Pezsdül

2-3 hét telt el a legutóbbi írásom óta, s örömmel jelentem be, hogy a mélyponton sikeresen túljutottam, sőt nem túlzás azt mondanom, hogy ismét a toppon vagyok. Túl vagyok életem egyik legpörgősebb horgászatán, amikor egyik reggel 2,5 óra leforgása alatt 42 db tenyeres karikakeszeget, bagolykeszeget, szilvaorrút zsákmányoltam, valamint egy kisharcsát is fogtam úsztatva mint különlegességet. A mai bejegyzés azonban nem erről a pecáról fog szólni, ugyanis a legutóbbi próbálkozásom ezeket is felülmúlta.

Hetek óta tartott már a kánikula és az alacsony vízállás, így kedd reggel kihagyhatatlan lehetőség kínálkozott, amikor a pezsdülés és a hidegfront betörése szinte egyszerre érte el Győr térségét. Ilyen nem sokszor van egy évben, így tudtam, hogy nincs mese: menni kell! Ki is néztem egy nagyon jó kis úsztatós helyet Győrladamér magasságában, azonban a horgászat reggelére a hidegfront mellé jókora É/NY-i szél is kerekedett, így az a terv ugrott. Ilyenkor a városi részre szoktam menni, ugyanis ez a szakasz D/K-i fekvésű, így a szél pont a hátam mögül fúj, a betonfal és a töltés pedig szélárnyékot ad a part menti sávban. Tehát irány a beton és a lépcsők. Nem örültem, mert szeretem váltogatni a horgászhelyeimet és mostanában kicsit sokat voltam itt, de inkább ez mint az orkán erejű oldalszél.

Aznap, a horgászat vége felé. Itt jól látszik a szélvédett, part menti sáv.

Kiérve a partra, örömmel nyugtáztam, hogy tényleg csendes volt a szakasz és a vízügyesek sem tévedtek nagyot. Valami valóban megváltozott előző este óta, pár centit áradt is a víz: pezsdült. Az okosok azt mondják ezt szeretik a halak, na majd most kiderül.

Hajnalban még kicsit borúsabb volt a helyzet.

A módszer a szokásos volt: 7m-es bolognai bot, 10g-os bolo úszó, gombócos etetés. Az etetőanyag 1/3 Tímár Mix sajtos, 1/3 disznótáp, 1/3 föld és egy csomag fahéj volt. Annyit változtattam, hogy most nem raktam csontit az etetőanyagba, viszont 2 doboz konzervkukorica ment bele az 1 helyett. 6 ilyen gombóc csobbant a tőlem 8-10 méterre eső sávba majd úsztattam az elsőket.

Arra vannak a halak.

Büszke voltam magamra a helyválasztást illetően. Mögöttem és szemben is a fákat csak úgy tépte a szél, én mégis gyönyörűen tudtam vezetgetni a szereléket. Ahogy ezen méláztam, egyszer csak azt láttam, hogy az úszó olyan furcsán imbolyog és kicsit ki is emelkedett, mint amikor leesik egy sörétólom a damilról. Aki úsztatott már folyóvízen az tudja, hogy minden gyanús dologra reagálni kell úgyhogy ment is a bevágás, nem hiába. Ekkor ébredtem csak fel igazán a hajnali kómából, főleg amikor eszembe jutott, hogy a szák nincs összerakva, a hal amit akasztottam pedig már nem az a bolognaival röptetős fajta. Szerencse, hogy egy lélek nem volt a parton, így senki nem látta a következő mutatványomat. Rakós száknyelem van, egy kézzel nem tudom összerakni így leraktam a botot a tartójára. Nem akart úgy maradni, így ráléptem óvatosan a nyélre, amíg elnyújtózkodtam a szákért. Gyorsan összeraktam, közben a hal nem cirkuszolt, simán beállt a sodrásba, így gond nélkül ment a művelet. Felhúztam és megszákoltam a szerencsétlent, jópofa dévér volt - ahogy sejteni lehetett.

