A kavicson

Mostanában volt néhány igazán pörgős pecám a Mosonin, kis túlzással azt lehet mondani, hogy a csenevész folyócska tömve van keszeggel, így nyár közepe táján. Panaszra tényleg nem lehet ok. Volt, hogy elértem a 60-70 db-ot, vagy a 10 kg feletti fogást. A jól feletetett pályán, minden úsztatásra lehetett fogni, sokszor 1 métert nem tudott haladni az úszó anélkül, hogy egy karika fel ne vette volna a csalit.

Karikából mennyiségre és minőségre sem lehet panasz a Mosoni-Dunán.

Ahogy izmos szilvákból sincs hiány.

Mégis valami másra vágytam. Szerettem volna márnát, nagy dévért, paducot fogni végre s talán a jól bejáratott helyekbe is beleuntam kicsit - noha nagyon szépen adták a halat. Egy horgásztárs tippjére alapozva a Nagy Duna felé vettem az irányt, ami számomra még felfedezetlen terepnek minősül. Jól esett a változatosság, főleg, hogy egy teljesen új módszert próbálhattam ki, a vízben állós úsztatást - mert, hogy bolognai botot vittem magammal, ez nem is volt kétséges ;). A helyszín egy lapos kavicspad, átlagosnak mondható dunai sodrással, melybe már első látásra beleszerettem.

Új terep, új lehetőségek :)

A víz tiszta, balinok fröcsögnek végig a lapos parton, s ezerszám csörög a kagyló- és csigahéj az ember lába alatt, mely nagyon jó jel a nagyobb testű halakra nézve.

Szép a koncér is, de itt látszik végig a barna csík a parton, ami mind kagylóhéj.

Persze a hátrányok is megmutatkoztak. Mivel lapos a part, nagyon alacsony vízállásnál horgászható csak, s a nyílt terep miatt a szél rendkívül fel tud erősödni - ez sajnos ez első pecámat meg is keserítette alaposan. És ott van még a hajóforgalom, a hatalmas, nagy mennyiségű vizet megmozgató turistahajókkal, melyek nem csak rendkívüli módon bosszantóak, de az etetést is alaposan átrendezik odalent.

A hajnal csendjébe belerondító luxushajó...

Mindezek ellenére, már első alkalommal is nagyon jó pecát zártam. A vízbe combközépig álltam be, s onnan kezdtem próbálgatni az úsztatást egy 5g-os csepp alakú úszóval. Nem horgásztam sokkal beljebb a spicctől, mindössze talán 1m-re, hogy jó hosszan el tudjak úsztatni s vissza tudjak tartani. A vízmélység 1,80 körül volt ebben a sávban, de tovább mélyült, ezért lapos "gombócokat" gyúrtam az etetőből, hogy ne guruljanak beljebb a földet érés után. Az elején kicsit szenvedtem a csalizással. Hogy ne kelljen kirohangálni csontiért, a zsebembe raktam egy csontis dobozt. De mivel a botot is végig kézben kell tartani, nagyon macerás volt a doboz fedelét nyitogatni, így mást találtam ki. Szerencsére volt nálam egy hosszú leszúrós ágas, így a képen látható megoldást ötlöttem ki, ezzel a szép fehér vödörrel. Remekül működött, csak a nagy hullámoknál kellett néha megemelni kicsit, nehogy elússzon.

Ágason vödör.

Vödörben csontisdoboz.

Immár a csalizás megoldódott, s röviddel az alapozó gombócok csobbanása után érkezett is az első jelentkező, egy jól szituált leánykoncér személyében. Szép volt, erős volt, máris sikerült kicsit nagyobb és más fajba tartozó halat fogni, mint a Mosoni karikái.

Első halam a sóderről.

Néhány társa még követte, majd egy vihar ment el a távolban mellettem, melyet sikeresen megúsztam, de a szele 1,5 órán át nehezítette a botot a kezemben. Estére elállt a szél, s fogtam még egy kis márnát, néhány koncért és egy karikakeszeget is.

Aprócska, de jelzi, hogy szeretnek itt.

Következő alkalomra megint más arcát mutatta a pálya. Ezúttal tökéletes idő volt, enyhe, kellemes szél fújkált csak nyugatról, mégis 17:00 és 20:00 között csak küszöket fogtam, rengeteg volt belőlük. Estére viszont beindultak az események. A kezdést megint a koncérok vállalták magukra, majd egy határozott kapást követően karikában maradt a bot. De nem ám csak karikában maradt, rögtön megiramodott a meder közepe felé, néhány méter zsinórt lehúzva az orsó dobjáról. Ez után komótosan indult meg a sodrással szemben, így egyből tudtam, hogy egy szebb márnával akadtam össze. Megint iram következett, de most nem szólalt meg az orsó fékje, mert a szerelék megkönnyebbülve terült ki a vízen. Sok kagylót fogtam előtte, biztos elnyeste az egyik az előkét. Pech, de pont ilyen izgalmakra vágytam, ezért jöttem ide - még ha 8 másodpercnél tovább nem is tartott az egész. Kicsire rá megismétlődtek az események, egy jóval kisebb márnával, ő persze gond nélkül kijött.

