Amikor a Rába ad

Egy hét telt el a legutóbbi Rábára tett látogatásom óta, a folyón pedig ismét levonult egy árhullám, szombat reggelre pedig be is állt a pont optimális, győri vízmérce szerinti 200-220-as vízszint. Az előző vasárnap sikerei után nem volt kérdés számomra, hogy hova menjek aznap horgászni. A módszernek a számomra oly' kedvessé vált bolognai botos úsztatást választottam újfent. Reménykedtem egy hasonlóan mozgalmas pecában mint a múltkori, de hogy felül is múlja majd az előző hetit, arra igazán nem számítottam. Megint borús idő volt, "lógott az eső lába" - ahogy mondani szokás, de legalább teljes szélcsend, kisimult víztükör fogadott a parton.

Teljes szélcsend....

....kisimult víztükör

Én a mélységmérést is felcsalizott horoggal szoktam végezni, s már az első úsztatás során fogtam egy kicsi karikakeszeget. Igen jó kedvem lett, hogy etetés nélkül is előttem vannak a halak, így biztos voltam benne, hogy jó pecának nézek elébe. Na azért bedobtam nekik 6 kisebb gombócot, a Tímár Mix dévéres fajtájából. Az első 1 órában kizárólag a tenyeresnél kisebb karikák jöttek, de látszott, hogy sok hal van az etetésen. Mindegy volt, hány szem csontit tűzök a horogra, mekkora az előke hossza, milyen az ereszték, a kis mohó népség teljesen ellepte a placcot.

Egy ideig ők voltak porondon

Vártam közben a darabosabb halakat, dobáltam a kisebb gombócokat sorban. Szerencsére megjöttek azok is, annak rendje s módja szerint. Először fenék közelében húzta le gyorsan az úszót egy kb. 25 centis szilvaorrú, majd vad cikázásba kezdett előttem, fajtájához méltó módon. Nem hiába ők a kedvenceim.

Első testesebb, egy szilvaorrú.

Majd egy jó tenyeres dévér vette fel a csonticsokrot, s oldalazott felém a lapos testével mint egy hínárcsomó. Beindultak a halak rendesen. Jött még szilvaorrú, ugyan abból a méretből, paduc, valamint a karikák is elkezdtek nőni: tenyeres, majd attól nagyobb, valamint egészen 40-50 dekás példányok is tiszteletüket tették. Meglepetésvendégként egy kisebb domolykó és egy hasonló forma laposkeszeg is beköszönt.

Dévérke. Ő inkább a tehetetlenségét használja a védekezésnél :) De azért szeretjük.

Meglepetés domi :)

Lapos

Tenyeres karika...

...nagyobb karika...

...még nagyobb karika!

Annyira élveztem a pecát, hogy nem voltam hajlandó tudomásul venni azt a hatalmas fekete felleget, ami a túlpart felől közeledett felém. Itt most egyszerűen nem lehet vihar, ahhoz túl jól szórakozok; essen most máshol! De nem akart elmenni, csak jött és jött. Feltámadt a szél, majd elkezdett szemerkélni az eső. Nem foglalkoztam vele különösképpen. Egy kis víz kinek árthat? Egyszer csak két nagy villanás, majd pár másodperc múlva hatalmas dörgés rázta meg a csendet. Ekkor végigfutott az agyamon, hogy itt állok egy 7m-es tiszta karbon bottal a kezemben és felettem villámlik. Hamar rájöttem arra, hogy ennyit bizony egy hal sem ér meg. Gyorsan kitekertem a paducot, amit épp fárasztottam, majd vissza is dobtam rögtön. Közben a kis esőcseppeket felváltották a nagyobb méretű, nyári záporhoz illő cseppek. A botot gyorsan leraktam az ágasra, fogtam a hátizsákom, az etetős vödröt és szaladtam a kocsihoz. Mire beszálltam az autóba, már úgy esett rám a víz, mintha a zuhany alatt állnék. Egyből édesanyámat tárcsáztam, aki mindig képbe van az aktuális időjárási viszonyokat illetően, s aki most is ki tudott segíteni. A radarkép alapján elmondta, hogy ne aggódjak, a zuhé mindjárt eláll. Így is lett, egy jó 15-20 percig szakadt az eső, majd visszavett magából a vihar s így én is kimerészkedtem a menedékemből. Még nem volt vége teljesen, de már visszacuccoltam, mert féltem, hogy a halak elmennek az etetésről.

Még nagy cseppekben esett mikor újrakezdtem a pecát.

Leráztam a bolóról a vizet, csaliztam és már dobtam is. A játszótársak még ott voltak, pár méter úsztatás után határozottan húzta le az antennát egy jóforma hal. Dévéresen jött, de egy szép nagy laposkeszeg volt; a maga 28 cm-ével egyéni csúcsot nyújtva nekem ebből a fajtából. Közben a nap is kisütött, ragyogó, szélcsendes idő kerekedett.

Rekord laposkeszeg :)

Pár perc múlva ilyen ragyogó idő lett.

Fogtam még néhány karikát, köztük egy szép kövér, fél kiló közeli példányt, pár szilvaorrút, de egyébként szépen lassan felszívódtak a halak az etetési sávról; a maradék 3 gombóc már nem tudta ott tartani őket. Nem is bántam, mert már 11 óra elmúlt; kicsit el is fáradtam és a gyomrom is korgott.

Termetes karika a végére.

Amikor fenékjáró küllőt fogtam, tudtam, hogy ideje menni. A tilalom alá eső halakat természetesen azonnal visszadobtam, de így is jó sok karika, dévér és laposkeszeg volt a szákomban. Több is mint ami nekünk kell, így még azokból is szelektáltam néhány szebb darabot, majd a nagyobb részüket visszaengedtem.

Utolsó hal aznap.

A Rába ismét óriási pecát adott nekem ezzel a mai horgászattal, így igazán belopta magát a szívembe. A rossz híre ellenére jócskán van benne élet, ha pedig vigyázunk rá, és a benne élő halakra, még sok ilyen eredményes horgászatban lehet részünk, mint nekem ezen a felejthetetlen szombat reggelen.
  

Nem könnyű otthagyni egy ilyen vizet. De az éhség nagy úr :) Legközelebb ugyanitt!