2018. április 26., csütörtök

Imádok úsztatni!

A bolognai bot - mely a tavalyi év során igen csak a szívemhez nőtt - október vége óta a sarokba támasztva várta, hogy kitavaszodjon és ismét csatasorba állhasson. Időközben elmélyültem kicsit a pergetésben. Jó néhány csuka és egy-két süllő is horogra került az őszi-téli szezonban, de most, hogy felmelegedtek a vizek, a halak pedig kimozdultak téli tanyáikról, rá kellett jöjjek ismét: Imádok úsztatni!
Békéshalaztam én télen, meg márciusban is, de áprilisban kezdődik az igazi úsztatós szezon, amikor az uszonyos népség ismét megjelenik nyári tartózkodási helyén. Szerencsére itt Győr környékén rengeteg lehetőség adódik, hogy ezt a remek módszert gyakorolja az ember.
Április elején a Mosonin már lehetett fogni néhány keszeget.
A kisebb-nagyobb csatornák, a Rábca, a Rába, a Mosoni-Duna azok a vizek, ahol véleményem szerint az úsztatás a legeredményesebb módszer. Az ágrendszerben már billen a mérleg a letett botos módszerek irányába, hiszen a mélyebb víz és a távolabbi törésvonal macerásabbá teszi a dolgot, bár megjegyzem én itt is úsztatni szoktam.
A Bagaméri Duna-ág. A bojlisok kedvelt helye. Én itt is úsztatok :) 
Volt rá példa, hogy szépen szedegettem a keszegeket, s bizony egyszer csak a ponty is beugrott, míg mellettem a bojlis társaság csak bámulta a mozdulatlan botokat órákon át. (Majd az egyik átjött, hogy ő elvinné haza a pontyot ha én úgy is visszadobom.)
Én azt szeretem, ha a horgászat aktív, pörgős. Nem tudok sokat várni a kapásra. Inkább variálok. Kijjebb, beljebb dobok, állítgatom az eresztéket, átrendezem az ólmozást, változtatom az úsztatás sebességét, ha kell úszót cserélek. Alapjában véve "Cralusso Bolo" úszót használok. Ezzel az úszóval lehet a legjobban az enyhén visszatartott, meg-meg állított csalivezetést kivitelezni, ami tapasztalataim szerint a legtöbbször eredményes. A szerelékem úgy van megcsinálva, hogy nagyobb átalakítás nélkül tudjam cserélgetni rajta az úszókat. Mindig van nálam egy "Cralusso Surf" is, amivel a teljesen megállított, pontról pontra léptetett csalivezetést lehet megoldani, valamit egy sima gömb testű Exner is, amit akkor használok, ha teljesen szabadon úsztatok, vagy a spicc alatt kell horgászni. Sajnos a Cralusso úszókkal a spicc vonalában én nem tudtam megoldani az úszó vezetését, mert kialakításukból adódóan mindig a spicctől kicsit beljebb állnak egyensúlyba. Nyilván ez bennük a pláne, de ha csak 6-7 méterre horgászunk, ez hátrányt jelenthet.
Az általam használt úszók. Répa forma az egészen lassú vizekre, nyalóka forma a szabadon úsztatáshoz, a "Bolo" úszó amit a leggyakrabban használok és a "Surf" úszó a megállított csalivezetéshez. 
Az Öreg-Dunát még sajnos nem fedeztem fel elég alaposan, de az eddigiek alapján azt mondanám, hogy ott már a feeder bot előnyösebb. A zárások között nincs értelme úsztatni, hiszen gyakorlatilag állóvízi körülmények vannak, a partvédő kövezésen meg olyan erős a sodrás, és mély a víz, hogy komolyabb felszerelést igényelne és 20-30g-os úszókat. Mindenesetre ha valahol van értelme elkezdeni művelni ezt a rendkívül izgalmas módszert, akkor az a Szigetköz.
Eddig két olyan pecám volt idén, ami érdemel egy-két szót. Az egyik a Rábcán a másik a Rábán. A többféle úszóra azért is van szükség egyébként, mert pont ez utóbbi két folyó az, aminek a sodrása elég változó. Azt már észrevettem, hogy ha a Nagy-Duna árad, akkor igen belassulnak, néha meg kifejezetten gyors folyásúak, ezért jó felkészültnek lenni. Próbálkoztam a Mosonin is néhányszor, de ott még nem indult be igazán a dolog, így maradtam a kisebb folyókon. A Rábca nekem nagyon közel van. Amíg nem jön fel rá a töklevél, gyakran járok ide. Nem egy felkapott hely, szinte mindig egyedül vagyok kint, ami nálam plusz pontot jelent. Egyik nap munka előtt pár órás horgászatot iktattam be erre a csodás kis folyóra. Keszeges etetőt vittem, s még el sem ültek a gombócok csobbanásának hullámai, már elkezdtek jönni a bodorkák, karikák. Szinte minden úsztatásra jött egy, remekül szórakoztam.
Nem túl nagy, de sok jött. Igazi pörgős peca volt.
A tavaszi pecák elmaradhatatlan kelléke a bodorka :)
Ennél a magasabb víznél nagyon kényelmes kis horgászhely.
Mélyeket szippantottam a friss tavaszi levegőből s gyönyörködtem az apró levelek sokaságán, melyek zöldre festették a pár hete még komor vízpartot. Egymás után, számolatlanul jöttek az íváshoz készülő dorozsmás bodorkák. Pár nappal később már biztos beindult a nász, ugyanis csak 3-4 db-ot fogtam ugyan itt. Egyébként remélem az idei ívás is legalább olyan jól sikerül majd mint a tavalyi, s  akkor pár éven belül térdig járunk majd a halban. :)
Az áprilisi Rábca. Nem véletlenül szeretek ide (is) járni.
 Nem sokkal ez után ismét kinéztem a Mosonira, de megint nem volt az igazi. 3 kg etetőanyag és 3 óra elteltével is csak 5-6 db halig jutottam, így a horgászatot követően  átkocsikáztam a Rábára, megnézni a tavalyi "helyemet". A víz jól nézett ki nagyon, de sajnos a drágalátos hódok egy fát döntöttek az útba. Ha már ott voltam átrendeztem kicsit a terepet, előkészítettem a másnap reggeli pecára. Szerencsére sikerült eltakarítani a hódok alkotását, s néhány nagyobb ágból meg is erősítettem a beállót a meredek, agyagos parton. Reggel a hellyel így már nem kellett foglalatoskodnom, kezdhettem egyből a pecát.
Mire megjelentek a nap első sugarai, én már a Rába-parton toporogtam :)
Egy erősen mézeskalács illatú Special Dévér nevű etetőt vittem, s különlegességként még egy dévéres aromával is megöntöztem a keveréket. Volt benne még főtt búza, kukorica, csonti és föld is. Gondoltam kényeztetem kicsit a pikkelyes népséget, ha már előző nap olyan gyengén ettek. Na ezzel most nem volt gond. Első úsztatásra fenékjáró küllő, majd kisebb karika érkezett az etetésre aztán egy testesebb darab is beugrott egy fotó erejéig.
Általában ebben a sorrendben jelennek meg a halak az etetés körül. Küllő vagy géb...

