Két tél között

Januári hideggel indult a tavasz, majd egy rövid ideig tényleg március lett. A március aztán hirtelen  áprilisi melegbe csapott át, és most megint hó és jég borít mindent. Vajon ez az őrült időjárás már az ember keze nyomát viseli? Vagy mindig is voltak ilyen hirtelen változások? Nem tudom. Panaszkodásnak azonban helye nincsen, hiszen ez a szűk két hét tavasz is elég volt arra, hogy pikkelyes barátaink kicsit megmozduljanak az 5-7 °C-ra melegedett vizekben.

Az első tavaszi pecámat, a tavaly ősszel "felfedezett" kis csatornán ejtettem meg. Kora délután érkeztem, és kellemes tavaszi idő fogadott, végre a kocsiban lehetett hagyni a nagykabátot. A madarak csicseregtek, itt-ott halak is locsogtak a vízben - idilli volt a látvány.

A tavasz első sugarai szerencsére idén is a vízparton találtak.

A szerelék az itt már többször bevált 6m-es spiccbotból, 2g-os úszóból, kicsi, 16-os horogból állt, melyet vékony előkével rögzítettem a 16-os főzsinórhoz. Klasszikus, kora tavaszi bodorkázás kerekedett ebből a pecából. Néhány kicsi gombóc elégnek bizonyult, hogy felpiszkáljam a környék halait, melyek kisebb bodrik, karikakeszegek, dévérek voltak. Nem volt könnyű észrevenni, lehelet finom maszatolásaikat az enyhén áramló vízben, az úszó sokszor csak egy tized milliméternyit merült, vagy lassan oldalazott. Eleinte egészen kicsi keszegek szórakoztattak, majd ahogy ment le a nap, néhány - ottani viszonylatban darabosabbnak mondható - bodorka is beköszönt.

Ahogy eljött az este, a kapások abba is maradtak, de így első tavaszi próbálkozásnak teljesen meg voltam elégedve ezzel a pecával, többet nem is vártam tőle.

Pár nappal később egy jó kis áradás érkezett a Dunára, gondolom a hirtelen jött melegnek köszönhetően. Én szeretem az áradást, kifejezetten jókat szoktam horgászni ilyenkor a Mosonin. Amikor még nem nagyon zavaros, de már emelkedett valamennyit a víz, a halak szívesebben húzódnak a parthoz közelebb, hogy csipegessenek a vízbe mosott finom falatokból. Ilyenkor úsztatva még sikeresebbek lehetünk, hiszen eleve több hal tartózkodik az úsztatási sávban. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy még nagyon hideg a víz egy ilyen élő vízi pecához, ezért inkább biztosra mentem és a Rába egy ártéri jellegű kis szakaszára jártam ki.

Ha árad a Rába, a Rábakerti tó zsilipje alatti részt elönti a víz, terülj-terülj asztalkámat varázsolva a halaknak.

Többször is voltam itt, de a legmozgalmasabbnak a március 15.-i reggel bizonyult. Egész más körülmények uralkodtak itt, mint a csatornán. Először is, szemmel láthatóan rengeteg volt az apróhal, főként küszök, de kicsi szilvaorrúak, karikák, dévérek is szép számmal akadtak. Igazából az jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy kikerüljem a küszök támadását. Itt a finom, tavaszi maszatolást el lehetett felejteni. A 12-14-es horgon felkínált 5-6 csontit is előszeretettel tömködte a szájába a falánk apró népség, vad ráncigálós kapások kíséretében.
Két bottal horgásztam. Az egyik egy matchbot, amit 4g-os folyóvízi úszóval szereltem, a másik pedig egy meggyalázott 30-60g-os pergetőbot volt. Utóbbit klasszikus fenekező szerelékkel láttam el, csúszó, bordás etetőkosárral, rövid fonott horogelőkével, nagy méretű, csalitüskés horoggal. Gyakori vendég erre a ponty, ezért ezzel a jobb napokat megélt pergetőbottal egyértelműen egy ponty elcsípése volt a célom. A csalitüskére két szem vaníliás kukoricát tűztem, majd a jól megtömködött etetőkosár kíséretében a szembe lévő nádas tövébe bombáztam a szereléket. Kapásjelző karikát használtam a durung spicc miatt, majd a matchbottal is elkezdtem feltérképezni a terepet.