Remek kezdés!

Első halnak kívánni se lehetett volna jobbat. Az elmúlt hetekben kisebb karikakeszegekbe botlottam mindenütt, így nagyon jól esett a változatosság végre. Dobtam nekik egy jutalomgombócot, erre mi volt a következő? Tenyeres karika. Nem baj, azért neki is örültem. Főleg, hogy küldte a nagytesóját is, aki egy szem csemegekukoricára éhezett meg.

Kukoricára éhezett. Szépek jöttek aznap.

Nagyon vágyok már egy élő vízről, úsztatva fogott pontyra, ezért próbálgattam a kukoricát, de ez valahogy nekem nem az igazi horogcsalinak. Lehet, hogy rosszul tűzöm, de nagyon könnyen, néhány mozdítás alatt lecsípik a halak. Szinte mindig csupasz horgot húztam ki üres bevágás után. Néha megakadt valami testesebb hal, amikor nem is láttam a kapást, aztán persze lefordult. Összesen 1 bodorkát és 2-3 karikát sikerült a kukival becsapni.

Próbálgattam, de sehogy se volt jó.

Visszatértem a csontihoz, s első úsztatásra ismét imbolygós kapással jött egy totál ugyanolyan dévér mint az előző. Közben elkezdett csepegni az eső, de nem nagyon érdekelt, ahhoz, hogy ilyen pályát ott hagyjak igen nagy vihar kellett volna.

Ugyan olyan szép mint az első :)

A dévér után ismét kedvet kaptam a kukoricához, de megint csak a testesebb karikák vették fel. Mondjuk nem panaszkodok. Meg kell jegyezzem, hogy egy jól megtermett karika vagy szilvaorrú sokkal nagyobb fárasztási élményt nyújt mint akár egy szebb dévér. Őket inkább csak a nagyobb tömegük és a lapát testük miatt nehezebb a szákba terelgetni, míg a karikák, szilvák olyan sprinteket lenyomnak, hogy csak nézek. A kukorica ismét csődöt mondott, vissza a csontihoz. Giliszta sajnos nem volt nálam, pedig megért volna egy próbát. 

A szilvaorrú, egy igazi harcos.

Néhány karika után a várva várt imbolygós kapással beköszönt a harmadik dévér. Éreztem, hogy ez már testesebb. Nehezen akart feljönni, majd csak megmutatta magát egy villanás erejéig, tett pár tiszteletkört, aztán be a szákba. Nem mértem le se a hosszát se a súlyát sajnos, de életem legnagyobbja, az tuti. Nem az a kapitális példány, tudom, hogy ettől sokkal nagyobbak is vannak, de nekem eddig ez a rekord.

Horgász szívét melengető látvány. És most nem kő van a zsineg végén :D

Szákban van már őkelme.

Legnagyobb dévérem.

Közben lassan eljárt az idő és a nap is kisütött. Munkából elkértem magam délelőttre, de lett volna más dolgom is, azonban nem tudtam abbahagyni a pecát - szokás szerint. Jöttek sorban a karikák, néha egy-egy szilvaorrú, bagolykeszeg kíséretében, valamint még egy, az első kettővel hasonló méretű dévér. Nem számoltam a halakat de 40-50 darab között foghattam.

Utolsó karikák egyike.

Eljött az ideje, hogy befejezzem mára. Mivel tudom, hogy függő vagyok ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy felcsalizok egy utolsót majd a maradék csontit bezúdítom a vízbe, hogy ne tudjak már a horogra tűzni semmit. Rögtön első úsztatásra le is rántotta az úszót, egy szép koncér. Na, ettől jobb befejezés nem is kell.

Méltó zárása (lenne) a napnak.

