Nem eszik

Mostanában szép csukafogásokról kaptam hírt a környékről, és mivel én is belenyúltam néha a jóba egy-egy gyors hétköznapi peca során, ezért szükségét éreztem egy kiadósabb túrának is. Hétfőre jó idő ígérkezett, így ki is vettem egy nap szabit, hogy kihorgászhassam magamat.

Ez a szép, 62 cm-es csuka is mostanában került horogra, egy közös pecán Mosoni Horgász barátommal. Lényegében semmi köze a történethez, csak muszáj volt eldicsekednem vele :)

Azt tudni kell rólam, ha én peca miatt szabira megyek, akkor biztos, hogy rekord mértékű passzivitás fog mutatkozni a halak részéről. Most sem volt ez másképp. Egy legyintéssel el is intézhetném a dolgot, hiszen reggel 7:00-től délután 16:00-ig két darab halat sikerült ténylegesen kézbe fognom. Mégis nagyon jól éreztem magam, szép helyeken jártam, s alaposan feltöltöttem a D-vitamin készletemet is a tél előtt, ezért egy legyintésnél csak többet érdemel ez a nap.

Csodás idő volt. Talán az utolsó ilyen napok egyike a tél előtt?

A lusta nap mostanság csak 7 óra körül kel, így én sem kapkodtam el az indulást. Átdöcögtem a hétfő reggeli nyüzsgéstől fűtött városon, s örültem magamnak, hogy az én hetem kellemesebben indul mint legtöbb embertársamé. Leparkoltam egy zsilipnél, és egy hosszú, egyenes, kissé jellegtelen szakaszon kezdtem a dobálást. Mivel nagyon jó pecáink voltak mostanában ezen a részen, az egész délelőttöt rászántam. Utólag ez lehet, hogy hiba volt, hiszen már az első egy óra is kapás nélkül telt. Támolygó kanál mániás korszakomat élem, ezért ezekkel kezdtem, de mivel nem volt érdeklődés, sorra végigpróbáltam mindent ami nálam volt. Mostanában működött még a nagyobb gumi, nagy fejjel, egész gyorsan, de folyamatosan húzva, a klasszikus emelgetés helyett, de ez a módszer is becsődölt. Visszatértem a jó öreg Ottó bácsi-féle arany kanálhoz, s a parti zsombékból el is marta egy méret körüli csukesz.

Becsülethal megvan!

Nagy megkönnyebbülés volt, hal nélkül már biztos nem maradok. Reménykedtem, hogy csak egy kis napsütés kellett nekik, s most már beindul jobban a dolog, de sajnos megint kapástalan fél óra következett. Végre láttam egy rablást kicsit távolabb. Egyből fogtam a cuccom és szememet a rablás pontos helyén tartva odasiettem. Néhány töklevél takarásában bújhatott a kis lesben álló, azon túldobtam s pont a növényzet előtt táncoltattam a vasat. A csuka egyből ki is tört, szépen látszódott az egész akció a tiszta vízben. A boton csak egy gyenge ütést éreztem, talán még a száját sem nyitotta ki, csak az orrával pöccintette meg. Újradobtam, de már nem jött elő, másik csalira sem. Úgy látszik nem éhes. Ha elsőre nem is, de másodjára biztos elvitte volna, ha étvágyánál van. Sebaj.

Ránéztem az órára, 11 óra volt már. Visszamentem a kocsihoz, s tartottam egy gyors kajaszünetet. Kenyér, szalonna, hagyma és egy kis tea. Semmi cécó.

Királyi lakoma, pazar kilátással.

Nem is időztem sokat, hiszen kíváncsi voltam feljebb, a másik irányban mik lehetnek, arra még nem jártam. Az első 200m-t nemrég kotorhatták ki, teljesen üres, növényzet mentes, egyenletes medrű, tagolatlan partú szakasz volt. Sok fantáziát nem láttam benne, gyorsan fésültem át egy nagy méretű jiggel. Meglepetésemre azonban egyszer csak jó kis kapást éreztem a már-már balintempóban bevontatott csalira. Az 50 cm körüli csuka jól állta a sarat, többször meglepett a kitöréseivel. Ahogy húztam a lábamhoz, láttam, hogy alig tartja egy kis bőrdarab a horgot. Esélytelennek tűnt, hogy ezt a halat én ma kézben tartom, s igazam is lett. Két fejrázás, és pápá! De legalább volt valami.

A kotort rész után volt egy nagy kanyar, és egy kettéágazás is. Sokat időztem itt, nagyon beleláttam a csukát a sok álló részbe, visszaforgóba, de semmi. A kanyar egy vadregényesebb szakaszban folytatódott tovább, de kicsit erősebb sodrással. Visszaraktam a kanalat a kapocsba, hiszen a túlparti sás- és nádöblökbe történő ejtegetésre az a legjobb fegyver szerintem.