...aztán kis keszegek...
...és ha szerencsénk van, a nagyobbak is odatalálnak.
Tavaly gyönyörű karikákat fogtam itt, s csak reméltem, hogy idén is rájuk akadok. Egy ilyen példány már jól küzd a horgon, a finom szerelékkel igazi élményszámba megy a fárasztása. Ez után a kisebb nagyobb keszegek folyamatosan gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzak. Jött még egy szép kárász és egy nagyobb laposkeszeg is.
Karcsi.
És egy laposkeszeg a Rábából.
Érdekes, hogy csak a három szem csonti volt jó nekik, és abból is csak az izgő-mozgó. Ha elrontottam a kapást, hiába dobtam vissza, a rágottra már nem volt érdeklődés, újra kellett csalizni. A Rábán viszonylag messzire, 10-15 méterre kell vezetni az úszót. Bizony a szerelék bejuttatása nem egyszerű, ugyanis ha nem a vízre kiterítve érkezik, a gubanc szinte biztos. Tovább rontja a helyzetet, hogy ha egyszer volt gubanc, utána a damil elveszti a kellő merevségét azon a szakaszon, s egyre hajlamosabb lesz összegabalyodni. Tavaly ugyan itt horgásztam, s annyi gubancot dobtam, hogy a végén újra kellett kötni az egész szereléket. Rendkívüli büszkeséggel töltött el, hogy idén már ilyen egyszer sem fordult elő, s így több idő maradt a tényleges horgászatra.
Összességében, kellemesebb pecám azt hiszem nem is lehetett volna. A módszer hatékonysága ismét bizonyított, s megint csak megerősödött bennem: Imádok úsztatni! :)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon jól esett olvasnom ezt a bejegyzést! Minden sorral azonosulni tudok magam is! Grat. És köszi hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
  2. Egyre kevesebben űzik ezt a csodálatos módszert!!!Én is túl vagyok az első usztatàsomon a Ràbàn Nicknél.Nagyon jó pecàn vagyok túl szépen jött a keszeg,paduc nem voltak túl nagyok inkàbb tenyérnyi,de abból sok!!!A legnagyobb 1kg körüli Dévér làtogatot meg egy rövidke kis ìdőre��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ott Nicknél biztos más azért mint itt egész lent a Rába. Szívesen horgásznék egyszer ott, nagyon jókat olvastam róla :) Akkor te ügyesebb vagy mint én. Én az első úsztatásom alkalmával 3 keszeget fogtam és végig csak gubancoltam szinte :D Elsőre kilós dévér? nagyon jó :D
      Legyen még sok jó pecád, az meg, hogy hányan űzik, kit érdekel? :D

      Törlés
  3. ...csak irigykedem milyen szép helyen élsz. Gratulálok a sztorihoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Valóban az egyik legszebb és legváltozatosabb környék az országban! ;)

      Törlés
  4. Hello. Szeptemberben 3napot leszek Győr környékén tudsz adni pár konkrét tippet úsztatáshoz? Nem vagyok ismerős, nem tudom merre menjek. Merre keressek szállást. Üdv. Csaba

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Természetesen tudok tippet adni, de szeptember még nagyon messze van. Küldj majd egy e-mailt, mielőtt jönnél (soros.bence@gmail.com) és akkor konkrét helyeket tudok mondani, hogy éppen hova érdemes menni. Szállásra sajnos így kapásból nincs ötletem. Üdv.

      Törlés