De a függőség erőt vett magán, az etetőanyagos vödör alján pedig még vergődött 3 szem fehér csonti. Persze, hogy azokat is feltűztem. Dobpergés következett, majd mint egy csodásan megkomponált mű utolsó üteme, igazi ritkaságként zárta a strófát: egy garda. Hallottam már, hogy a szigetközben lehet fogni, de még soha nem láttam élőben. Remek megkoronázása ennek a felejthetetlen horgászatnak.

Végül ő lett a záróakkord.

Talán a hidegfront vagy a víz pezsdülése hozta meg így a halak kapókedvét, esetleg mind a kettő egyszerre, nem tudom. Mindenesetre jó, hogy nem volt több csonti a környéken, így el tudtam indulni haza...

Mélypont

Minden horgász életében vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Legalábbis az enyémben biztosan.

Persze a blogbejegyzések legtöbbször a hullámhegyekről szólnak: a nagy fogásokról, rekordokról, sikerekről, örömpecákról. Ezekre a hegyekre azonban sokszor nehéz út vezet fel, és egy szempillantás alatt vissza lehet zuhanni a mélybe. Ezúttal én most nem zuhantam, inkább szépen, fokozatosan meneteltem le. Hogy lent vagyok-e már? Ki tudja? Remélem igen!

Utam elején a kedvenc paducos pályámon jártam. Látszólag minden tökéletes volt: alacsony vízállás, napos idő, lágy szellő fújdogált. Rutinosan kezdtem neki a horgászatnak a jól ismert helyen. Tudtam már, hogy hol kell úsztatni, milyen mélységben, így hamar mentek is a gombócok és kezdtem a pecát. Eltelt egy óra majd még egy. A kezdeti lelkesedés először kétkedésbe majd elkeseredésbe ment át. Néhány géb és egy szem karikakeszeg jött 2 óra és 2-3 kiló beszórt etetőanyag után. „Ez így elég gyér, pakolni kéne és menni haza!” - gondoltam magamban. De ez után jött még csak a naplemente, így maradtam. 1 óra elteltével végre villámgyorsan tűnt el az úszó. Szerencsére nem felejtettem el a sok üres úsztatás alatt, hogy mit kell ilyenkor csinálni, ült a bevágás és kis huzavona után már a merítőben pattogott egy szép, 37 centis paduc. „Végre megjöttek!” - Ujjongtam magamban elhamarkodottan, ugyanis ez után már semmi érdemleges nem történt, hiába maradtam újabb egy órát. Ez volt az első lépés le a hegycsúcsról.

Gyönyörű példány

Persze a paducnak nagyon örültem, egy éve még csak álmodoztam ilyen szép halakról, de azért 4-5 óra úsztatás és kb. 4 kiló, csontival, kukoricával fűszerezett etetőanyag behajigálása után 2 kapást egy kicsit keveselltem. Na majd legközelebb!

Legközelebb egy győrladaméri szakaszra mentem, ahol lassabban áramló víz, partszéli sás, iszapos-kavicsos meder volt a jellemző. Rekkenő hőség és szélcsend volt, szakadt rólam a víz.

A hely óriási, a halak aprók voltak.

A peca aktívabbnak bizonyult mint előző alkalommal, sok hal volt az etetésen, de nagyon kicsik. Apró karikák, bodorkák, szilvák. 15 centisek maximum. Reméltem, hogy elkezd majd nőni a méret de napnyugtakor sem volt változás, így feladtam. Kora tavaszi próbálkozásnak jó lett volna egy ilyen apróhalazás, de így nyár derekán kicsit csalódottan mentem haza. Újabb lépés a völgy felé.