Kanalat nekik!

Egy kisebb kapásom volt is az elején, de utána sokáig semmi. Ahogy beállóról beállóra haladtam, egyre nagyobb lett a dzsungel, lassult a folyás, már minden dobásban a kapást vártam. Majd jött is az, egy hatalmas rántás formájában. Nem akadt. Néztem, követi-e valami a csalit, egy tenyeres sügér jött utána. Kikerekedett a szemem rendesen! Hogy csinált ez a kis fickó ekkora kapást? Újradobtam, s megint ő követte a csillogó fémet. Na mondom, akkor fogjuk meg ezt a sügeret legalább. Felraktam egy 6 centis gumit, kicsi horoggal. Durr! Ezúttal jól akadt és rendes kis súlyt éreztem a zsineg végén. Rögtön leesett, hogy mégsem az a sügér kapott olyan vehemensen már elsőre sem. Éppen megpillantottam a szintén 50-es körüli csukát, amikor kipattant a szájából a kicsi horog. Ez mondjuk az én saram is. Lehetett volna annyi eszem, hogy nem egy 15 dekás sügér rántja meg így a nyelet. Ügyes vagyok.

Nem az a sűrűn látogatott helyek egyike.

Kicsit tovább, elértem egy olyan részre, amit a "tuti helynek" neveznék. Itt ágazott ketté a csatorna, egy kis lápos szigetet alkotva középen. A víz szinte állt, volt növényzet, bedőlt fa, nádas. Mondanom sem kell, itt is elidőztem, de sajnos halnak nyoma sem volt.

Biztosra vettem, hogy itt lesz valami, de mégsem.

Ezután megint könnyebb terep jött egy hosszabb szakaszon, de volt azért tagoltság is benne, jónak ígérkezett. Az egyik beállónál pont a csatorna közepén járt a támolygó, amikor vaskos csukatestet láttam villanni a csalim irányába. Azonban ahelyett, hogy leverte volna, elegánsan mellé farolt. Ilyet még nem láttam. Esze ágában nem volt megenni azt a valamit, inkább mintha védekező állásba állt volna be. Persze hiába dobtam még 5-ször oda, rá se hederített. Hiába, nem éhes ő sem. 

Folytattam az utam, és szerencsére nem kellett sokat várni a következő akcióra. Ahogy épp kiemeltem a kanalat, olyan gyanúsan nagy örvényeket keltett maga után. Reméltem, hogy egy utolsó pillanatban visszaforduló csukafarok kavarta őket, ezért ugyanoda visszadobtam. Néhány emelés a villantón és már le is durrantotta őkelme. Izgalmas fárasztás vette kezdetét. Megjártuk a jobb és bal oldali töklevelest és a szemközti nádast is, de végül csak sikerült egy hódjáratba húzva tarkón ragadni az 52 cm-re mért éhenkórászt. Ő legalább nem vacakolt.

A nap hala.

Sokkal tovább már nem tudtam menni, a dzsungel átjárhatatlanná vált, így gondoltam visszanézek a "tuti helyre". Oldalt dobtam el, a tőlem jobbra lévő nádast horgászva meg. Éreztem is egy apró pöccintést, de nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán hal volt-e. Ahogy látótérbe ért a csalim, látom ám, hogy egy 60-65 cm-es kroki komótosan követi. Gyorsan felszökött az adrenalinszintem, főleg, hogy pont előttem, egész közel állt meg. Táncoltattam az orra előtt a kanalat, de semmi. Kivettem a csalit, de a csuka még mindig ott állt. Akár egyéni rekordot is dönthetek vele. Mit csináljak? Dobjak újra a kanállal egy másik irányból érkeztetve hozzá, vagy kockáztassam meg a csalicserét, félve, hogy esetleg elijed a mozgástól? Végül a kanállal dobtam újra. 5cm-re az orra előtt sikerült elhúznom, de csak állt, mint egy darab fa. Mégis gyorsan csalit cseréltem, barnás gumihalra. Még mindig ott állt, de már halványan láttam csak a körvonalait. Még legalább 3-szor húztam el közvetlenül előtte a gumit, de nulla érdeklődést mutatott. Végül a negyedik dobásnál már hozzáértem a fejéhez, ekkor fordult egyet és elúszott.

A visszaúton még dobtam párat de csak úgy ímmel-ámmal, igen elfáradtam a végére. Kiadós kis túra volt, jó helyeket találtam. Élményekben nem volt hiány, mondjuk több hal is kerülhetett volna horogra. De hiába. Ha nem eszik, hát nem eszik.