Mindig a nagy megy el :(

Mivel csak estére állt ki a hal az etetésre, a következő alkalommal elhatároztam, hogy megpróbálom inkább a hajnali időpontot. Már reggel 5-kor kint voltam és be is gázoltam, a levegő hőmérsékletéhez képest melegnek tűnő Dunába. Az alapozó etetés után pár perc telt el, és sorozatban jött is néhány szilvaorrú, melyeket az itt gyakori koncérok követtek. Mondjuk ezek most nagyobbak voltak, igazi élmény volt a fárasztásuk.

Hajnalodik a Dunán.

Ez már 35 cm körüli, finomszerelékkel igazi élmény.  

Ahogy a nap jött fel, a halak szép lassan eltűntek és megint a sneciké lett a terep. Fokozatosan etettem, mégis azon kaptam magam, hogy már 1-1,5 órája nem volt rendes kapásom. Az ember ilyenkor elkezd agyalni. Ha nincsen kapás, bármilyen változtatás meghozhatja az áttörést. Eszembe jutott, hogy előzőleg a márnák, az erősen visszatartott csalit vették fel. Veszteni valóm nem volt, átszereltem az 5g-os cseppúszót 8g-os Cralusso Bolo úszóra, az egyszerűség kedvéért most csak simán sörétekből rakva össze az ólmozást. Ezzel a nehéz, aszimmetrikus úszóval egész lassan, centiről centire tudtam pattogtatni a csalit a fenéken. A drasztikus váltás rögtön eredményt hozott, néhány úsztatás után a nap legnagyobb hala küzdött a zsineg végén, egy 44 cm-es koncér.

Legnagyobb leánykoncérom, bőven kiló felett.

Ezt követően feléledt a pálya előttem, pedig időközben az etetőanyagom is elfogyott. Már több mint egy órája nem dobtam be gombócot, mégis sorra jöttek a koncérok, szilvák sőt egy-két paduc is kinézett. 11 óra már elmúlt, a nap is magasan járt, igazi nyári kánikulát sugározva a kavicsosra. Engem mondjuk nem zavart a meleg, derékig a hűs Dunában állva, néha megmártózva, halakat szedegetve, remekül éreztem magam. Az idillt egy elfekvős, elakadás szerű kapás törte meg, melyre bevágva komoly ellenállásba ütköztem. A fék ugyan csendben maradt, de a nagy, komótos farokcsapások nem egy kezdő, pehelysúlyú versenyzőre engedtek következtetni. Nagyon nem akart ő menni sehova, ha erőltettem, a fék engedett, de egyébként elvoltunk. Végül aztán csak észbe kapott, és egy-két kirohanással fárasztotta magát, majd végre elkezdtem magam felé terelgetni. Na ha ez koncér, akkor rekordlistás - gondoltam magamban - ha meg márna, annak nagyon fogok örülni, így kíváncsian vártam, mi lehet. Mikor megláttam az egyik uszonyát, kiderült, hogy nem koncér, majd rögtön fel is feküdt, lapjával a felszínre s világossá vált, hogy egy igazi, dunai lapátdévérrel akadtam össze. A szákolás nem volt egyszerű, vagy 50m-t mentem a hallal a vízben, mire sikerült a művelet. Ahogy végre kiraktam a kavicsra, kicsit úgy éreztem magam, mint a székely bácsi az állatkertben, amikor meglátja a zsiráfot, és csak ennyit mond: Már pedig ilyen állat nincsen is!

Eddig csak fényképen láttam ilyet :) 

Soha nem láttam még ekkora dévért s hogy úsztatva sikerült fognom, külön hab a tortán. 51 cm volt a hossza és az arra járó horgászokkal 2,5-3 kg közöttire becsültük a tömegét. Visszaengedtem az öreg dunai lakost majd még néhány kisebb koncérral és paduccal zártam a napot, persze a mosoly még órákig ráfagyott az arcomra :) 

Nem volt ok nélküli az öröm :) 

Mondanom sem kell, hogy nagyon megtetszett az új hely és az új körülmények. A vízben állós peca nagyon jó választás ezeken a forró nyári napokon, és a halak is szívesen tartózkodnak a gyors, oxigén dús, tiszta vizű kavicsos részeken. Bár nem teljesen értem, hogy a napszak váltás, az úszócsere vagy mi okozta, hogy ilyen furán reagáltak a halak az etetésre. Az eddigi pecáim során, 20-30 perccel az etetőanyag elfogyása után már szinte kapást se lehetett kicsikarni, itt meg még két órával utána is jöttek. Talán ennyi idő alatt eszik fel a snecik az etető apró szemcséit, s a nagyok csak később férnek oda, amikor már csak a szemes takarmány maradt? Vagy a sóder miatt ennyire lassan vándorol a kaja a sodrással? Majd talán erre is fény derül, hiszen biztos jövök még ide, amíg tart a nyár. Főleg, hogy egy másik bakancslistás dolgot is ki akarok itt próbálni, méghozzá a kenyérzsákos úsztatást.