Következő alkalommal visszatértem a paducos helyre. Szombat volt, ketten is ültek a legjobbnak vélt részen. Későn értem ki kicsit, így 100 méterrel felettük cuccoltam le, próba szerencse alapon. Erős volt a sodrás, túl kellett súlyoznom rendesen a bolo úszót, hogy ne nyomja ki az áramlat. Volt akadó bőven, ráadásul a víz nem párhuzamosan folyt a parttal, hanem kissé befelé. Nem volt szimpatikus, így pakoltam és átköltöztem a két spori alá. Megspóroltam volna fél órát, ha kicsit jobban körülnézek mielőtt vadul elkezdek kipakolni, de ez van, magamra vethetek. Ránézésre jónak tűnt alattuk is, mit számít az a pár méter? Sokat mint kiderült. 90-100 cm-es mélységet mértem mindössze a meghorgászható távolságban, de már nem volt kedvem új helyet keresni, így rápróbáltam. Nem volt jó. Egy 20 centis márnát sikerült fogni és 7-8 horog elment 40 perc alatt, annyi akadó volt. A nap már lemenőben volt, így úgy határoztam, hogy visszavonulót fújok, rendezem soraimat és másnap reggel támadok friss erővel, egy másik bevett helyemen a belvárosi részen. Ismét egy szinttel lejjebb kerültem.

Bár sokáig terveztem aludni vasárnap reggel, nem hagyhattam annyiban a tegnapi vereséget így mégis 4-kor csörgött az óra. Egy kicsivel napfelkelte után értem ki. Nyugatra volt ugyan egy-két felhő, de kelet felől szépen sütött még kissé álmosan a nap. Sima volt a víz, igazi csendes hajnallal fogadott a Mosoni-Duna.

Kelet felől szép napsütés...

...de nyugatról már gyülekeztek a felhők.

Kényelmesen pakolásztam, dobtam az elsőket. Gondoltam most jól kihorgászom magam, így a szokásosnál kicsit több etetőanyagot hoztam magammal, 5-6 órás pecára készülve. A 6 db hatalmas gombóc bedobása után lőttem pár képet, majd ahogy kézbe vettem a bolognait, olyan furcsán nehéz volt tartani. Szél volt. Az arcomon is elkezdtem érezni, majd a pálya másodpercek alatt változott meg. A mögöttem lévő magas nyárfákat is elkezdte tépni, a sima víztükörre tarajos hullámokat vetett, a felhőket pedig nyugaton gyorsan közeledő szürkeséggé fújta össze. Nem hittem el, hogy ez történik. Tudtam, hogy egy ideig nem lesz horgászat, így próbáltam kitartani, de a sodrással megegyező irányú szélben szinte lehetetlen volt vezetni az úszót, arról nem beszélve, hogy a botot sem bírtam tartani, annyira erős volt. Amikor a szürke felhő elkezdte szórni a villámokat, úgy döntöttem, itt a vége. Teljesen elöntött a méreg. A rengeteg etetőt fél liter csontival úgy ahogy van bezúdítottam a vízbe. Egy pillanatra az is az eszembe jutott, hogy a botot is behajítom a már viharos habok közé, aztán keresek valami kevésbé körülményes hobbit, de szerencsére uralkodtam magamon. Dúlva fúlva hazamentem, és mivel még 6 óra sem volt, visszafeküdtem aludni...

Karikák a belvárosból

Gyér fogások, rossz helyválasztás, bénázás, nem megfelelő módszer, káromkodás. Nagyjából ezek a címszavak jutnak eszembe, ha az elmúlt 2-3 hét horgászataira visszagondolok. Még egy totális nullázás is volt az elkeseredett próbálkozások között.

A sok kudarc után egy szerdai reggelen végre sikerült egy kellemes pecában részt vennem. Egy olyan helyre készültem, ahol előző ősszel szépen fogtam szilvaorrú keszeget, paducot, 1-2 márnát is. Idén még nem voltam erre, gondoltam teszek egy próbát. A helyszín Győr belvárosa. Meglehetősen egyhangú, meredek betonfal húzódik egészen a város széléig. Nagyjából 200 méterenként van egy meredek lépcső, ahova a horgászok és a sétálgatók is le tudnak telepedni.

Betonfal jobbra...

...betonfal balra.