Egyszerű, klasszikus szerelék bevetésre készen :)

A parthoz egész közel, 2-3 méterre alakítottam ki egy etetést. Etetőanyagnak a Tímár Mix Big Potyka nevűt választottam. Persze ez nem a reklám helye, bármilyen más márka is jó, ami nem csinál nagy felhőt, hamar süllyed és viszonylag nagyobb szemcséjű. Mint említettem, rengeteg az apró keszeg, sneci, ezért nem tanácsos klasszikus keszeges etetőt használni, hiszen a nagy felhőben előszeretettel bújnak meg ezek. A pontyos kajával valamennyivel csökkenthető a számuk, de így is megnehezítik a halak szelektálását. Mit lehet még tenni ez ügyben? Több kukoricát rakok a keverékbe és viszonylag kevés csontit. A szereléken az előkét rövidre veszem, 10-20 centi közöttire, és ha szükséges még egy ólmot odahúzok a jelzőólom mellé a főólmozásról. Ezzel elősegítem, hogy a csali gyorsabban süllyedjen, és minél hamarabb a küszök által kevésbé látogatott mederfenékre érjen. A horgot nagyobbra veszem, hogy 5-6 szem csonti is jól elférjen rajta. Voltak persze időszakok, amikor még ez sem volt elég. Ilyenkor az etetés körül próbálkoztam, vagy nyerő taktika volt még jóval az etetés fölé dobni, és úgy ereszteni rá a szereléket messziről a nyüzsgő halrajra. Ezeket az apró trükköket mind alkalmazva, valamelyest sikerült szelektálni a kisebbek közül. Rendkívül mozgalmas pecában volt részem egyébként. Szerintem ilyen gazdag halfaunával egy horgászat alatt még nem találkoztam, mint ezen a reggelen. Megpróbáltam utólag összeszedni milyen halfajok akadtak horogra aznap: küszök tömkelege, karikakeszeg, szilvaorrú, dévér, bodorka, ezüstkárász, ponty, fogas süllő, csapósügér, törpeharcsa, selymes durbincs, folyami géb. A legtöbb a küsz volt persze, de hullámokban támadtak a karikák, szilvák is.

Bodorka nélkül nincs tavaszi peca.

Lehet, hogy valakinek egyszer élete hala lesz őkelme.

Csonticsokor kellett ennek az anorexiás kis süllőnek.

Csíkos rokona már jobb húsban volt :D

A pontyok és az egy szem kárász a kora reggeli órákban jöttek, egyszerre. De szó szerint. Először a fenekezővé avanzsált pergetőboton vettem észre, hogy a kapásjelző karika igen csak megindult felfelé, majd megtorpant kicsit, végül pedig nekikoppant a nyélnek ahogy kell. Szerencsére nem maradtam le, éreztem, hogy valami küzd a fonott zsineg végén a bevágást követően. Nagyjából egy másodpercig tudtam örvendezni, hogy végre valami testesebb halat akasztottam, amikor gyönyörű elhúzós kapást vettem észre, a - közben bedobva felejtett - matchboton. Bal kezemmel beleemeltem a kapásba, s bizony éreztem, hogy azon is egy szebb halacska akadt. Na, ott álltam, mind két kezemben egy-egy bot, mindkét boton egy-egy hal. Most mi legyen? Végül leraktam a fenekezőt vissza a tartójára, s gyors kiszedtem a matchboton küzdő versenyzőt, ami egy 25 centi körüli kis ponty volt.

Gondoskodott a hajnali adrenalin löketről.

Gyors fénykép után visszadobtam, majd következett a másik delikvens, egy hasonló forma ezüstkárász személyében. Ő viszont, az aznapi ebéd szerves részeként a haltartóban végezte.

Tuti összebeszéltek a ponttyal, hogy megtréfáljanak :)

Amikor megérkezett a hó, még egyszer kinéztem ugyan arra a helyre. A halak a hideg ellenére aktívak maradtak, s bár nagyobb testű halat nem fogtam, egy tanulságos dolgot azért megemlítenék. Amikor megérkeztem, az első úsztatás során, gyönyörű kapással jelentkezett is az első szép karika, ami aznap a legnagyobbnak is bizonyult egyben. Ezt követően sorra jöttek a bodorkák, karikakeszegek a találomra beállított eresztéken, ami a fenék felett 40-50 centire lehetett.

Épp, hogy eljött a tavasz, ismét tél lett.

Ekkor jött a hülye ötletem, hogy etessek be néhány gombóccal, így majd még többet fogok. Hiába, az ember telhetetlen. Ennek az lett az eredménye, hogy a snecik ráugortak a pályára és 2 órán keresztül csak küszt fogtam, akár fenéken, akár vízközt próbáltam. Este felé még visszaálltak a keszegek is, de mindenképp úgy érzem, hogy az etetéssel elrontottam ezt a jó pecát. Szóval annyi a lényeg, hogy nem feltétlenül kell mindig etetni, lehet pár marék konzerv kukorica is elég lett volna. És főleg nem szabad belepiszkálni a dolgok menetébe, amikor szépen jön a hal.
Egyébként összességében jó kis pecák voltak ezek, ebben az elő-tavaszi szezonban. Nagy fogások ugyan nem kerültek horogra, de a halfauna sokfélesége és a töménytelen mennyiségű apróbb hal, mindenképp kecsegtető a jövőre nézve. Lassan eljön az "igazi" tavasz, és remélhetőleg a testesebb halak is megmozdulnak majd.