2017. augusztus 1., kedd

Vad Pontyocskák

Horgász tervez, Duna végez - szokták mondani. És tényleg így van. A folyó sokszor keresztülhúzza számításainkat, gondosan kidolgozott tervünket pedig egy pillanat alatt romokba döntheti.
Velem is így volt a minap. Alig vártam már az áradást, hogy megint mehessek a Rábára, ahol a tavaszi nagy vizeknél igen jókat horgásztam. A pezsdülést ki is használtam a Mosonin, tetőzés után pedig a Rábát vettem célba. Igen ám, de valamit elnézhettem az áradás mértékét illetően, ugyanis a partra kiérve láttam csak, hogy a jó helyek mind víz alatt vannak. Végignéztem pár beállót, de nem találtam olyan részt, ahol elfértem volna a bolognaival, pedig több halat is láttam fordulni. Bosszantó volt, de nem tudtam mit csinálni, csalódottan elindultam haza.
Visszafelé a töltésen jutott eszembe, hogy van itt egy kifolyó egy kis ártérrel, amit ilyen magas víznél elönt a Rába. Tavasszal pontyok, kárászok is jöttek be oda, talán most is ott vannak. Volt nálam match- és feederbot is szerencsére, így úgy döntöttem teszek egy próbát ha már felkeltem. 1 spori volt a kiszemelt helyen, vele szemben telepedtem le.

Balra a zsilip, ami zárva volt így teljesen állóvízi körülmények fogadtak.
És az alatta elterülő vadregényes kis ártér.
Előbb a feedert vetettem be, rövid előkével, csalitüskén felkínálva a 2 szem mézes kukoricát. Több hónapja a táskámban hevert már a methodos cucc, most legalább kipróbálom ezt is. Beküldtem a nád elé, közben a matchbottal kitapogattam egy jó 2m-es gödröt a lábam előtt, és bedobtam oda pár gombócot. Fixen rögzített folyami úszó volt szerelve, a célnak megfelelt, bár biztos csodálkozott szegény, hogy nem folyik a víz semerre.

Immár az úszó is a helyén.
A feeder spicce folyamatosan rezgett, gondolom az etetőkosárban turkáló apróbb halak miatt. A matchet csontival csaliztam először. Első dobásra rögtön szép lassan húzta le az antennát valami, de bevágás után meglepően kis ellenállást mutatott - egy törpeharcsa volt. Mióta folyókon horgászok nem találkoztam törpékkel, el is felejtettem mennyire szúrnak, de szerencsére hamar előjöttek az emlékek a helyes fogást illetően. Nagyon ízlett nekik a folyóvízi sajtos etetőanyag (ugye nem ide készültem), olyannyira, hogy csontival és gilisztával nem is tudtam horgászni, mert bedobás után 1-2 másodperccel már rajta volt a törpe. Szerintem pár óra alatt összejött volna 10 kiló, de inkább váltottam az úszóson is kukoricára. Ezt is meg-meg húzgálták, és sokszor kívülről akadt beléjük a horog, úgy nyüzsögtek az etetésen. És ették is rendesen. Olyan ütemben kellett pótolni a kaját, mintha úsztatnék, pedig egy 2m mély állóvíztől beszélünk.
Épp a feederrel babráltam - ugyanis a 2 szem fűzött kukoricát is előszeretettel rágták le - amikor az úszóm szép lassan elkezdett oldalazni jobbra, majd a meder közepe felé. Felkaptam a botot az ágasról, rákészültem a bevágásra. Az úszó megint jobbra indult, de most lassan süllyedni is kezdett oldalazva. Azonnal ült a bevágás, a bot meg szépen úgy is maradt ahogy kell: karikába. A könnyű pálcával, 18-as damillal még a tenyeres keszegek fárasztása is élvezetes, egy jobb hal pedig maradandó élményt nyújt az biztos. Igazi elvadult ponty volt, többször kitört, 4-szer is visszament küzdeni a merítés előtti pillanatban. És azok a színek! Egész világos, már majdnem ezüstös, a farok- és a farok alatti úszók pedig vöröses árnyalatúak voltak. 36 cm hosszú és 1,5 kiló körüli lehetett.
Igazi vadvízi pontyocska.
Ahogy háttal a víznek bíbelődtem a hallal, a szemben ülő spori szólt oda, hogy a másik botot is viszi valami. Ahogy odafordultam, a feeder csak úgy ugrált az ágason, be is vágtam, de hiába sajnos. Csak a lecsupaszított horog vigyorgott rám amikor kihúztam. Újracsaliztam mindkét botot, kicsit lenyugodtam a nagy izgalmak után, majd 10-15 perc múlva megint akció volt a matchen. Ismét oldalazott kicsit az úszó, bevágtam, de elkapkodtam a dolgot. Valószínűleg beleúszás volt, amiről a horogra akadt pikkely is árulkodott. Hiába, van még mit tanulni erről a fajta pecáról is.
Ott ólálkodott az újabb, de elszúrtam :(
Nem sokkal ez után a methodos szerkóra jött egy eszeveszett kapás és most jól sikerült az akasztás, éreztem, hogy halam van. Ez most kisebb ponty volt, 25 centi körüli, de ugyan olyan szép színekben pompázott mint az előző társa. Ezek után több érdemlegesség már nem történt. Néha csontira visszaváltottam az úszóssal, de a helyzet változatlan volt, 2 másodpercen belül vitte is a törpe. A hőmérséklet közben kezdett az elviselhetetlenségig fokozódni, így lassan hazaindultam.
Ahhoz képest milyen kicsi, jó nagy kapást csinált.
Összességében nagyon jó kis peca kerekedett ebből. Bár nem volt annyi hal és kapás, mint egy jó úsztatás alkalmával, néha ezt a fajta horgászatot is ki kell próbálni. Pont az előző bejegyzésemben áhítoztam egy úsztatva fogott pontyról. Hát tessék. Úsztatni indultam és pontyokat fogtam. Azért remélem az ősz folyamán a bolognait is megdolgozza majd egy igazi folyami nyurga. Mindenesetre én rajta leszek az ügyön.

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok az íráshoz és az élményekhez amiben részed volt, s részesítettél engem is mint olvasót..

    VálaszTörlés