A vadregényesebb helyeken kívül szeretek néha ide is eljárni, mert közel van, így alkalmas villámpecákra. Kényelmesen le lehet pakolni, nincs szúnyog, sár, a meder egyenletes, nem gyors a víz, ezért az úszóvezetést nagyon szépen lehet gyakorolni és nem utolsó sorban halak is vannak. Vagy legalábbis voltak.

Kényelmes itt a pakolás. A meredek lépcsőn ülve, mintha versenyládáról horgásznánk.

Hátránya viszont, hogy sok a bámészkodó, kutyasétáltató és délután nagy a forgalom a vízen is (kajak-kenusok, evezősök, újgazdag motorcsónakosok), valamint magasabb vízállásnál kell valami bottartó alkalmatosság, mert a betonba nem könnyű leszúrni az ágast.

Be kellett szereznem egy ilyet, ugyanis bottartót leszúrni csak extrém alacsony vízállásnál lehet, amikor már kivan a kövezés is

Na de kezdjünk neki a pecának végre. Kicsit próbáltam mostanában költséghatékonnyá tenni az etetést, ezért bevásároltam 15 kiló süldőtápot és a gyári etetőanyag harmadát-felét ezzel próbáltam pótolni. Így valamennyire veszít az aromájából a keverék, emiatt különféle filléres fűszerekkel, aromákkal turbóztam fel kicsit. Most egy marék - szintén takarmányboltos - vanília poraromát adtam a disznótáp-sajtos etető-föld elegyhez. Persze a konzervkukoricát és a csontit nem lehet kispórolni, így az is került bele.

A nap lassan ráveti sugarait az ébredő városra, és beindul az élet. Néha vetek egy pillantást a reggeli dugóra a Széchenyi Hídon s örömmel nyugtázom, hogy  nekem most nem kell ott vesztegelnem :)

Mivel már jól ismertem a helyet, hamar belőttem a mélységet és a meghorgászandó sávot. Alapozó etetés és kis rendrakás után már vártam is a halakat. Hamar kiderült, hogy, éppen máshol akadt dolguk, ugyanis az első egy órában csak gébet fogtam.

A lassabb. egyenletes folyású szakaszon szépen lehet vezetni az úszót.

De egyelőre csak ők díjazták a szépen felkínált csalit.

Fél óra gébezés után dobtam pár lazábbra gyúrt gombócot, hadd vigyék a hírt a szemcsék messze a part mentén, hogy itt bizony finom falatok várják a reggelizni vágyó halnépséget. Szerencsére bejött az elképzelés, s rövidesen eszeveszett kapással jelentkezett is az első kis karika. Kicsit megkönnyebbültem, talán mégsem a gébhorgászat rejtelmeiről fog szólni a mai reggel.

Első kis karika.

A karikák teljesen ellepték az etetést, végleg kiszorítva a csúf gébeket. Majd' minden úsztatásra jött egy, igazán felpörögött a horgászat üteme. Visszatértem a keményebb gombócokhoz, hogy most már ott tartsam az apró vendégeimet. Reméltem azért, hogy a paducok és a szilvák is megjelennek, mert ezen a szakaszon ők voltak inkább jellemzőek, karikát szinte nem is fogtam soha.

Sokadik kis karika :)

Ez volt most sajnos a max. méret

Paduc, szilva helyett azonban egy másik keszegfaj érkezett a terülj-terülj asztalkámra: laposkeszegek. Csapatban jöttek ők is, gyors egymásutánjában 6-7 darabot fogtam tenyerestől valamivel nagyobb méretből. Érdekes, hogy az előző évben egy darab laposkeszeggel sem találkoztam, idén meg már másodszor botlok beléjük, ráadásul egy olyan szakaszon, ahol a szilva és a paduc volt az uralkodó.

