta le az antennát valami, de bevágás után meglepően kis ellenállást mutatott - egy törpeharcsa volt. Mióta folyókon horgászok nem találkoztam törpékkel, el is felejtettem mennyire szúrnak, de szerencsére hamar előjöttek az emlékek a helyes fogást illetően. Nagyon ízlett nekik a folyóvízi sajtos etetőanyag (ugye nem ide készültem), olyannyira, hogy csontival és gilisztával nem is tudtam horgászni, mert bedobás után 1-2 másodperccel már rajta volt a törpe. Szerintem pár óra alatt összejött volna 10 kiló, de inkább váltottam az úszóson is kukoricára. Ezt is meg-meg húzgálták, és sokszor kívülről akadt beléjük a horog, úgy nyüzsögtek az etetésen. És ették is rendesen. Olyan ütemben kellett pótolni a kaját, mintha úsztatnék, pedig egy 2m mély állóvíztől beszélünk.

Épp a feederrel babráltam - ugyanis a 2 szem fűzött kukoricát is előszeretettel rágták le - amikor az úszóm szép lassan elkezdett oldalazni jobbra, majd a meder közepe felé. Felkaptam a botot az ágasról, rákészültem a bevágásra. Az úszó megint jobbra indult, de most lassan süllyedni is kezdett oldalazva. Azonnal ült a bevágás, a bot meg szépen úgy is maradt ahogy kell: karikába. A könnyű pálcával, 18-as damillal még a tenyeres keszegek fárasztása is élvezetes, egy jobb hal pedig maradandó élményt nyújt az biztos. Igazi elvadult ponty volt, többször kitört, 4-szer is visszament küzdeni a merítés előtti pillanatban. És azok a színek! Egész világos, már majdnem ezüstös, a farok- és a farok alatti úszók pedig vöröses árnyalatúak voltak. 36 cm hosszú és 1,5 kiló körüli lehetett.

Igazi vadvízi pontyocska.

Ahogy háttal a víznek bíbelődtem a hallal, a szemben ülő spori szólt oda, hogy a másik botot is viszi valami. Ahogy odafordultam, a feeder csak úgy ugrált az ágason, be is vágtam, de hiába sajnos. Csak a lecsupaszított horog vigyorgott rám amikor kihúztam. Újracsaliztam mindkét botot, kicsit lenyugodtam a nagy izgalmak után, majd 10-15 perc múlva megint akció volt a matchen. Ismét oldalazott kicsit az úszó, bevágtam, de elkapkodtam a dolgot. Valószínűleg beleúszás volt, amiről a horogra akadt pikkely is árulkodott. Hiába, van még mit tanulni erről a fajta pecáról is.

Ott ólálkodott az újabb, de elszúrtam :(

Nem sokkal ez után a methodos szerkóra jött egy eszeveszett kapás és most jól sikerült az akasztás, éreztem, hogy halam van. Ez most kisebb ponty volt, 25 centi körüli, de ugyan olyan szép színekben pompázott mint az előző társa. Ezek után több érdemlegesség már nem történt. Néha csontira visszaváltottam az úszóssal, de a helyzet változatlan volt, 2 másodpercen belül vitte is a törpe. A hőmérséklet közben kezdett az elviselhetetlenségig fokozódni, így lassan hazaindultam.

Ahhoz képest milyen kicsi, jó nagy kapást csinált.

Összességében nagyon jó kis peca kerekedett ebből. Bár nem volt annyi hal és kapás, mint egy jó úsztatás alkalmával, néha ezt a fajta horgászatot is ki kell próbálni. Pont az előző bejegyzésemben áhítoztam egy úsztatva fogott pontyról. Hát tessék. Úsztatni indultam és pontyokat fogtam. Azért remélem az ősz folyamán a bolognait is megdolgozza majd egy igazi folyami nyurga. Mindenesetre én rajta leszek az ügyön.