Szép, egészséges, lapos :)

Legalább kicsit megismerkedtem jobban ezzel a fajjal. Kapása változóan jelentkezett: néha eltüntették az antennát egy tized másodperc alatt, amit üres bevágás követett. de többször volt olyan is, hogy csak furcsán imbolygott, rezgett az úszó, a hal meg csak vitette magát a sodrással, szájában a horoggal. Küzdelem terén messze elmaradtak a folyóvízi halaktól megszokott vehemenciától, párszor úgy éreztem nem is hal van a bot végén. Éppen ezért a szákolásnál viszont meglepetést tudtak okozni, sokszor fele akkora karikára tippeltem. 

Nagyon vastag, erősen halszagú nyálka borítja őket.

A laposkeszegek rohama után felváltva fogtam belőlük a karikákkal, de szépen lassan csökkent a kapások száma. Az elején sok etetőanyag elment, mivel nem voltak a közelben a halak, így pár marék csontival próbáltam még ott tartani őket. Ez néhány halat adott a végére, de rövidesen befejeztem a pecát. Annak ellenére, hogy nem rekord méretű fogások jellemezték ezt a horgászatot, rendkívül mozgalmas és aktív volt, hiszen viszonylag rövid idő alatt (nem számolva az első üres egy órát) 30-40 db keszeget fogtam, melynek kb. háromnegyede tenyeres karika, a maradék valamivel nagyobb laposkeszeg volt. Örülök, hogy ezen a kényelmesnek mondható szakaszon még halak is vannak, szerintem idén is kedvelt helyem lesz a rész. Kíváncsian várom, vajon a nyár végére visszatérnek-e ismét a szilvaorrúak és a paducok ide. Majd kiderül. :)

A zsákmány egy része hazajött velem egy jó vacsorára, a többi szabadon elúszott :)

Amikor a Rába ad

Egy hét telt el a legutóbbi Rábára tett látogatásom óta, a folyón pedig ismét levonult egy árhullám, szombat reggelre pedig be is állt a pont optimális, győri vízmérce szerinti 200-220-as vízszint. Az előző vasárnap sikerei után nem volt kérdés számomra, hogy hova menjek aznap horgászni. A módszernek a számomra oly' kedvessé vált bolognai botos úsztatást választottam újfent. Reménykedtem egy hasonlóan mozgalmas pecában mint a múltkori, de hogy felül is múlja majd az előző hetit, arra igazán nem számítottam. Megint borús idő volt, "lógott az eső lába" - ahogy mondani szokás, de legalább teljes szélcsend, kisimult víztükör fogadott a parton.

Teljes szélcsend....

....kisimult víztükör

Én a mélységmérést is felcsalizott horoggal szoktam végezni, s már az első úsztatás során fogtam egy kicsi karikakeszeget. Igen jó kedvem lett, hogy etetés nélkül is előttem vannak a halak, így biztos voltam benne, hogy jó pecának nézek elébe. Na azért bedobtam nekik 6 kisebb gombócot, a Tímár Mix dévéres fajtájából. Az első 1 órában kizárólag a tenyeresnél kisebb karikák jöttek, de látszott, hogy sok hal van az etetésen. Mindegy volt, hány szem csontit tűzök a horogra, mekkora az előke hossza, milyen az ereszték, a kis mohó népség teljesen ellepte a placcot.

Egy ideig ők voltak porondon

Vártam közben a darabosabb halakat, dobáltam a kisebb gombócokat sorban. Szerencsére megjöttek azok is, annak rendje s módja szerint. Először fenék közelében húzta le gyorsan az úszót egy kb. 25 centis szilvaorrú, majd vad cikázásba kezdett előttem, fajtájához méltó módon. Nem hiába ők a kedvenceim.

Első testesebb, egy szilvaorrú.

Majd egy jó tenyeres dévér vette fel a csonticsokrot, s oldalazott felém a lapos testével mint egy hínárcsomó. Beindultak a halak rendesen. Jött még szilvaorrú, ugyan abból a méretből, paduc, valamint a karikák is elkezdtek nőni: tenyeres, majd attól nagyobb, valamint egészen 40-50 dekás példányok is tiszteletüket tették. Meglepetésvendégként egy kisebb domolykó és egy hasonló forma laposkeszeg is beköszönt.

Dévérke. Ő inkább a tehetetlenségét használja a védekezésnél :) De azért szeretjük.

Meglepetés domi :)

Lapos

Tenyeres karika...

...nagyobb karika...

...még nagyobb karika!

Annyira élveztem a pecát, hogy nem voltam hajlandó tudomásul venni azt a hatalmas fekete felleget, ami a túlpart felől közeledett felém. Itt most egyszerűen nem lehet vihar, ahhoz túl jól szórakozok; essen most máshol! De nem akart elmenni, csak jött és jött. Feltámadt a szél, majd elkezdett szemerkélni az eső. Nem foglalkoztam vele különösképpen. Egy kis víz kinek árthat? Egyszer csak két nagy villanás, majd pár másodperc múlva hatalmas dörgés rázta meg a csendet. Ekkor végigfutott az agyamon, hogy itt állok egy 7m-es tiszta karbon bottal a kezemben és felettem villámlik. Hamar rájöttem arra, hogy ennyit bizony egy hal sem ér meg. Gyorsan kitekertem a paducot, amit épp fárasztottam, majd vissza is dobtam rögtön. Közben a kis esőcseppeket felváltották a nagyobb méretű, nyári záporhoz illő cseppek. A botot gyorsan leraktam az ágasra, fogtam a hátizsákom, az etetős vödröt és szaladtam a kocsihoz. Mire beszálltam az autóba, már úgy esett rám a víz, mintha a zuhany alatt állnék. Egyből édesanyámat tárcsáztam, aki mindig képbe van az aktuális időjárási viszonyokat illetően, s aki most is ki tudott segíteni. A radarkép alapján elmondta, hogy ne aggódjak, a zuhé mindjárt eláll. Így is lett, egy jó 15-20 percig szakadt az eső, majd visszavett magából a vihar s így én is kimerészkedtem a menedékemből. Még nem volt vége teljesen, de már visszacuccoltam, mert féltem, hogy a halak elmennek az etetésről.

Még nagy cseppekben esett mikor újrakezdtem a pecát.

Leráztam a bolóról a vizet, csaliztam és már dobtam is. A játszótársak még ott voltak, pár méter úsztatás után határozottan húzta le az antennát egy jóforma hal. Dévéresen jött, de egy szép nagy laposkeszeg volt; a maga 28 cm-ével egyéni csúcsot nyújtva nekem ebből a fajtából. Közben a nap is kisütött, ragyogó, szélcsendes idő kerekedett.

Rekord laposkeszeg :)

Pár perc múlva ilyen ragyogó idő lett.

Fogtam még néhány karikát, köztük egy szép kövér, fél kiló közeli példányt, pár szilvaorrút, de egyébként szépen lassan felszívódtak a halak az etetési sávról; a maradék 3 gombóc már nem tudta ott tartani őket. Nem is bántam, mert már 11 óra elmúlt; kicsit el is fáradtam és a gyomrom is korgott.

Termetes karika a végére.

Amikor fenékjáró küllőt fogtam, tudtam, hogy ideje menni. A tilalom alá eső halakat természetesen azonnal visszadobtam, de így is jó sok karika, dévér és laposkeszeg volt a szákomban. Több is mint ami nekünk kell, így még azokból is szelektáltam néhány szebb darabot, majd a nagyobb részüket visszaengedtem.

Utolsó hal aznap.

A Rába ismét óriási pecát adott nekem ezzel a mai horgászattal, így igazán belopta magát a szívembe. A rossz híre ellenére jócskán van benne élet, ha pedig vigyázunk rá, és a benne élő halakra, még sok ilyen eredményes horgászatban lehet részünk, mint nekem ezen a felejthetetlen szombat reggelen.
  

Nem könnyű otthagyni egy ilyen vizet. De az éhség nagy úr :) Legközelebb ugyanitt!

Rekord Paduc

Ragyogó idő, lassan apadó víz, fronthatás sehol. Ez nekünk horgászoknak kihagyhatatlan lehetőséget jelent, így be is ütemeztem egy gyors, munka előtti villámpecát péntek reggelre. Az egyik kedvenc szakaszomra látogattam el, a Mosoni-Duna győrzámolyi részére. Egy csatorna folyik itt bele a Mosoniba, és én közvetlenül a kifolyás alá szoktam letelepedni. Korán reggel, napfelkelte előtt csobbant is a 6 kétkezes gombóc a hajnal csendjében. Nem sikerült a parton jó agyagos földet találni, csak homokot, így nem lett az igazi a keverék. Egy kis túlvizezéssel azért összeállt; legfeljebb majd sűrűbben kell dobálni az utánpótlást.

Csodás idő, csodás víz. Még a nyárfaszösz is elkerült. 

Ezen a helyen mindig a csatorna tisztább, és a Mosoni zavarosabb vize közötti határsávot horgászom meg, ami nincs túl messze; a 7m-es bolognainak majdhogy nem a spicce alá esik, így rendkívül kényelmes az úsztatás. Ahogy az eresztéket beállítottam (1,5m), már jött is az első jelentkező egy nagyjából 8cm-es szilvaorrú személyében. Az egyéni negatív rekord felállítása után egymást követve jöttek a 20-25 centis szilvák, egy-két tenyeres karika közbeiktatásával, majd a kapások varázsütésre eltűntek. Pár gombóc után visszatértek azért, de ezek most rendkívül gyorsak, villámszerűek voltak. Mindet elbénáztam, a méreg majd' megevett. Mi lehet ez? Sokadik próbálkozásra kiderült: kicsike paduc. Örültem, mert ahol egy van ott lesz több is. Húztam egy kicsit az eresztéken, és megpróbáltam jobban visszatartani, de ettől csak még inkább felment a pumpa. Legalább 4-5-ször előfordult, hogy az úszó elakadásszerűen állt meg, beleemeltem, és éreztem, hogy hal volt, méghozzá nem is olyan kicsi. Az akasztás nélkül persze sorban fordultak le. Tudtam, hogy paducok. Innentől kezdve, minden "elakadásra" bevágtam (van ami tényleg az volt), és láss csodát, sorra jöttek a padrók.

Első szebb a szákban végre. (a telefonom sajnos elég vacak képeket készít)

Jöttek sorban.

25-30 centisek voltak, remekül elszórakoztam velük. Persze most is lefordult pár fárasztás közben, de a paduchorgászat már csak ilyen. Egyik úsztatás során egy villámgyors húzás az úszón, majd elakadásszerű eldőlés. Rögtön bevágtam, a botom pedig szép karikában maradt. Na az jó hal lesz! Rázta a fejét, paducos volt, de úgy gondoltam, hogy annak nagy, ezért mégis márnára tippeltem. Jött, ment, le-föl, ki-be, de ura voltam a helyzetnek. Először fordult elő velem, hogy még a fék is megreccsent a bolón. Mikor megszákoltam végre, akkor láttam csak, hogy ez bizony egy hatalmas paduc. Az örömöm határtalan volt, eddig még csak képen láttam ekkorát.

Ez már paduc a javából!

43 cm

Gyönyörű, hibátlan pikkelysor, erős izmos, vastag test. Csodálatos hal. Nem akartam fényképezni aznap, de ezt muszáj volt. Gyorsan előtúrtam a fényképezőt a táskából...lemerült. Mikor máskor? A telefonom 2 megapixelével azért csináltam pár képet, és mindjárt le is lemértem: 43 cm. Új egyéni rekord!  Gyorsan visszaengedtem a vízbe, majd folytattam a horgászatot széles mosollyal az arcomon. Pár paducot még fogtam a 25-30-as szériából, majd összepakoltam és mentem dolgozni. Soha rosszabb villámpecát!

Utolsók egyike

Búcsúkép